Megemlékezés a napút festőjéről, Csontváryról

Egyike volt a legkülönösebb sorsú, magányos, nagy alkotóknak a ma száz éve elhunyt festőművész, Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919.) Fiatalon gyógyszerésznek tanult, majd egy 1880-as, iglói látomást követően a képzőművészet, pontosabban a festészet felé fordul. Gyógyszerészi feladatai mellett művészeti önképzéssel, felkészüléssel tölt sok esztendőt, különösen 1893 után: Itália, Svájc, Dalmácia, Spanyolország, Egyiptom tájait járja és szakadatlanul dolgozik. Mire végül a nagyközönség elé lép alkotásaival, megtapasztalja az értetlenséget, az elutasítást. Műveit nem tudják hová sorolni, személyiségét is nehezen fogadják el. 1909-ben készíti utolsó, összefoglaló erejű művét, s az elkövetkező években már írásos formában szól az érdeklődőkhöz: művészeti témájú röpiratok, társadalmi témájú cikkek, valamint előadások útján. 1919-ben hal meg, s festményei is kis híján megsemmisültek volna, ha az építész Gerlóczy Gedeon meg nem menti azokat. Szerencsére azonban így történt, s döbbenetes erejű, különös hangulatú képeit ma is megtekinthetjük a pécsi Csontváry Múzeumban vagy a Magyar Nemzeti Galériában.

A követők, tanítványok nélkül alkotó festő hosszú útkeresését, szellemi-lelki fejlődését leginkább Kőrösi Csoma Sándoréhoz lehetne hasonlítani. Nemrég fedezték fel, hogy vásznain a színek izzását, egyedülálló hatását a saját maga által kikísérletezett festékanyagokkal érte el – írja az MTI.

Az emlékezni kívánó érdeklődőket június 20-án, délután öt órától Csontváry Fiumei úti síremlékénél koszorúzásra várják. Az ünnepélyes megemlékezésen Waszlavik László, Csontváry-kutató és Balázs Sándor, művészeti író mond beszédet. Fellép Tolcsvay Béla, énekmondó és Sinkovits Vitai András, színművész.