Kicsik focija a nagyokkal – olasz-magyar verzióban

Az olaszoknak színpad az egész pálya. A trénerek együtt élnek, mozognak és lélegeznek a tehetséges magyar focistapalántákkal. Küzdeni márpedig érdemes: a három legígéretesebb gyerek egyhetes olaszországi edzőtáborban vehet részt. Ilyenkor az se baj, ha az ég leszakad, mert a zivatar úgyis elvonul, a pályán pedig felsorakozik 103 gyerek.

– Hogy vagytok ma délután? – kérdezi angolul a tábor vezetője, kitalálója és motorja, Marco Schembri az izgatott és lelkes csemetéket.

– Good? – Good! Mi más is lehetne a válasz, hiszen egy héten át páratlan lehetőség részeseivé válhattak a Magyar Diáksport Szövetség által kiválasztott, 10 és 14 év közötti gyerekek. Világsztárok közelében, nem mellesleg ingyen, mentős és orvosi felügyelet mellett, színvonalas környezetben pillanthatnak be az olasz foci boszorkánykonyhájába.

– Ma délután van egy meglepetésünk számotokra – folytatja Schembri, fokozva ezzel a gyerekek amúgy is töretlen lelkesedését, mire dalra fakad, az öt olasz edző pedig csatlakozik hozzá. – Tanti auguri a te! Tanti auguri a te! Vidám dalocska, nem más, mint a Boldog szülinapot! olasz megfelelője. Majd magyarul is felcsendül a köszöntés: három magyar fiú, Bence, Gábor és Botond ezen a héten ünnepli születésnapját. Így indult a focitábor harmadik napja, amikorra is – a főként Budapestről és az agglomerációból – az óbudai zöld gyepre sereglett gyerekek már „csapattá barátkozták” magukat.

Marco Schembri és trénercsapata immár harmadik alkalommal hozza el Magyarországra az olasz életérzést. A technikai tudást és felkészítési stílust a tehetséges – és szerencsés – magyar gyerekeknek. A focitábort évente egyszer szervezik meg az Intesa Sanpaolo Csoport támogatásával, a CIB Bank ennek magyarországi leányvállalata. Kéthetes kurzusokkal járják a világot, az esemény pedig, bárhol rendezik is, Finnországtól Kínáig mindenhol hatalmas siker. Az érdeklődés érthető: melyik gyerek – legyen szó fiúról vagy lányról – ne szeretne híres focista lenni?

– Nagyon szerencsés embernek érzem magam, hiszen három szenvedélyem van: a foci, az utazás és a gyerekek – mesél magáról Marco Schembri. – Reggel boldogan kelek fel, mert olyan munkát végezhetek, amit szeretek. A labdarúgásban sok olyan menedzser dolgozik, akinek lehet, hogy fantasztikus az önéletrajza, de hiányzik belőle a focihoz kötődő szenvedély. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy értsd ezt a játékot, és hogy a legtöbbet hozd ki a csapatodból.

Schembri munkája egész évben rengeteg szervezéssel jár: folyamatosan egyeztet a bankokkal, támogatókkal, részt vesz a sajtókonferenciák megszervezésében, ő találja ki, melyik híres focista érkezzen az adott országba. Idén tavasszal például a legendás Franco Baresi vette védnöki szárnyai alá a magyar focitábort. A 81-szeres olasz válogatott, háromszoros Bajnokok Ligája-győztes és hatszoros olasz bajnok labdarúgó neve a magyar gyerekek körében sem ismeretlen.

– Igen, persze hogy ismerem! Az AC Milan játékosa volt, az ő mezszámát vette vissza először a klub, azóta senki nem léphet 6-os számmal pályára – mondja az egyik 14 éves srác, aki nemcsak jól focizik, de rendkívül tájékozott is. A kapusok trénere négy-öt gyerekkel edz, ők az idősebb, 13-14 éves korosztályból kerültek ki. Gyorsak, együtt mozognak a labdával, látják, érzik a pályát, a játékosok mozgására jól reagálnak. Működik a reflex, villámgyorsan. Pedig a pálya széléről nézve látszólag nekik van a legkönnyebb dolguk.

Edzőjük, Gianluca Angelucci az Internazionale lelkes szurkolója. Amikor megtudja, hogy a kispadon ülők közt többeknek a Juventus az olasz sztárcsapat, csak legyint, és teátrálisan odébbáll. Szóra sem méltatja az „elfajzottakat”. Apropó, csapatok! A focitábor szervezője számos jelentős európai klubcsapattal, köztük a Liverpoollal és a Juventusszal is együttműködik, így akár az sem kizárt, hogy egy-egy itt felfedezett tehetség előtt megnyílik egy keskeny ösvény az európai karrier felé vezető úton. Nemcsak Schembri, de az edzők – Gianluca Angelucci, Enrico Omar Ciccarelli, Daniele Panico, Niccolo Pascali és Gigi Prete – is egyetértenek abban, hogy ma már sokkal jobbak a lehetőségek a fiatal tehetségek előtt.

