Látogassunk el Kárpátaljára!

Ugyan jócskán benne járunk már az őszben, de a kirándulóidőknek még koránt sincs végük. Igaz, ilyenkor már inkább csak rövidebb kiruccanásokra vállalkozik az ember, főleg, ha valamelyik szomszédos országot választja. A legtöbben persze továbbra is Ausztriába meg Horvátországba indulnak – de azokat is meg lehet unni.

Kárpátalját viszont alig-alig ismerik a magyarok, pedig érdemes oda is átugrani egy-két napra. Örülünk, hogy vannak, akik ezt így látják maguk is. Kárpátalján még két éve is virágzott a benzinturizmus, az üzemanyag odaát fele annyiba került, mint idehaza.

Ma már ennek vége, a kutaktól függően harminc-negyven forinttal olcsóbb mindössze az ukrán benzin, gázolaj. Attól viszont nem kell tartanunk, hogy utánpótlás nélkül maradunk, ha ürül a tartály: a forgalmasabb utak mentén lépten-nyomon benzinkutak várják az utazót.

Vodka is van bőven, ami márkától függően ezer-kétezer forinttal olcsóbb, mint nálunk. Az ottani szakértők szerint azonban nem érdemes a nagyon drága fajtákat választani, mert sokszor ugyanazt a vodkát öntik a négyezer forintba kerülő palackokba is, mint az ezerötszázasokba.

Ezt a kollégámmal mi is megtapasztaltuk nemrég Beregszász egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában, pedig figyelmeztetett minket az üzlet egyik magyar eladónője. A legtöbb magyarországi utas éppen itt, Beregszászban kezdi a túráját, mert ez a legmagyarabb kárpátaljai város, ráadásul öt kilométerre a magyar–ukrán határtól.

Sajnos, ha így folytatódik a lakosságcsere üteme, Beregszász is könnyen elveszhet a magyarság számára. A magyarok aránya ma már itt is éppen csak meghaladja az ötven százalékot, az utcákon egyre több a ruszin és az ukrán szó. A két nyelv ugyan hasonló, de nem azonos, ami érthető is, hiszen a ruszin nem ukrán, miként például a szlovák nem cseh vagy a szlovén nem horvát.

Sajnos a közelmúltban betelepült ukránság egy része, mint a vízbe került benzin, agresszivitásával folyamatosan mérgezi a magyarok és a ruszinság kapcsolatát is. Pedig a ruszinok, régebbi nevükön a ruténok mindig is barátságban éltek velünk, az egyetlen szomszédos nép, amelyik soha nem támadt ránk.

Sőt mindig velünk együtt harcolt, például Rákóczi testőrségét is ők adták. Ezért is nevezték őket a leghűségesebb népnek, ami latinul úgy hangzik, hogy „gens fidelissima”. Valószínűleg védői voltak ők is a huszti várnak, amelynek lerombolt falait egészen a közelmúltig égig érő bozót takarta, de nemrég kiszabadították a falakat, a „bús düledékek” már messziről csalogatnak.

Ha már Huszton járunk, feltétlenül érdemes átmenni a Tisza másik oldalára is. Visk igazi magyar végvár a maga nyolcezer lakosával – ebből ötezer a magyar –, nyolcszáz éves templomában épp most tártak fel csodálatos falképeket.

Sajnos itt is fogy a magyar. Az egyik este egy idős özvegyasszonnyal beszélgettem a főutcán (16 ezer forint a nyugdíja, egy ukrán hrivnya 12 forint), aki arról panaszkodott, hogy a faluban alig találni negyven-ötven éves férfit, elhalnak korán.

Talán emlékeznek rá, nálunk pár éve a tablettás bortól pusztultak a férfiak, míg itt a molyirtóból készített „vodka” szedi az áldozatait. De hogy ne ily' keserű élményekkel térjünk haza, nézzünk be Nagyszőlősön a Perényi Zsigmond – az 1848–49-es szabadságharc mártírja – nevét viselő magyar iskolába, ami arról híres, hogy fokozatosan nő az oda beiratkozó ruszin gyerekek aránya.

Szüleik ugyanis látják, hogy mit kínál Magyarország és mit Ukrajna a fiataljainak. Hazánkat tartják a követendő példának, gyermekeik jövőjét is magyar környezetben látják biztosítottnak – legyen az Nagyszőlős, Nagydobrony vagy akár Budapest.