A hazai exkluzív női divat megteremtője

– Mindig elegáns volt, fantasztikus szemüvegkereteket viselt, itthon ilyeneket nem lehetett látni. A szüleink összejártak, nekem is készített ruhákat.

Sokan mondták, hogy nem szerette a gyerekeket, de ez nem igaz. Aki nem ismerte, keménynek hitte, pedig csak zárkózott volt – emlékszik Rátonyi Hajni színésznő Rotschild Klárára abban a video-összeállításban, amelyben barátok, családtagok, munkatársak és vevők idézik fel, milyen ember volt valójában a hazai „divat királynője”.

Kevés olyan fordulatos életpálya akadt akkoriban, mint az övé, de hiába szóltak róla újságcikkek, az igazi arca rejtve maradt. Simonovics Ildikó divattörténész többéves kutatómunkájának köszönhetően a Nemzeti Múzeumban nyílt kiállítás „Rotschild Klára – Divatkirálynő a vasfüggöny mögött” címmel, és egy könyv is született az izgalmas életútról: Rotschild Klára – A vörös diktátor.

Hogyan lett a XX. század magyar divattörténetének egyedülálló alakjává, és miként érte el, hogy a kapitalista bankárok névrokonaként szalonja üde színfolt lehessen a szocialista rezsim divatpalettáján? Csillogó kis üzlete az ’50-es évek derekától a párizsi divatházak fényét hozta el a szürke budapesti hétköznapokba. Az egyenlők a kirakatát nézték, a még egyenlőbbek vásároltak benne.

Rotschild Klára 1903-ban beleszületett a divatba, ahogyan mondták róla: ő az a lány, aki a szabászasztalon jött a világra. Zsidó származású édesapja, Rotschild Ábrahám Adolf és édesanyja, Spirer Regina is szabómesterek voltak saját műhellyel.

Klára először huszonéves korában, a Rotschild kontra Somogyi per révén került be az országos hírekbe. Somogyi Pál Károly botrányairól híres aranyifjúnak számított. Klára elment hozzá, hogy apja szalonjának kintlévőségeit behajtsa a régóta tartozó Somogyitól. Az állítólag „má­niás elmezavarban” szenvedő férfi fizetés helyett megverte és kidobta őt a lakásból.

Klára a testi és lelki sérülések miatt öngyilkosságot kísérelt meg. Ezután nagy összegű kártérítési pert indított Somogyi ellen, amit meg is nyert.

Az első perctől figyelt a sajtókapcsolataira és arra, hogy a kor legnépszerűbb társasági hölgyeit, az akkori influenszereket – véleményvezéreket – magához édesgesse. Édesanyja halála után Klára állt a Deák tér 3. alatti szalon élére, amiből rövid idő alatt a város egyik legsikeresebb üzlete lett. Egyre kiterjedtebb szakmai és magánéleti kapcsolati hálót alkotott, ami jól jött a nehezebb időkben.

1940-ben Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvőjén ő tervezte a menyasszonyi ruhát, és segített is felöltözni a menyasszonynak a nagy napon. Négy év múlva több zsidó munkatársának szerzett svéd menlevelet Raoul Wallenbergtől, akihez szintén bejáratos volt. Budapest ostromáig dolgozott, amikor tüdő-gyulladásban meghalt a férje. Soha többet nem ment férjhez, gyereke sem született.

A háború után a testvérével újranyitotta a Deák téri szalont. Négy év múlva államosították az üzletet, Rotschild Klára egy ideig kénytelen volt biztosítási ügynökként dolgozni. Később elérte, hogy az Állami Textilkereskedelmi Vállalat szabónőként alkalmazza, majd rábízták az újonnan épített Váci utcai különlegességi női ruhaszalont.

Hamarosan ő lett a rendszer első számú divatszakértője. 1964-ben Kádár János feleségének és Jovanka Broznak, Tito feleségének rendezett házi divatbemutatót. Jovanka Broz a szalon legikonikusabb kliense, „a keleti Jackie Ken­nedy”, vele szemben Kádárné Tamáska Mária, aki a legenda szerint ezzel a kísérőszöveggel küldte vissza a Rotschild Klárától ajándékba kapott szőrmekabátját: „Nagyon kedves, Klárika, de én nem vagyok filmszínész.”

Klára nem beszélt semmilyen idegen nyelven, de még a magyar nyelvhasználatán is átsejlett a felsőbb iskolák hiánya. „Divatul” viszont anyanyelvi szinten társalgott. Nem volt komoly vagyona, életvitele mégis a letűnt idők társasági elitjének életmódjához hasonlított.

Mindig nagyon ápoltan járt, a haja és a körme makulátlan, naponta ment fodrászhoz, nejlonharisnya nélkül ki nem ment volna az utcára. Klára tudta, hogy csillogó élete, sikerei, divatbirodalma nem létezne a műhelyeiben dolgozó ügyes kezű szakemberek nélkül.

Kapcsolati hálójának nemcsak rangos vevők és párizsi divatcézárok voltak a tagjai, hanem egyszerű emberek is, a fűtőtől a kertészen és a takarítónőkön át a szabászmesterekig, a hímzőnőkig. A műhelyekben dolgozók nagy családot alkottak, amelyben érvényesült ugyan a hierarchia, de a kitartó munka és a tehetség rendszerint meghozta gyümölcsét.

Klári néni, ahogy ők hívták, felkarolta, kitaníttatta a dolgozóit, sokszor még az önállósodásukat is segítette. Észben tartotta az ünnepeket, a születésnapokat, a keresztelőket, az esküvőt, és mindig tudta, mivel kedveskedjen a hozzá tartozóknak.

Hetvenegy éves korában felső fogsora pótlására implantátumot kapott, és ettől kezdve kialakult benne az a meggyőződés, hogy elrákosodik az ínye. Rendkívüli fájdalmakkal küszködött, s bár rákról szó nem lehetett, az implantátum eltávolításáról hallani sem akart.

– A halála előtt pár nappal beszéltem vele telefonon, azt mondta, nem lehet kibírni a fájdalmat – mondta Patz Dóri, a kor híres manökenje. Klára 1976 októberében még nagy sikerű bemutatót rendezett, majd novemberben kiugrott hetedik emeleti lakásának ablakából, így szabadulva meg a fájdalmaktól.

Halála után a szalon továbbra is működött, de már nem úgy, mint életében. A hazai exkluzív divatban megszűnt valami – végérvényesen.