Színpompás (kerti)törpék : emléktárgyak, kincsek is lehetnek

– A nagymamám, akiről az élete utolsó időszakában az anyukám gondoskodott, nagy fájdalmakat élt át éveken át. A végén már a fájdalomcsillapító tapaszok sem segítettek. Azt vettük viszont észre, hogy amikor új kerti törpét kapott, az annyira elvonta a figyelmét, hogy napokra megjavult a kedélye. Történeteket talált ki a törpékről, remekül elfoglalta magát velük, s ilyenkor a betegségét is jobban viselte – meséli az egri Kowalski Bogdán, aki nemrégiben a munkahelyén, az Eszterházy Károly Egyetemen tette közzé családi kincseit.

Évek alatt százhúsznál több darabot gyűjtöttek így össze, s most annak a felével népesítették be az egyetem Tittel Pál Könyvtárát. Annyira életszerűek és groteszk módon polgárpukkasztóak ezek a figurák, hogy mindenkinek jobb kedvük támad tőle – vallja a gyűjtő. Nem is igen foglalkozott azzal a család, hogy vajon giccsesek-e az eredetileg a kertbe szánt sipkás alakok.

– Sokkal fontosabb, hogy a nagymamám szerette őket. Olyan érzelmi többletet adtak neki, hogy az szinte kioltotta a fájdalmát. Azon lehet vitatkozni, van-e művészi értékük, de az biztos, hogy érzelmeket váltanak ki – magyarázza az egri férfi, aki alaposan elmélyedt a közérzetjavító technikákban, s lelki segítőként is dolgozik. A történethez tartozik, hogy a nagymama az élete utolsó éveiben már özvegy volt, de korábban a férje sokat rajzolt neki törpéket, így vidította fel. Ezek az emlékek is életre kelhettek és erősítették az idős hölgy gyűjtőszenvedélyét. A törpe nem feltétlenül miniatűr: a kollekciójukba került be arasznyi és egy méter magas is. Családi kedvenccé vált a grillező és a kiránduló alak, de a készítők fantáziája úgyszólván határtalan.

A törpék közt akad duzzogó arcú, merengő, csodálkozó is, az érzelmek széles skáláját testesítik meg. Az sem igaz, hogy mindegyik a kertbe való, Kowalski Bogdánék családjában például először az erkélyt népesítették be, de egy idő után jutott belőlük bőven a panellakás többi helyiségébe is. Az egri gyűjtő részben lengyel származású. Kapóra jött neki, hogy a helyi lengyel önkormányzattal Wroclawba készülnek kirándulni: ugyanis kiderült, a várost szinte elözönlötték a törpék, még az utcai lámpaoszlopra is aprócska villanyszerelő manó kapaszkodik fel. Az utazási irodák térképekkel segítik a turistákat, hogy mindet „levadászhassák”. Elhatározta, megnézi a négyszáz tagú törpegyülekezetet, de vásárolni már nem szándékozik belőlük…

EGY APÁCA RAJZAI. Maria Innocentia Hummel – ez volt az apácarendbeli neve a német hölgynek, akinek a világszerte ismert porcelánfigurákat köszönhetjük. Művészi hajlamait úgy élte ki, hogy bájosan ártatlan lánykákat és fiúcskákat rajzolgatott, s ezek előbb képeslapon jelentek meg, majd egy porcelángyáros meglátta bennük a nagy lehetőséget. Franz Goebel gyárában 1935-től kerültek ki a naiv szobrocskák, melyek máig divatosak. Parázs vitát folytathatnánk arról, hogy az éneklő, doboló, fényképező, jókedvű vagy éppen fogfájós Hummelfigurák mennyire giccsesek. Az esztéták valószínűleg frászt kapnak tőlük, mégis sokan gyűjtik ezeket. Az apácát 37 évesen elragadta a tüdővész, de figurái túlélték őt. Bajorországi szülőházába, amely ma múzeum, rengeteg gyűjtő elzarándokol.

Az egri Lyceum Tittel Pál Könyvtárában csak futó látogatást terveztem, de új világ nyílt meg előttem: Kiss Adrien könyvtáros a kerti törpék történetét évszázadokra nyúlóan visszapörgette, s nem volt rest az idegen nyelvű szakirodalomban is elmélyedni. E műfajt a németek találták fel, de az angolok tették világhírűvé, tudom meg tőle. Kiderült: a XVIII. században az akkori egri érsek 12 márványtörpét rendelt külhonból, talán ezek voltak a kultusz első hazai darabjai. Először viccnek indult, de a franciák és az olaszok szabályos harcot indítottak a törpék „felszabadításáért”. A mozgalomhoz csatlakozó fiatalok az 1990-es évektől elcsenték a kertekből a figurákat, és visszavitték az erdőbe.

Egy brit nyugdíjas törpéjét tíz éve csínyből ellopták, és a több országot érintő utazás minden állomásán fotózkodtak vele, majd visszacsempészték a helyére. Egy bolgár nő pedig 2015-ben egyik reggel arra ébredt, hogy a telkén 107 kerti manó posztol rendezett sorokban. A pedáns svájciak nemzetközi társaságot alapítottak a kerti törpék védelméért. Pontokba szedték, milyen az igazi, tőről metszett fajta. Először is agyagból készült, mindenképpen férfi, szorgos, barátságos, és teljesen felöltözött. Fritz Friedman, aki nanológus, azaz a törpetan a hivatása, 1980 óra ügyel rá, hogy a gyártók betartsák e kőbe vésett szabályokat. Vélhetően nemzetközi bonyodalmat okozna, ha alulöltözött törpék hada tűnne fel az udvarokban.

MEZÍTLÁB A PARKBAN. A módos angolok az 1700-as években azzal próbálták feldobni parkosított kertjeiket, hogy törpenövésű hús-vér embereket költöztettek oda, akik némi fizetség fejében egy kis lakban éltek. Munkaköri kötelességük volt mezítláb járni, szakállt növeszteni, szórakoztatni az urukat, megfelelni minden kívánságának. Az ő helyüket vették át később a figurák. Az 1800-as évek közepén egy angol lord telepített először apró „gnómokat” a birtokára, de a lányai annyira cikinek találták ezeket, hogy apjuk halála után eltüntették. A maihoz hasonló dísztárgyak feltalálójának a német August Heissnert tartják, a türingiai gyárában 1872-ben kezdte a gyártást, s a vidám fickók innen indultak világhódító útjukra. Akkoriban senki sem tekintette őket giccsesnek, banálisnak, csak jópofa újdonságnak.