Páratlan kultúrkincs Dániából

Dobozt tesz elénk Kovácsné Pázmándi Ágnes könyvtáros, majd leemeli a fedelét, hogy megtekinthessük a gyűjtemény egyik legújabb darabját, egy Hanaui Bibliát. Vélhetően csak az irodalomtörténet iránt igazán érdeklődő ínyenceknek mond valamit a szóösszetétel – leszámítva persze az egyháztörténetben jártas olvasókat.

Hanau Hessen tartományban, Közép-Németországban található történelmi város, ahol már a középkorban is működött nyomda. A műhely egyik korrektora egy időben pedig nem kisebb ember volt, mint a magyar Szenczi Molnár Albert. Igen, ő az a tudós férfi, aki szinte még gyermekként „ingázott” Gönc és Vizsoly között, tarisznyájában a biblia kéziratával.

Amikor Károli Gáspár gönci református esperes elkészült a héber nyelvű Ószövetség és a görög Újszövetség fordításának egy-egy részletével, a famulusára bízta, hogy vinné át a Vizsolyban lévő nyomdába. A fordítás 1590-re készült el, s ezer példányban nyomtatták ki. A munka végeztével Szenczi Molnár Albert nagy útra kelt, hogy ösztöndíjasként Németországban, valamint Svájcban gyarapíthassa tudását.

Amikor 1599 végén visszatért, a mestere már nem élt. Bibliafordítása elfogyott az utolsó darabig, ami nagy szó volt abban az időben! Egy-egy példány drága kincsnek számított a szó eredeti értelmében is, akár le is láncolták, nehogy lába keljen.

Ha egy faluban egyetlen könyvet birtokoltak, az bizonyosan a Biblia volt – persze a lelkészlakban. A protestantizmus egyik nagy érdeme a könyvnyomtatás, a könyvek elterjesztése.

Történetünkhöz visszatérve, Szenczi Molnár Albert hamarosan ismét útra kelt, folytatta tanulmányait a nagy nyugati protestáns egyetemeken, ám sosem feledte elhatározását: ha elfogyott a Biblia, akkor újra kell nyomtatni. Szerény jövedelméből – korrektori munkát vállalt nyomdákban – maga is félretett, ám abból ítéletnapig sem gyűlt volna össze a megfelelő összeg.

Mecénást keresett, akit évekkel később talált meg Hessen tartomány első emberének, Móric fejedelemnek a személyében. A fejedelem támogatása nem véletlen, ugyanis az ősei között említette Árpád-házi Szent Erzsébetet. Hagyományait a család évszázadokon keresztül őrizte, Móric maga is olvasott és beszélt magyarul!

S amíg az évek hosszú során összegyűlt a nyomtatáshoz szükséges összeg, Szenczi Molnár Albert szorgalmasan – saját szavaival élve – igazgatta mestere fordítását. Semmiképpen nem használta volna a javítás kifejezést, pedig valójában azt tette: nemcsak a Vizsolyi Biblia betűhibáit gyomlálta ki, hanem stilisztikailag is csiszolgatta, ahol szükségesnek ítélte, pontosította is.

Amikor pedig az összeg a rendelkezésére állt, a nyomtatáshoz szükséges betűket Frankfurtban kiöntette, megírta az ajánlást a mecénásának, s Károli Gáspár örökéhez hűen meghagyta annak az első kiadás bevezetőjét.

A Biblia szerkezetén azonban változtatott, az Ószövetségtől az úgynevezett apokrifusokat – vagyis a protestánsok számára kétséges ihletettségű részeket – ennek a végére illesztette, majd következett az Újszövetség, ezt követően ismét a zsoltárok, immár a dallammal együtt, ahogy Szenczi Molnár írja: „francia nótákra”. A legvégére pedig odaillesztette a Heidelbergi Kátét, vagyis a Biblia mondanivalójának egyfajta teológiai summázatát.

