Lóra termett gyerekek

Ha Isten minden zsoké imáját meghallaná – ami, ha volna, talán így kezdődne: Add, Uram, hogy el ne hízzak, meg ne nőjek! –, akkor lenne igazán bajban a lósport. De a sors nagy játékos: olykor attól veszi el az álmait, aki küzd azért, hogy azok valóra váljanak, másoknak mégis megengedi, hogy beteljesedjenek.

Örök igazságtalanság és igazságosság ez, az élet rendje. Még ma is, amikor magyar zsokéból és lóversenyből is lehetne több. Ám a jelent nem érdemes a múlthoz hasonlítani. Főként nem azokhoz az időkhöz, amikor például az Osztrák–Magyar Monarchia ötvennégy versenypályáján több mint ezer lóval ezernél is több versenyt tartottak.

Oda aztán kellettek zsokék, nem kis létszámban, és a nyereg apró bajnokait, akik magukat kihúzva ma is csak a délceg urak és kalapos úrhölgyek derekáig érnek, szerte a világon sztárként ünnepelték. Ezt a pillanatfelvételt könnyű elképzelni: a nyertes tenyésztők, lótulajdonosok, trénerek és zsokék pózolnak a kamerának.

De ahhoz, hogy ez a kép elkészülhessen, hosszú évek kemény munkájára – és számtalan zsokéimára – van szükség.

Az Alagi Zsokéiskola első osztályos növendékei közül Magyar Tekla például, ez a törékeny, tizennégy éves lány, aki még reményekkel teli szemmel néz lovára, a tizenöt éves Apostolra, azt mondja, hogy ő a szerencsések közé tartozik, mert családjában senki nem nő nagyra. Ilyenek a génjeik.

Négyévesen már ült lovon, de ez itt, az alagi tréningközpontban zajló képzés egészen más, mint szimpla lovaglás. Zsoké szeretne lenni, ez minden vágya, bár sokat még nem tud arról a világról, ahová vágyik. A lovakat szereti, ahogyan hátukon ülve a száguldást is, és kezdetnek ennyi is elegendő.

S bár elkövetkezendő életének napjaiból mindössze másfél hónap telt el, már most reménykedik abban, hogy néhány év múlva a legnagyobb versenyeken a nyeregben láthatjuk viszont. Ehhez persze rengeteget kell tanulnia. Így az elején például azt, hogyan tartsa, szorítsa sarkát a lóhoz.

Mert ha valaki nem tudná, a ló kilencven százalékban a lovas testtartásából következtet arra, merre kellene mennie, s főként milyen tempóban. De akad azért más is, amire a zsokéjelöltnek már kamaszként is figyelnie kell: a helyes táplálkozásra. A zsokék súlya ugyanis felszereléssel együtt általában nem lehet több 48–60 kilogrammnál, vagyis, ha versenyben akar maradni az álmaival, oda kell figyelnie arra, hogy csak olyat egyen, ami egészséges és tápláló, de nem hizlal.

Ez a zsokék sorsa, legalábbis, amíg versenyeznek. Tekla talán nem is tudja, de 1971-ben például az akkor mindössze 16 éves, 146 centiméter magas és 46 kilogramm súlyú Rapatyi Margitot – akit hosszú idő után Fári Jóska nyergében Magyarország női zsokéjakét ünnepelt az ország – is csupán egyetlen szomorúság kínozta a Magyar Ifjúság akkori beszámolója szerint: le kellett mondania az édességről.

Merthogy hiába minden szándék és akarat, a fiatal, kezdő zsokétanulók tragédiája az, ha kinövik a lehetőségeiket. Ezt már Mihálka Csaba lovasoktató mondja, aki a zsokéképzőben a legfontosabbra tanítja a gyerekeket: klasszikus lovaglásra.

Ez ugyanis minden lovastudás és versenyzés alapja: a jármódok, a lépés, az ügetés és a vágta ismerete, tökéletes begyakorlása. S hogy ez mennyire lételem, azt az élet a szemünk előtt bizonyítja. Az egyik alagi gyakorlókör fordulóján a pej színű, 12 éves Delta éppen azt tanítja 14 éves lovasának, Makai Kevinnek, hogy milyen az, amikor a ló eltűnik a lovasa alól.

Csaba bá’ – miután megállapítja, hogy nincs gond, ez is a tanulás része – a robogó ló után küldi a ruháját poroló fiút. Aki látott már kantárát megszakító lovat, amelyik a széllel száguld, az persze tudja, hogy ennél jobb futóedzést papíron sem lehetne megtervezni, Kevin azonban még csak most tanulja.

