Boldogtalanságra ítélve a rivaldafényben

Stílusosan tavaly mutatták be a filmet (a hazai mozikba csak most, januárban jutott el), Judy Garland halálának ötvenedik évfordulója évében.

Kétesztendős korában szerepelt először színpadon mutatványos szülei „jóvoltából”, hogy aztán sikerre éhes anyja az MGM stúdióba szerződtesse.

Az Óz, a csodák csodája Dorothyjaként vált világhírűvé, és egészen haláláig turnézott a film főcímdalával, a Somewhere Over The Rainbow-val. A mérleg: életének 47 évéből 45-öt rivaldafényben töltött.

Ez első hallásra talán irigylésre méltó tündérmesének tűnhet, de a valóság ismeretében aligha szeretne valaki ilyen áron sztár lenni.

Bár Rupert Goold rendező filmje Garland életének kevésbé ismert, hanyatló korszakára fókuszál, de fel-felvillan benne a stúdió legragyogóbb üdvöskéjének változatos kínzásoknak és megaláztatásoknak kitett, agyonszabályozott és -gyógyszerezett gyermekkora: étvágycsökkentőket kellett szednie, mert hízásra hajlamos volt; meg altatókat, mert az étvágycsökkentőtől nem tudott aludni; és serkentőket, mert az altatóktól nem bírt időben felkelni és maradéktalanul eleget tenni a hollywoodi sztárgyártó gépezet elvárásai­nak…

Louis B. Mayer és csapata arra „idomította” a kislányt (a pirulákon kívül manipulációval és lelki terrorral), hogy „kiválasztottként” hálásnak kell lennie és menni a színpadra, akárhogy is érzi magát.

Míg Judy Garland karrierjét, mondhatni, sikerek kísérték, mindvégig magánéleti problémákkal küzdött. Ötször házasodott, három gyermeke (Liza Minelli, Lorna és Joey Luft) született, többször került szanatóriumba gyógyszerfüggősége miatt, öngyilkosságot is megkísérelt.

A hatvanas évek végére folyamatos anyagi és drogproblémákkal küzdött – nagyjából itt kezdődik a Judy című film; a sztori maga az End Of The Rainbow című könyv feldolgozása, amit Peter Quilter írt. Annak reményében, hogy elegendő pénzt kereshet két kisebb gyermekének eltartására, a színésznő – akinek népszerűsége Amerikában már megkopott, viszont Európában még fényesen ragyogott a csillaga – elvállalt egy londoni varietéturnét 1968 telén.

E néhány hónap cselekménye magába olvasztja a korábbi évtizedek minden keserűségét, Judy egész sorsának tükröt mutat: folyamatos harcot folytat saját magával, a közönséggel és a menedzsmenttel egyaránt. Egymás után hoz rossz döntéseket, és közben megállíthatatlanul épül le az egészsége. Minden ellene szól, mégis nézőként nagyon lehet izgulni érte, hogy visszatérhessen a gyerekeihez, révbe érjen az ötödik házasságában, ünnepelje a közönség vagy egyszerűen csak kialhassa magát...

Renée Zellweger Golden Globe-díjas, az őrület határát olykor leheletfinom rezdülésekkel érzékeltető alakítása azt sugallja: a megmérgezett gyerekkortól egyenes út vezetett a reménytelen boldogsághajszolásig. Ekkora testi-lelki fájdalmat már lehetetlen volt a legendás öniróniával ellensúlyozni.

AGarland küzdelme reménytelennek bizonyult. Gyógyszer-túladagolásban halt meg 1969 nyarán. Harminc évvel később az Amerikai Filmakadémia beválasztotta az utóbbi száz év száz legnagyobb filmszínésznője közé.