Kincset keresni tudomány. Ismerni kell a földrajzot, a történelmet, a legendákat. Meg persze a költségek fedezetére tőke is szükségeltetik. Aztán apait-anyait beleadva lehet nekiveselkedni a kutatásnak, ásásnak, magasba vagy mélybe törekedni a felfedezés öröméért.

Könnyű bevétel

A spanyol Pizarro hadvezér, flottakapitány, felfedező, hódító mindenesetre a legegyszerűbb eljárást választotta. Az inkák aranyára fájt a foga. 1532. november 12-én baráti találkozóra hívta Atahualpát, Peru uralkodóját, aki parittyával és bunkós bottal felszerelkezett kíséretével meg is érkezett. Felszólították, hogy térjen a keresztény hitre, mondjon le a trónról, helyezze magát a római pápa és V. Károly spanyol király fennhatósága alá. Atahualpa haragra gerjedt. Erre a zsoldosok megrohanták az inkákat, ágyúval lőttek közéjük, az uralkodót elfogták.

Megkezdődött a szokásos váltságdíj-alkudozás. Hosszas vita után egyezség született: az inka főnök lábujjhegyre áll, s ameddig a kinyújtott keze csak felér, addig a magasságig megtölteti arannyal a nem éppen pici tárgyalószobát. Nosza, hordta is a nép a birodalom szinte összes kincsét, mígnem teljesült a zsaroló kívánsága.

Már csak az áldomás maradt hátra, ám ekkor a királyt bálványimádásért bíróság elé állították és máglyahalálra ítélték. Hiába keresztelkedett meg, csak azt sikerült elérnie, hogy mint hívőt megfojtsák. A kincs hosszú útra indult Spanyolhonba, de hogy eközben belőle mennyit loptak, rejtettek el, jutott a tenger fenekére, senki sem képes megmondani.

Akkor a nagy hódító még nem tudhatta, hogy száz évvel később egy ismeretlen szerző emlékiratában így szól a spanyol uralkodóhoz: „A legbecsesebb, a legnagyszerűbb és legbiztosabb kincs, amely valaha létezett és létezni fog, a veríték, amely a szorgosak homlokán gyöngyözik. Ahol ez hiányzik, arany és ezüst is csak mulandó életű.” Ámbár az inkák lemészárlása is sok fáradságba került…

Aranyvonat

A sötét középkorból ugorjunk a jelenbe. Amikor a hitleri Harmadik Birodalom szinte egész Európát lerohanta, eközben szorgosan végigrabolta. A rengeteg értékből sok minden megkerült, de nem kevés máig sem. Közéjük tartozik a lengyel Aranyvonat rakománya, amit három éve majdnem felfedeztek.

A legenda szerint a nácik 1945-ben arannyal, műkincsekkel és drágakövekkel tömött szerelvényt dugtak el a Bagoly-hegységben, egy titkos útvesztőben. 2016-ban a szóban forgó terület csúcstechnikával elvégzett felmérésekor vélhetőleg egy földalatti ipari létesítmény szerteágazó alagútrendszerére bukkantak.

Így aztán mérnökök, geológusok, vegyészek, régészek, robbantási szakértők 35 fős csapata a Walbrzych és Wroclaw közötti vasútvonal 65-ös kilométerkövénél kutatott a kincs után. Piotr Koper lengyel és Andreas Richter német kincskereső rendületlenül hisz abban, hogy a 100 méter hosszú szerelvény ott rejtőzik. Ám a mintegy tízmillió forint költséggel kiásott három hatalmas próbagödör nem hozott sikert.

A Krakkói Egyetem régészei nem hisznek a lelet létezésében, ám a kincsvadászok reményeit erősen táplálja, hogy állítólag a hatóságok együttműködtek velük. Azóta nagy a csend az alagút és a vonat körül. Sokan vélik, hogy megvan a szerelvény, de a rablott kincs felosztásáról a megtalálók, a hatóságok és a lehetséges örökösök képviselői közötti vita még jó ideig eltarthat. Addig is él a remény. A helyi vendéglátóipar mindenesetre fellendült.

Egy különc játéka Forrest Fenn 87 éves amerikai milliomos műkereskedő 2010-ben feladta a leckét a kincsvadászoknak: aranyrögökkel és drágakövekkel teli ládát rejtett el valahol a Sziklás-hegységben. Seregnyi kalandor indult a hárommillió dollár nyomába. Fenn a nyomozást segítésére „A hajsza izgalma” című versét és egy térképet is közzétett. Azt nyilatkozta, hogy a gyerekeknek szeretett volna jó elfoglaltságot kitalálni, mivel túl sok időt töltenek a számítógépes játékokkal és a telefon gombjainak nyomkodásával. A családok a kincs keresése közben megismerkedhetnek a Sziklás-hegység szépségeivel. Arra kért mindenkit, hogy legyenek óvatosak, ne kockáztassanak. Ám időközben a kincs utáni hajsza során már négyen is életüket vesztették, többeket mentőalakulatoknak kellett kimenteniük szorult helyzetükből. Új-Mexikó állam rendőrfőnöke felszólította a régiségkereskedőt, hogy vessen véget az általa meghirdetett kincsvadászatnak, mert a játékkal emberek életét kockáztatja. Ugyanakkor a szerencsétlenül járt Paris Wallace 52 éves coloradói lelkész felesége azt mondta az AP hírügynökségnek: hiba lenne, ha Fenn törölné az akciót, 19 éves fiával együtt ott is folytatja a hajszát a kincs után, ahol a férje életét vesztette.

