Időutazás és kvantumugrás az Alföldön

„Az Sfportal szerkesztősége mély fájdalommal tudatja, hogy 2008. május 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Trethon Judit, Tama Gyula és Czelf István. Távozásuk felfoghatatlan…” A magyar tudományos-fantasztikus élet egyik internetes közössége tizenegy évvel ezelőtt így adott hírt arról, hogy milyen nagy veszteség érte a hazai sci-fi társadalmat.

A háromfős társaság egy Szeged melletti tanyáról, a Szegedi Tudományos-Fantasztikus Író-Olvasó és Alkotótábor tavaszi előtáborából tartott hazafelé, amikor autóbaleset érte őket. Tama Gyula és Czelf István több mint húsz éven át volt a fantasztikus tábor hűséges látogatója, Trethon Judit pedig nem csupán a magyar sci-fi élet egyik jeles alakja, irodalmi fordítója, hanem éppen a szegedi tábor rövidített nevének kitalálója is.

Történt ugyanis, még 1985-ben, hogy a szegedi Galaktika Klub elhatározta, véget vet Budapest egyeduralmának, és megpályázta a magyar sci-fi irodalmi és művészeti élet éves közgyűlése találkozójának (Hungarocon) a rendezési jogát. Amit nem nyert el.

A szegediek ekkor úgy döntöttek, mással próbálkoznak, és egy Szeged melletti tanyán még abban az évben megszervezték a Szegedi Tudományos-Fantasztikus Író-Olvasó és Alkotótábort, amely mára Magyarország legrégebben működő tudományos-fantasztikus tematikájú táboraként működik.

A nevét azonban már elsőre sem mindenkinek sikerült hibátlanul visszamondania, így nem kevés próbálkozás után Trethon Judit volt az, aki olyan frappáns rövidítéssel állt elő, amely azóta fogalom a magyar sci-fi rajongók körében. Így született meg a Szefantor.

*

Egykor forróságban poros, esőben süppedős földút futott a szegedi bokortanyák között, mára mintha rendezettebbé vált volna minden errefelé. Az utat kavicsos zúzalék fedi, az elszórt tanyáknál névtábla jelzi, hogy kié a nyármelegtől remegő, csöndes uradalom; és ha valaki nem volna ismerős errefelé, akkor se téved el nagyon, ha az olykor ipszilonba futó utak találkozásánál rossz irányba fordul.

Elegendő ugyanis megállni, fellépni a motorháztetőre, és a messze távolban bólogató kukoricák és napraforgók felett ott nyújtóznak Szeged híres tornyai. Tájékozódási pontnak kiválóak egy olyan síkvidéken, ahol a GPS-es is alig jár. A tábor épületét többször kipofozták már az elmúlt nyolcvan évben.

Eredetileg iskolának készült, még a Klebelsberg-féle népiskolai alapból. Az 1926-os törvények szerint minden tanyasi iskolát téglából kellett építeni, vörösfenyő padlózattal, nyújtott, fényáteresztő ablakokkal, palatetővel, és az épület máig őrzi az iskolateremtők szándékát. Még a melléképület is áll, pár lépésre a főépülettől, benne hasas kemencével, ahol egykor a tanító lakott.

És a magasra nőtt bokrok között megbújik az árnyékszéksor is, amit anno szintén téglából emeltek, fából csak az ajtók és az ülődeszkák készültek, és ami a mai napig eredeti funkciójának megfelelően, a gravitáció erejét kihasználva működik.

A tanyasi iskola még jóval a második világháború után is a bokorvidék oktatási központjaként működött, majd az 1960-as években lett alkotóház. Sokféle népség és művészeti ág képviselője megfordult itt azóta, és ebbe a mai modern szemmel nézve kissé nomád körülményeknek tűnő tanyai térbe térnek vissza minden évben a Szefantor lakói is.

Ebben az évben ugyan támadt egy kis riadalom, mert kiderült, hogy Szeged városa, pontosabban a hozzá tartozó Szent-Györgyi Albert Agóra közművelődési intézmény lemond a tanya fenntartásáról, s mivel Kiskundorozsmáról is elapadt az érdeklődés, az ingatlan átkerül az önkormányzati ingatlankezelőhöz. Ez lényegében azt jelenti, hogy a tanyát eladják.

A Szefantor vezetője, Pusztay István jelezte, hogy egyesülete, a Kész-Tető Ifjúsági Kulturális Egyesület – annak érdekében, hogy a Szenfator 34 éve tartó hagyománya ne szakadjon meg – talán az ingatlan vevője lehetne, ám ekkor kiderült, hogy a tanya mezőgazdasági területi besorolás alatt áll, így azt csak magánszemély veheti meg.

Pedig Istvánék jelezték, az épületben és környezetében mindent úgy újítanának fel, hogy őrizze az ingatlan eredeti tervezőinek szándékát, vagyis hangulatában a múlt egy darabkája élhetne a jelenben, lehetőséget adva mindenkinek arra, hogy érezze az idők súlyát.

De a szabály, az szabály, így most azon vannak, hogy megvegyék az amúgy 6,2 millió forintos tanyát, amire – mivel évről évre így is rendre csinosítanak rajta, így tudják – legalább minimum még ennyit rá is kell költeni, de a lényeg az, hogy bárkié legyen is a tanya, a Szefantor nem akar innen elköltözni, jövő nyáron ugyanitt nyitná meg tábori kapuját.

Merthogy itt már generációk nőttek fel, a tornác hűvösében novellákat és regényeket írtak híres és kevésbé híres írók; a tábor napjai alatt szerelmek szövődtek és házasságok köttettek, igaz, a házfalak egyben nagy és szomorú válások szemtanúi is. De elvégre mi másról szóljon az élet?

