Tétova égi vándorok

Kész kalandregény, amíg a Földközi-tenger és az afrikai Szahara fölött átrepülve az európai szülőhazából a telelőhelyére érkezik a szalakóta, a gyurgyalag, a sárgarigó, a fülemüle, a fehér gólya. Ők a legnagyobb utazók, olykor tízezer kilométert is kell repülniük.

De velük együtt szárnyra kel a rövidebb távra indulók szinte megszámlálhatatlan sokasága is. A Nemzetközi Madárvédelmi Tanács adatai szerint bolygónk mintegy kilencezer madárfajának 50 milliárd példánya indul útra ezekben a napokban, s közülük évente 25 millió pusztul el Európában a táplálékul szolgáló rovarállomány általános csökkenése, az élőhelyek beszűkülése és az ember tudatos pusztítása révén, akik puskával, csapdázással gyérítik soraikat.

A nagy útra már hetekkel korábban készülnek a madarak: régi tollaikat levedlik, helyükön újakat növesztenek, testükben tartalékot halmoznak fel, a mellizmaik megerősödnek. Az úton genetikusan meghatározott ösztöneik segítik őket, de a Föld mágnesessége, a Nap, a Hold és a csillagok helyzete is iránymutatásul szolgál számukra.

Amíg korábban az egyes évszakok markánsan elváltak egymástól, meg sem fordult a madarak fejében, hogy a szülőföldjükön teleljenek. A klímaváltozás azonban, amely elmosni igyekszik az évszakok határait és meglangyosítja a telet, egyre több szárnyas vándort bizonytalanít el, hogy nekivágjon a veszedelmekkel teli hosszú útnak.

De nem ember a madár, hogy kényelmi szempontok vezéreljék; belejátszik ebbe a tapasztalat is, hiszen egyre gyakoribb a langymeleg november, december, sőt január, eltűnőben a fagyos, hófödte földek, a befagyott vizek emléke, hiszen a tél közepén is zöldellő szántóföldeken járhatnak táplálék után.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint egyre több költöző madár dönt a maradás mellett, és csak drukkolhatunk, hogy ne lepje meg őket az idén se a fogcsikorgató, pusztító hideg.