Régebben, ha valaki focizott, nem biztos, hogy felfedezték, főleg, ha kisebb településen élt. Napjainkban jóval nagyobb az esélye, hogy kitűnjön. Nyilván nagyobb előnyt jelent, ha a játékos Németországban, Spanyolországban vagy Olaszországban él – ezekben az országokban mélyebbek a labdarúgás gyökerei, éppúgy, mint Magyarországon a vízilabdáé. De mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres focistává váljon? Önmagában a tehetség kevés. Kell a kiváló fizikum, a szerencse és az ész. Tehetség, fizikum, szerencse és ész – az edzők nem győzik szajkózni. És persze a rengeteg munka.

– Italy-Hungary. You are Italian, you are Hungarian… Allora! Italian, Hungarian. You are Cassano! Ilyen utasítások mellett folyik a munka. Az U12-eseknél éppen csapatot válogatnak. Magyarra fordítva ez azt jelenti: Olaszország–Magyarország. Te az olaszokkal játszol, te a magyarokkal. Cassano vagy, ide állj! A gyakorlatban pedig mindez ennyit jelent: két narancsszalagos oda, két fehér karszalagos a túloldalra áll. A srácok három érintővel kezdenek. Peredi Attila magyar edzőt arra kérték fel, hogy segítsen levezényelni az edzéseket. Edzéseit egyébként is itt, a TVEfocipályán tartja, a korosztály korántsem ismeretlen számára.

Azt mondja, hogy egy tizenkét éves gyerek már robbanékony, képes kitartóan futni, küzdeni, jól lát a pályán – feltéve, ha van szeme a focihoz. Bevallja, hogy öröm és sikerélmény velük dolgozni; az olaszoktól pedig bőven van mit tanulnia a magyar edzőnek. Mert olyan is van, aki a pálya széléről, fejbiccentéssel, tekintettel irányítja a játékosokat. Az olaszok ugyanis teljesen más stílust képviselnek. Az olasz edző együtt él, mozog a focistával, szinte az utolsó lépésig végigkíséri és irányítja focistája labdavezetését.

– Mi ezt úgy hívjuk, hogy rácsavarodik a játékosra – mondja Peredi Attila. – Nagyon tetszik ez az edzésmódszer, teljesen más, mint amit Magyarországon megszoktunk. A 10-11 éves korcsoportban négy kislány is ügyesen bánik a labdával. A fiúk szerint van közöttük olyan, aki ügyesebb náluk. De a srácok már csak ilyenek: őszinték és tévedhetetlenek. A lányok közül az egyik tehetség csupán tavaly ősszel kezdett focizni. A táborban nemcsak gyorsaságával, labdavezetésével tűnik ki, de megvan benne a szenvedély is a játék iránt. Bevallása szerint imád focizni.

A FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) hosszú évtizedeken keresztül rengeteg pénzt fektetett a női labdarúgásba, ám a lányok focija nézőszámban sokáig messze elmaradt a férfiaké mellett. Mostanra viszont úgy tűnik, hogy kezd beérni a korábbi évek munkája. A focitáborral épp egy időben zajlik Franciaországban a női futball-világbajnokság. Az olasz válogatott mérkőzését például hétmillióan nézték a tévében Olaszországban, többen, mint a férfi válogatott meccseit. Marco Schembri szerint minden csapatnak előbb-utóbb meglesz a női felállása is. De szerinte olyan típusú szenvedélyt, mint a férfi labdarúgás, a másik nem játéka soha nem fog kiváltani. Indoka: az, aki a Fradinak, a Juventusnak vagy a Bayern Münchennek szurkol, annak a fanatikus kultusza a klubnak szól – ezzel szemben a női foci családi eseménynek számít.

Bemutatót tartott két világhírű freestyle-er (szabad stílusú) focista, a világbajnok Swann Ritossa és az Európa-bajnoki harmadik helyezett Anastasia Bagaglini. „A freestyle ugyan a szórakoztatásra épül, de a technikai tudás elengedhetetlen, így az alapok nagyon fontosak. Mindig öröm azt a sok csillogó szempárt látni, amely körbevesz egy-egy ilyen találkozó során. Boldoggá tesz, amikor azt látom, hogy a gyerekek maguk is megpróbálkoznak egy-egy mozdulatsorral, amelyet korábban esetleg tőlem láttak” – mondja Swann Ritossa, aki maga is alapítója két olaszországi focisulinak.