Igaz vagy sem? Járt az ember a Holdon?

Nagy nyilvánosság előtt elsőként az amerikai Bill Kaysing kérdőjelezte meg a holdra szállást, amikor is 1976-ban megjelent a Soha nem jártunk a Holdon: Amerika harmincmilliárd dolláros svindlije című könyve. A kötetben tényekkel és érvrendszerrel igazolta állítását, kis túlzással ezt tekinthetjük a Hold-konteósok bibliájának – mondja Tóth Tibor (képünkön) egykori bűnügyi felderítő, aki az interneten tiboru néven vezetett blogot összeesküvés-elméletekről, továbbá három kötete jelent meg a témában.

Szerinte a konspirációs teória felállítása intellektuális játék: a tények puzzle-darabkáit kell egymás mellé illeszteni, vélt vagy valós összefüggéseket keresni. Ahogyan tette azt Kaysing is. Az archívumokat bújva többek között a nyomára bukkant annak, hogy Thomas Baron, a NASA minőség-ellenőrzési felügyelője 1967-ben 300 oldalas jelentést írt a kongresszusnak címezve. Ebben kifejtette, az amerikai–orosz űrversenyben a Kennedy elnök által adott határidő nem tartható, az amerikai űrtechnológia egyszerűen nincs azon a szinten, hogy abban az évtizedben embert küldjön a Holdra. Erre az amerikai törvényhozás egy vizsgálóbizottságot küldött ki, amely jelentésében megállapította: bár vannak hiányosságok, de ezek két éven belül pótolhatók. Az időközben kirúgott Baron, ellenérvei alátámasztására, további bizonyítékokat ígért, de már nem volt módja rá: 48 órával a jelentés elfogadása után családostul öngyilkos lett, feleségével és kislányával az autóban ráhajtott a vasúti sínekre…

Nyomozása során Kaysing azt is kiderítette, hogy eredetileg Gus Grissom alezredest és két kollégáját, Roger Chaffee-t és Ed White-ot jelölték ki a holdra szállásra, de amikor megtudták, hogy kamu lesz az egész, visszautasították az együttműködést. Ezután történt a végzetes tesztrepülés: 1967. január 27-én az Apollo–1 háromfős legénysége (az említett asztronauták) a földi személyzet hibája miatt a felrobbant űrhajóban életét vesztette... A konteósok szerint a jól ismert jelenetet földi stúdió ban forgatták le. Egy részük egyenesen Stanley Kubrick amerikai rendezőnek tulajdonítja a „produkciót”, akinek előző évben került a mozikba a 2001: Űrodüsszeia című kultuszfilmje – szerintük az ő rendezői „ujjlenyomatainak” (kameraállások, megvilágítások, vágástechnika) ismeretében kísérteties a hasonlóság... Mindezt a NASA-nak pofonegyszerű lenne cáfolnia, hiszen korábban elismerték, hogy több tízezer képkocka és videofelvétel is készült a holdséta során. Mégis ugyanazt a néhány fotót látjuk évtizedek óta.

Történt ugyanis, hogy az adathordozók (fotókkal és mozgófilmekkel) tárolási problémák miatt odavesztek… A fotográfiák láttán a „blöffelmélet” hívei számos gyanús elemet szoktak emlegetni. Tóth Tibor ezekből az elgondolkodtató kérdésekből idéz néhányat. Hogyan loboghat az amerikai zászló, ha egyszer a Holdon nincs levegő, így légmozgás se?! Az amerikai űrkutatási hivatal hivatalos válasza: nem lobog, csak össze volt gyűrve, és a rugalmas szövet épp akkor ugrott ki. Az űrkomp fúvókái a holdat érésnél hogyhogy nem alakítottak ki mélyedést a homokkal fedett talajon a leszállóegység alatt?! Kialakítottak azok, csak kicsit; a Földön azért lesz nagyobb egy ilyen kráter, mert itt a levegő is hozzájárul a por odébb lökéséhez, míg a Holdon csak a kiáramló gázok teszik ugyanezt. A Holdon az egyedüli fényforrás a Nap, ergo minden megvilágított tárgy árnyékának ugyanabba az irányba kellene mutatnia; akkor miért látszanak olyan árnyékok, amelyek nem párhuzamosak?! A sziklák és maga a felszín is visszaveri a fényt, azért több árnyék látható, amelyek nem feltétlenül párhuzamosak.

A konteósok természetesen kipróbálták: ez csakis több fényforrással, mesterséges körülmények között lehetséges. És a többi, és a többi... Ha hajlunk is arra, hogy csupán színjátékot kaptunk 1969 júliusában, ott marad a kétkedés: hogyan lehet hallgatásra bírni sok száz, akár több ezer beavatott embert?! Tiboru szerint a Nagy Közös Ügy, azaz mindenáron legyőzni az oroszokat az űrversenyben tarthatta össze és nem utolsósorban némaságban a „belső körösöket”, míg a „külsősökből” lettek a későbbi szivárogtatók, akik jóval később eszméltek és emlékeztek vissza arra, hogy a hatvanas évek közepén az amerikai katonai bázisra furcsa díszleteket vagy sok tonna sárgás-vöröses színű homokot szállítottak, állítólag kísérleti célra...

Egyébként az amerikai lakosság egyre nagyobb hányada, több mint 10 százaléka hiszi úgy, hogy Armstrongék nem jártak a Holdon. Ez mintegy 30 millió embert jelent. Tóth Tibor kerüli a kinyilatkoztatásokat. Mindig az olvasóira bízza, mit hisznek el az összeesküvés-elméletekből. Kivételesen válaszolt, ám a konteó konteójával: „75-80 százalékot adok arra, hogy ötven évvel ezelőtt jártak emberek a Holdon. De valami olyasmit láttak, tapasztaltak ott, amit – a földi illetékesek döntése alapján – végül nem hoztak nyilvánosságra. Ekkor kérhették fel Kubrickot vagy bárki mást, hogy rendezzék meg az egészet a remélt elképzelések szerint. Innen visszagondolva érthetők a bakik, és az, hogy miért kellett »megsemmisülniük« az eredeti felvételeknek. Hogy mit láttak Armstrongék? Talán valami olyat, aminek elfogadására, értelmezésére az emberiség még nem elég érett. Például idegen létforma nyomait. Vagy egy emberi koponyát mint az időutazás bizonyítékát. Itt aztán elszabadulhat a fantázia!”