Kis magyar fémkeresőzés

Tavaly nagy feltűnést keltett a Buwi álnevű kincsvadász, aki az egyik közösségi portálon bejelentette: Sopron környékén, a Várhely kilátónál, egy régi kelta régészeti lelőhelyen fémkeresővel, fél méter mélyen 40 centi hosszú antik kést talált.

A névtelenségbe burkolózás érthető: Magyarországon bejelentés és engedély nélkül fémkeresőzni illegális cselekedet, a véletlenül megtalált, 300 évnél idősebb régészeti leleteket le kell adni az államnak. A Soproni Múzeum illetékese elmondta, hogy fémkeresőzésre engedélyt a megyei kormányhivatal illetékes szerve adhat(na).

A múzeum négy, fémkeresővel dolgozó magánszeméllyel működik együtt, akik hobbiból segítenek a kutatásban, de sosem mennek régészeti lelőhelyekre. Munkájuk közben minden esetben velük tart a múzeum egyik szakembere is.

A Buwi bejelentéséhez mellékelt fotókat a szakemberek hitelesnek tartják. Egy magát felfedni nem kívánó forrás állítja: Buwi Ausztriában régiségkereskedést működtet a Magyarországon „talált” tárgyakra alapozva. Hogy meddig, ki tudja…

Rejtekhely a tölgyesben

Amikor 1795 nyarán három fiatalember a vitorlásával kikötött a kanadai Új-Skóciához közeli, észak-atlanti Oak Island (Tölgy-sziget) partjainál, nem sejthették, hogy máig görgő lavinát indítanak el. Séta közben irtás nyomára leltek, látták, hogy egy magános tölgy egyik ágát valaha levágták, tengerészpipát és 1713-ban vert rézpénzt találtak, végül süppedékes talajra figyeltek fel. Itt valamit elrejtettek! Nosza, nekifogtak ásni, s felfedeztek egy aknát. Gerendába ütköztek, hazamentek.

Odahaza a hírre dr. Lynds orvos társaságot szervezett, újrafúrták az aknát, és egy második gerendázatra találtak, tehát ott valami láda lehet. Úgy 25 méteres mélységből egy kőlap került elő, rajta rejtélyes felirattal. Nemsokára a betörő víz elűzte őket.1849-ben az új fúrások fenyőt, tölgyet és fémdarabokat találtak. 1893-ban pergamendarabkára leltek, melyen két betű állt: vi, ui vagy wi – nem lehetett pontosan kivenni. A pergamen többi része nem került elő.

A ’60-as években a gödröt 41 méter mélyre ásták és 30 méter átmérőjűre szélesítették, tüzetesen átvizsgálták a kitermelt földet, azonban kincsnek nyomát sem lelték. Mit rejthet a mély? Az első megoldás a kalózok kincséről regélt. Később szóba kerültek Marie Antoinette ékszerei, Shakespeare kéziratai, a templomos lovagok kincse, egy viking hajó, s végül a természetes víznyelő.

Az 1990-es évektől Rick és Marty Lagina cége a kanadai kormány jóváhagyásával folytathatja a kutatást. A testvérpár 2014-ben tévés forgatásba kezdett, hogy a nézők figyelmétől követve régészek, geológusok, történészek, bányászati szakemberek hada megoldja végre az immár több mint két évszázados rejtélyt. Aki a kincskeresés lázában él, nem sajnál időt, pénzt, verejtéket, hogy rátaláljon vágyai tárgyára.

A sziget kutatása kétszáz év alatt dollármilliókat emésztett fel, és hat ember életét követelte. A sziget átka még egy áldozatról regél – vajon a szenvedély hetedikként elragad magával valakit?

Korsó – A XIX. században az angol kormány szorgosan dolgozott Ausztrália és Tasmánia benépesítésén. Sorra kötöttek ki a hajók mindenféle holmival, közte persze aranypénzzel is. 1855-ben a Catherine Shearer szkúner már a part közelében, rakományként állítólag negyedmillió fontra becsült arannyal elsüllyedt. A búvárok csak 1928-ban leltek rá a roncsra, több agyagedényt hoztak fel. A legnagyobb, kétfülű korsót alig bírták a fedélzetre emelni. Letisztogatták a rárakódott moszatot. Cédula tűnt elő: most megoldódik a rejtély! Lassan-lassan előbukkant a felirat: Rum a kapitánynak.

Harang – A Lutine angol fregatt Anglia és Hollandia között szelte a hullámokat. 1790-ben érmékben és rudakban egymillió font értékű aranyat szállított, amikor a vihar a tengerfenékre küldte. A két célország egészen 1857-ig vitatkozott a felségjogokról, de aztán végre nekibuzdult a mentési kísérlet. Az eredmény alig negyvenezer fontra rúgott. 1911-ben öt gramm arany volt a találat. Ám felhozták a hajó harangját is, amely a Lloyd biztosítótársaság termében függ. Ha egy hajónak meg kellett volna érkeznie, de ez elmaradt, így amikor megjön a hír, hogy elveszett, megkondítják a Lutine harangját. Ettől fogva a pórul járt hajóval kapcsolatos üzletkötések szünetelnek, míg csak a hírt hivatalosan is közzéteszik.