Az elmúlt harmincnégy év alatt megfordult itt a magyar sci-fi irodalom színe-java, a tudományos élet kiválóságai adták egymásnak a szót, és ha a fák és bokrok mesélni tudnának, alighanem kiderülne, hogy kvazárokról és szingularitásokról, csillagtérről és időutazásról messze a világon a szegedi tanyák lombjai tudnának a legtöbbet.

Arról nem is szólva, hogy ez az a tanya, ahol minden évben fürdőnadrágban, mezítláb, lábat a székre pakolva, hideg sört kortyolgatva lehet előadást hallgatni a technika legújabb vívmányairól; bemutatják a legújabb könyveket; írókról és irodalmi trendekről zajlik vita.

A kezdeti időkben még csak a Galaktika folyóirat hasábjain lehetett a táborra jelentkezni, és olyan sci-fi rajongó is akadt, mint például a dunántúli Firtl László, aki foglalkozását tekintve erdész, hogy mivel busz ide nem jár, miután leszállt a vonatról a szegedi állomáson, kigyalogolt ide.

Merthogy, mint mondja, már akkor is megérte. Akkoriban még a szomszédos halászcsárdából hordták a főtt ételt, de idővel ez a lehetőség megszűnt, így a táborlakók – ha éppen nem fogadnak fel szakácsot – maguk főznek, mosogatnak, takarítanak. A büfé üzemeltetésébe Gabi, Pisti felesége is besegít, aki emellett mindent intéz, amit az urával munkamegosztásként megbeszél.

A Szefantor olyannyira Gabi és Pista életének részévé vált, hogy 1987-ben még a nászútjuk egy részét is itt töltötték. Ma pedig már az egykori táborlakók gyerekei is beszállnak a teendőkbe: váltásban, beosztva a napokat, napszakokat, megbeszélve, ki mit főz vagy vállal másnapra.

Gond ebből csak akkor akad, ha kiderül, hogy némelyik író ügyesebben készít pörköltet vagy törölget tányért, netán takarít szebben körletet, mint amennyire a szavakkal vagy az olvasóival bánik, de ebben a táborban éppen az a lényeg, hogy a közösség tagjai tudják, csak akkor élvezhető a szakmai programokkal tűzdelt nyaralás, ha önnön gyöngeségüket látják mások igyekezetében.

Minderről így írt 2010-es blogbejegyzésében Szélesi Sándor hétszeres Zsoldos Péter-díjas író, s akit 2007-ben, Koppenhágában, az európai sci-fi találkozón megválasztottak Európa legjobb sci-fi írójának:

„Talán a negyedik szegedi fantasztikus táborban voltam először, akárhogy is számolom, immár húsz éve. Akkortájt elég forrófejű voltam, és hasonlóan izgága csapatot találtam lent, akiket szinte katonai módszerekkel igyekezett a vezetőség megregulázni (mondjuk a Köjál miatt kellett is). Nem számított azonban a reggeli ébresztő, a szabályok sora, a társaság mindent megért, és az elmúlt húsz évben a nyaraimat mindig a táborhoz szabtam. (…)

Voltak persze súrlódások – többnyire butaságok miatt –, de ezeken is túlléptünk, pontosabban szólva a helyén kezeltük őket. Néha azon gondolkodom, hogy az egész sci-fi életben miért nem lehet ugyanezt megtenni? Talán mindenkire ráférne egy ilyen tíznapos összezártság, benne pingponggal, csocsóval, bográcsozással, esti gitározással, mozizásokkal, karaokéval (bár ez néha nagyon romboló hatású tud lenni)…”

Sándor most is itt van, ottjártunkkor éppen uborkát reszel az ebédhez. Azt mondja, mára megváltozott a sci-fi világa. A kilencvenes években Magyarországon inkább a fantasy írók lepték el a piacot, és nem feltétlenül minőségi irodalommal. Majd a kiadók mondták azt, hogy ugyan, ki ad ki manapság sci-fi könyvet magyar szerzőtől.

Ma pedig, amikor már sok jó magyar sci-fi író akad, kiadó se nagyon van, amelyik rendesen, piaci alapon működne.Mostanság ő is más területeken is próbálkozik, megírta a Kincsem könyvet, és legújabban egy harminc éve dédelgetett, meseszerű történetet vett elő (Az ellopott troll), amiből sorozatot ír.

Sándorral együtt pucol zöldséget Vancsó Éva, az Eötvös Loránd Tudományegyetem doktori hallgatója, sci-fi kutató, szakterülete az utópia-disztópia, aki szintén arról mesél, hogy mára jelentősen megváltozott a zsáner megítélése.

A sci-fi igazán az 1960-as években lett szövegileg is irodalmi, aztán elindult hódító útjára. De ma már, ha valaki azt kérdezné tőle, milyen sci-fit szeret, az olyan, mintha arra kérné, válasszon egy sportágat. A zsáner ugyanis sokfelé ágazott, és számos esetben összeolvadt más tematikákkal, például a fantasyk, a horror vagy éppen a krimik világával.

Az ebéd lassan elkészül. Ma Nádor Gábor sci-fi rajongó, foglalkozását tekintve gyógymasszőr főzött pörköltet bográcsban. A táborlakók illedelmesen sorba állnak, kezükbe tányért és kanalat vesznek, majd kimérik maguknak az adagot.

Aztán összeülnek a közös asztalhoz, és megbeszélve a világ dolgait, jóízűen falatoznak. Elvileg velük együtt ettek volna a történelmi regényírók is, de késve indultak el Budapestről, így az előadásukat majd megtartják akkor, ha múlik a hőség.