Változtatott a könyv alakján is: kisebb méretű lett, mint a Vizsolyi Biblia. Ennek teljesen praktikus okai voltak, ugyanis ilyen formában könnyebben lehetett kezelni, lapozni a szószéken. Szenczi Molnár merészen 1500 példányt készíttetett a kiadásból, s megkezdte a hazaszállíttatását, ami a gyakorlatban csempészést jelentett.

A rekatolizációra törekvő Habsburgok ugyanis mindent megtettek a Biblia terjedésének ellehetetlenítése érdekében. S mivel nem merték nyíltan tiltani, a vizsolyi kiadásnál feljelentésre például még azt is vizslatták, hogy valójában nem az akkor már nem használatos Kelemen-féle naptárt nyomták-e ki...

A Biblia iránti kereslet azonban mindezek ellenére minden képzeletet felülmúlt: 1612-ben már a harmadik kiadása készült, ezúttal Oppenheimben. Mert a Hanaui Biblia így vagy úgy, de megérkezett az országba, akár abrakostarisznyában is, egyszerre három példányban. Egy ilyen biblia egyikét tárta elénk Kovácsné Pázmándi Ágnes.

A Ráday Gyűjtemény Műemlékkönyvtárának üvegvitrinje alatt egyébként már régóta megszemlélhető egy gyönyörűen restaurált Hanaui Biblia, amely nem másé, mint I. Rákóczi György erdélyi fejedelemé volt. Ennek bizonyságául saját kézírása is olvasható benne. A könyvtárat a XVIII. században Ráday Gedeon péceli földbirtokos alapította, ennek egyik dísze volt a kötet, amely mellé a restaurálást követően odakerül majd egy másik példány is – a Dániába házasodott, magyar származású Zsofia Nagy Dolriis nagylelkű adományának köszönhetően.

A hölgy egyben a könyv történetének fonalát is igyekezett felfejteni – már amennyire az lehetséges. A Felvidékre érkező Hanaui Biblia tulajdonosainak a neve a múlt homályába vész, annyi bizonyos csak, hogy mindig az ajándékozó családjának a birtokában volt. A XIX. század közepétől már a nevek is felsejlenek. Első ismert tulajdonosa feltehetően az adományozó ükanyjának a nagynénje, László Erzsébet volt.

Tőle feltehetően az unokahúgához, Csiba Juliannához került, akit a tulajdonosok sorában az adományozó dédanyja, az 1850-ben Nagymegyeren született László Viktória követett. Tőle a fiához, az 1888-ban született Nagy Lajos búcsi kántortanítóhoz került, akit a II. világháborút követően Magyarországra deportáltak.

A bibliát azonban nem hozta magával, azt ugyanis korábban a testvérének, Nagy Idának adta át, aki később a férjével, Osztényi Leander festőművésszel Karlovy Varyban élt. A kötet története hűen követte a XX. század viszontagságos éveit. 1919-ben, a tanácsköztársaság idején például valószínűleg a lábatlani templom tornyában rejtegették, a II. világháborúban pedig az oroszok elől ásták el.

Osztényiné Nagy Ida 1970-ben hozta át Magyarországra, mert „annak itt a helye”. Testvérének, az adományozó édesapjának, a Pécsen élő orvosnak, dr. Nagy Lajosnak adta át, aki annak rendje és módja szerint jelezte az Országos Széchényi Könyvtárnak, hogy mekkora kultúrtörténeti kincs került a birtokába. Bejelentését köszönettel fogadták, és a kötetet a tulajdonosánál hagyva nyilvántartásba vették.

Dr. Nagy Lajostól a lánya, a ma Dániában élő Nagy Zsófia örökölte, aki szintén azt vallja, hogy a bibliának Magyarországon van a legjobb helye, ezért azt a Ráday Gyűjtemény Műemlékkönyvtárának adományozta. A kötetet két éven belül restaurálják, s néhány rá vonatkozó dokumentummal együtt beköttetik, hogy aztán a gyűjtemény egyik dísze lehessen a számos nagy értékű Biblia, köztük több ritkaság mellett.