Elszabadult a pokol Szabolcsban

A Kisvárdától Ajakon, Gyulaházán, Nyírmadán át nagyjából Mátészalkáig terjedő háromszögben harmincnál is több településen tombolt a jégesővel kísért vihar. Elsodort háztetők, megrongált házak, gépkocsik, kicsavart fák, földre döntött erdők, gyümölcsösök maradtak utána. S napokig tartó áramszünet, pedig a szolgáltató minden erőt, eszközt bevetett, hiszen csaknem harmincezer fogyasztó várta a visszakapcsolást. A vihar csütörtökön tombolt, mi szombaton eredtünk a nyomába.

A Vásárosnaményon át az ukrán határig vezető 41-es főúton haladtunk, ahol a rohodi elágazásnál találkoztunk először a vihar nyomaival. De attól kezdve lépten -nyomon kidöntött vagy kettétört fákat láttunk. De micsoda fákat! A 41-es főút az ország első olyan közlekedési folyosója, amelynek tervezésébe kertészmérnököket is bevontak a hatvanas években. A mára hatalmasra nőtt juharok, platánok, fekete fenyők nagy része a csapásban megsemmisült. Az útra zuhant ágak letakarítása órákon át tartott, közben persze a forgalom is állt, nemcsak a főúton, hanem a közelében futó autópályán is. Az utak természetesen ma már szabadok, de a csonkok, a kifordított gyökerek tíz-húsz kilométeren át kísérik az autóst, akinek a szeme hirtelen nagy tábla kukoricán akad meg. A földön fekszik mindegyik szár, mintha egy láthatatlan kéz csak úgy játékból lelapította volna őket... A főútról Nyírmadára letérve hamarosan egy terepjáró tűnik fel, valahonnan a határból jöhet, mert csuromsár. Két madai férfi ül benne, Szűcs József és a fia, Szűcs Attila. Nincsenek beszédes kedvükben.

– Hogy lennénk?! – fakad ki az apa. – Most jövünk a gyümölcsösünkből, az ötven hektár almásunkból nem lesz semmi. A tavaszon harminc hektár lefagyott, a többit meg elverte most a jég, a vihar. S mint kiderül, nem csak a termés semmisült meg. A gyönyörű, erejük teljében lévő fák is súlyos sebeket kaptak, nagy részük a földön fekszik. Mint ahogy a hatvanéves fenyvesüket is összetörte a szél, bár azt még nem látták. Egy ismerősük üzent, hogy baj van, de oda még nem jutottak el, mert hajnal óta a gyümölcsösöket járják. Előtte meg a saját házuk befedéséről kellett gondoskodniuk, mert úgy vitte le a tetőt arról az orkán, mint a pihét. Kicsavarta az udvaron álló nagy cseresznyefát is – pár perccel korábban még Szűcs Attila gyermekei játszottak alatta, de látva a készülő förgeteget, a szülők még időben a házba parancsolták őket.

Összetört akácfák keretezik a településre vezető utat is, ahol a főutca felbolygatott méhkas. A katasztrófavédelem meg a tűzoltóság autói mindenütt, a padláson civilek, tűzoltók dolgoznak, rengeteg ház teteje befóliázva. A járdán, az utat szegélyező pázsiton pedig hatalmas pléhdarabok. Csütörtökön még házakat fedtek, most meg várják, hogy ócskatelepre vigyék őket. Az egyik ilyen portáról védőkesztyűs férfi lép ki, próbálja arrébb ráncigálni a pléhtető maradványait, amit a szülői ház hátsó feléről tépett le a szél.

– Az a baj, hogy nincs elég szakember – mondja Estefán László. – Itt, Madán legfeljebb két-három kőművesre, ácsra lehetne számítani, miközben kétszáznál is több ház sérült meg. A tűzoltóktól meg a más tájakról jött önkéntesektől pedig nem lehet elvárni azt, hogy szakipari munkákat vállaljanak. Ráférne a szakipari munka egy utcával arrébb Jóni Csaba meg Fecsku András házára is. Utóbbinak nemcsak az ablakai törtek be meg a bejárati ajtót röpítette el a szél, de a ház vakolatát is szabályosan megbontotta.

– Látja annak a háznak a tetejét? – mutat át az úton egy részegen hullámzó cserepes tetőre egy harmadik férfi, Zámbó János. – Mit gondolnak, meddig fogja az bírni? Jön egy gyengébb szél, és leborítja. Úgyhogy nem csak az a kár, amit most látni. Hanem majd, ami ezután jön. A szomszédos Pusztadoboson is hasonló a látvány, itt főleg a régi kúria környékén tombolt az orkánerejű szél. A katolikus templomot is célba vette, de azzal nem bírt, csupán a toronykeresztet döntötte meg kicsit. A pompás, védett fákkal tele kastélypark viszont teljesen összetörve, kész csoda, hogy a lezuhant ágak nem zúzták szét az öreg épületet meg a mellette álló vadonatúj óvodát.

A szomszédban gyakorlatilag mindegyik ház sérült, az egyikhez bekopogunk. Nagy Lászlóné fogad bennünket. A háza masszív, ráadásul a tető is viszonylag új, hét éve cserélték cserépről lemezre. De bár ne cserélték volna, a cserép ugyanis ellenállt, a lemeztetőt viszont mint a papírt vitte a szél.

– Csarodai önkéntes tűzoltók segítettek befóliázni a tetőt – vezet körbe a nyugdíjas asszony, akinek a nála nyaraló két kisunokát is nyugtatni kellett, miközben odakint tombolt az orkán. – A szobák is beáztak, a felújítással még nem tudjuk, mi lesz, de reméljük, kapunk segítséget. Anélkül már az első éjszakát is nehezen vészeltük volna át. A tomboló vihar Mátészalkán adta ki az erejét, de előtte azért még alkotott egy nagyot – felborogatta, összetörte a mátészalkai kutyamenhely házikóit. Az otthont üzemeltető Összefogás az Állatokért Alapítvány kétségbeesetten kért segítséget, de pénteken mindössze három nő jelentkezett munkára. Szombaton azonban csoda történt. Ottjártunkkor is vagy húsz férfiember javította a kenneleket, volt, aki betont, vasoszlopot, és volt, aki ingyenebédet hozott.

– Sose gondoltam, hogy a baj így összehozza az embereket – mondta dr. Kiss Anita, az alapítvány vezetője, aki Budapesten jogászkodik, de energiája nagy részét a szatmári árva kutyák megmentésére fordítja. És kérve kér mindenkit, hogy aki csak teheti, segítse a menhelyes állatok életét. Azt is megköszönik, ha csak sétálni viszik őket, s azt is, ha pár forintos adományt küldenek a 10700402-49447806-51100005 (CIB Bank) számlaszámra. Jó helyre fog kerülni minden fillér.

ELKÉL A SEGÍTSÉG! A károsult családok és közösségek megsegítésére a Magyar Református Szeretetszolgálat is adománygyűjtésbe kezdett. Ők ide várják a támogatást: 10702019-85008898-51100005 (CIB Bank)