Nyargal a horizont irányába, oda, ahol a ló nyomában csíkká változik a porfelhő, majd visszatérve a gyakorlópályára, már nyeregből meséli kipirult arccal, hogy más értelmet nyer így a gravitáció fogalma, mint amikor a tanár fizikaórán magyarázza. A fiú nyugtatgatja Deltát, azt suttogja sörényének, amit minden lónak szokott, hogy maradj, nyugi, Papi!, és Delta a kellő pillanatban illedelmesen vált ügetésből vágtába, éppen úgy, ahogyan azt elvárják tőle.

Kevin amúgy megértően bánik az állattal, mert már sokszor elképzelte, ő vajon hogyan viselkedne akkor, ha egy idegen nyerget dobna a hátára, majd sarkát az oldalába vágná csak azért, hogy egyik helyről elvigye a másikra. A fiú azt mondja, hogy ló és lovasa csak úgy lehet barát, ha tiszteli a másikat.

S mivel az ember akar lovagolni, nem pedig a ló emberelni, a sorrend is adott, pontosan tudni, kinek kell kezdenie az udvariassági köröket.

Dudás János vékony csontozatú fiú. Tizenhárom éves. Alkatra úgy néz ki, mint aki azért kapaszkodik a szárba, hogy a szél le ne fújja a nyeregből, de inaiban erő lakik. Azt magyarázza, tudja, hogy kar- és hátizmaival többet kellene foglalkoznia, de nagyon mégse csaphatja ki magát, mert az izom nehéz, ami a zsokéknál hátrány, különösen versenyek előtt, mérlegeléskor.

Éppen ezért megelégszik a szikársággal, mostani 43 kilogrammjával üli a 13 éves Corneliust. János amúgy kívülről-belülről ismeri a lósport világát. Ha nem lenne még gyerek, lehetne a fogadások hercege is: a versenyeken jó érzékkel megjósolja, melyik ló ér először célba.

Persze olyan tudás ez, magyarázza, amelyet csak az sajátíthat el, aki nem csak ismeri, de érti is a lósport világát, vagyis a kiváló elemzőképesség mellett leginkább a jó megfigyelőképesség számít. A fogadóirodák tippjei alapján fizettek már százszoros nyereményt, és ez előrevetíti annak lehetőségét, hogy amikor már nem lesz zsoké, merthogy ma még leginkább az akar lenni, a korlát másik oldalán is megállja a helyét.

Csak egyvalamire kell vigyáznia. Arra, hogy a versenyzést és a fogadást soha ne keverje. De most, Csaba bá’ irányításával, csak a lovaglásra koncentrál.

„Szét a válladat, egyenes a hátad!” – kiáltja a lovasoktató, s bár az okítás Jánosnak szól, Tekla és Kevin is ellenőrzi testtartását. Mozgásukat látva érthető meg, hogy a kezdő lovasoknak miért okoz nehézséget az átülés a nyeregben, s hogy mennyi gyakorlás kell ahhoz, hogy valaki könnyedén átváltson lépésből ügetésbe, majd vágtába.

Pláne úgy, hogy a zsoké a versenyek nagy részében még csak bele sem engedi magát a nyeregbe, hanem a rövidre húzott kengyelben állva, combizmaival, derekával, hátával, vállával és karjával tartja magát versenyben. Erre amúgy sokféle gyakorlatot kitaláltak már, de mind közül – mert ha nincsen ló, jó a műló is – egy különleges gyakorlóeszköz a leghasznosabb.

Ebből is akad több fajta. Az alagi mechanikus műlovak közül az egyik angol fejlesztés, és leginkább kondigépre hasonlít, amelyiknek csak váza van, egymáson elforduló elemei, és emberi erővel hajtható, utánozva a guggolva lovaglást. A másik elektromos műló, az áramtól hajtva imitálja a vágtázó lovat.

Aki gyakorol rajta, az garantáltan tartja magát az elvárt zsokés mozdulatsorhoz, mást nem is nagyon tehet.

Mihálka Csaba nyolc éve oktat zsokéiskolásokat. Előtte nem is nagyon tehette volna. Ilyen iskola ugyanis sokáig nem volt Magyarországon. Az első világháború előtt főleg Angliából érkeztek zsokék, ám 1920 után közülük sokan, a trénerekkel együtt visszaköltöztek hazájukba.

Szakmai képzés persze folyt az Irinyi-pusztáról Alagra költöző Pejachevics Albert gróf vezérletével. Ő alapított zsokéképzőt is, ahonnan sok, világszerte tehetséges fiatal került ki, például Alafi Péter, Bocskai Pál, Varga Zoltán, Sajdik Sándor, majd Kállai Pál vagy éppen Aperianov Zakariás és Papp Sándor tréner.

A pálya környezetében 1905-ben lovásztelepi kápolna is épült, a második világháborúig ott tanították a lovászfiúkat, a tananyagba még a tisztességes viselkedés és az erkölcsös élet alaptörvényei is belefértek.

Hammersberg Elemértől, a zsokéképző vezetőjétől tudjuk, hogy a 2011-ben megnyitott zsokéképzőre már égetően szükség volt, mert bár a magyar lósport a Kincsem Park megújításával lendületet kapott az azt megelőző években, de nagyon sok lovas szakember külföldön folytatta munkáját, és a szakma is kiöregedett.

Az alagi tréningközpont ma a Kincsem Nemzeti Kft.-hez tartozik, ahol több mint 300 angol telivér áll folyamatosan edzésben. Ez azért is kedvező, mert a diákokat az alapképzést követően egyszerűbb versenyistállókhoz kihelyezni, ahol további két évig még felügyelet alatt folytatják a szakmai felkészülést.

A zsokéiskola együttműködik a budapesti sporttagozatos iskolával, a Kovács Pál Baptista Gimnáziummal, mert a céljuk az, hogy minden diák érettségit szerezzen és nyelvvizsgát tegyen.

A zsokékat amúgy ingyenesen képzik. A tapasztalatok azt mutatják, hogy bár zsokévá válni időigényes, minimum 5-6 évnyi munka és tanulás kell hozzá, az azért pár hónap alatt kiderül, melyik diákkal érdemes foglalkozni.

Ami biztos: megszállottság, jó fizikum, lószeretet és alázat, illetve versenyszellem kell ahhoz, hogy valakiből jó zsoké váljon. Ehhez kapcsolódik a napi szintű koplalás elviselése is – ezzel a problémával a profi zsokék folyamatosan küzdenek. Egy zsoké pedig hivatalosan akkor válik zsokévá, ha negyven versenyt megnyer.

Addig csak lovastanuló, illetve zsokéjelölt. Tekla, János és Kevin tehát most még lovastanuló, de ha megfelelnek minden követelménynek, zsokéjelöltek lesznek, majd a kellő győzelem megszerzése után zsokékká válnak. Régebben, amikor még sok versenyt rendeztek, a kvótát több lehetőségből lehetett elérni, manapság ez azt jelenti, hogy egy zsokéjelöltnek szinte minden versenyen érdemes volna elindulnia.

És kevesen tudják, de a zsokék is sportolók, bár jövedelmük, főként a hazai, elmarad a külföldi lehetőségektől, vagy akár egy labdarúgó havi jövedelmétől. A Kincsem Park Kft. ezért is tervezi azt – az idei év mintájára –, hogy életpályamodellt állít össze számukra, hogy a zsokék itthon is megtalálhassák számításaikat.

A zsokékat több esetben amúgy a futtató vagy a tulajdonos szerződteti, de az trénerenként is változik, hogy a versenyeken kit ültetnek fel szívesen a lovakra. Magyarországon sok esetben a zsokék maguk is a tréner alkalmazottjai, jövedelmük pedig három összetevőből áll.

A havi fizetésük mellé minden versenyben, minden ló után úgynevezett lovaglópénzt kapnak, és a megnyert versenydíjak 10 százaléka is őket illeti meg. Hammersberg Elemér azt mondja, hogy ezek teljesülése esetén egy zsoké magyar viszonylatban is jól élhet.

De ehhez a recept ez: minél több lovaglás versenyekben és minél több győzelem. Ahogyan fogalmaz: „Egy zsokénak nehéz a csúcsra felérnie, de még nehezebb évekig ott is maradnia.” Példaképek mindenesetre vannak.

János és Kevin ugyan külföldi sztárért rajong (János a 48 éves olasz Frankie Dettoriért, Kevin pedig a ma már Magyarországon élő és versenyző bolgár Stanislav Georgievért), de talán eljön majd az idő, amikor ismét magyar zsokék lehetnek a magyar zsokéjelöltek példaképei. Talán éppen Tekla, János és Kevin.