Irodalomról – egy kicsit másként

– Hogy sikerült a legutóbbi, Mikulás-esti könyvbemutató Bécsben?

– Meglepődtem, hogy Bécsben ennyi olvasóm van. Rengetegen eljöttek a Collegium Hungaricumba, volt, aki be sem fért a telt ház miatt, és hosszú ideig tartott a dedikálás is. Az Életemnél is jobban című könyvemmel Nyíregyházától Velencéig sokfelé jártam.

– Az Így szerettek ők című magyar irodalmi szerelmeskönyvével robbant be a köztudatba, és azonnal sikert aratott, de előtte sok mindent csinált, ami távol áll az irodalomtól.

– Néhány évig költészettörténetet tanítottam a pécsi egyetemen, ahol korábban tanultam, aztán otthagytam a katedrát. Egy ideig vezettem pr-ügynökséget, közvélemény-kutató intézetet, sőt állami szervezet kommunikációs vezetője is voltam, és mindezt izgalmasnak, pörgősnek találtam. Vonzott a benne rejlő kihívás, és sokat tanultam belőle.

Talán azért is nem maradtam irodalomtörténész, mert untam volna a magányos elvonultsággal járó kutatást, könyvtárazást. A kommunikációs munka pedig szerintem egyfajta magyarról magyarra fordítás, hiszen el kell magyarázni, meg kell értetni valamit érdekesen, és ezt szerettem csinálni.

– Régóta aktívan szerepel a közösségi mé­diában, vagyis ön nem az a bölcsész, aki megriad vagy idegenkedik a legújabb műszaki-technológiai újdonságoktól.

– Imádom a technológiai fejlesztéseket, mindig is nagyon érdekeltek. Lassan 30 éve, pécsi egyetemi éveim óta internetezek – akkor még nem sok bölcsész használta a világhálót. Engem viszont lenyűgözött, hogy néhány gombnyomással egy amerikai könyvtár dokumentumait olvashatom.

– Végül visszatért az irodalomhoz…

– El sosem hagytam, mindig is az irodalom volt a hobbim. Nyolc évvel ezelőtt a barátaim szórakoztatására kezdtem posztolni a Face­bookon írókról-költőkről fotókat, és a hozzájuk fűzött történeteimet meglepően sokan olvasták, sőt reagáltak is rájuk.

Hamarosan rengeteg olvasóm lett, pedig az akkori közmegegyezés szerint a Facebookon sem lehetett volna írni két mondatnál többet. Amikor már tízezernél járt az olvasók száma, megkerestek kiadók, hogy legyen belőle könyv.

Először én is azt gondoltam, hogy nem fog működni könyv formában, hiszen miért adnának pénzt az olvasók azért, ami ingyen is elérhető. Aztán kiderült, hogy nincs igazam. Másként olvasunk egy szép könyvet, mint egy Facebook-posztot, ráadásul a könyv maradandó, és ajándékba is adható.

– Történelmi-irodalmi képeskönyvsorozatának fő forrása a szerelmi levelezés. Miért éppen ezt választotta?

– Mert a szerelem mindenki számára ismert élethelyzet, és szerelmeslevelet is mindenki írt már. Sokféle arcú, örök érzés is, hiszen az ember alapvetően biológiai lény, nem változott sokat szinte az idők kezdete óta. Példa erre az első fennmaradt szerelmeslevél Babilóniából, majdnem négyezer éves, de akár ma is írhatták volna.

Ugyanis az alapérzelmek – vágyak, vonzalmak – ugyanazok. Persze más a kifejezésmód, az illem, a szokások, a társadalmi elvárások. Tehát a szerelem biztos pont, mindenki ismeri ezt az állapotot. És mivel egy párkapcsolat mentén döntő fontosságú dolgok történnek, a levelezés sorsokat tár fel.

– A levél alapvetően intim, személyes műfaj. Gyakran érezte, hogy valaki az utókornak is ír?

– Az ismert emberek leveleiből az is kitűnik, ők számoltak azzal vagy remélték, hogy az életművük fontos lesz az utókor számára, és a levelezésük is érdeklődésre számíthat. Ha másképp gondolták volna, akkor például Móricz Zsigmond nemcsak a rosszul sikerült írásainak megsemmisítését kéri végakaratában, hanem a leveleiét is.

Kedvenc történetem erre Karinthy Frigyes egyik szerelmeslevele, amelyet titkos szeretőjének írt, és bár valószínűleg nem szerette volna, hogy a felesége kezébe kerüljön, mégis azt előlegezi benne: „Iskolában fogják tanítani ezt a levelet, érettségi tétel leszünk.” Vagyis tudta, hogy az utókor számára lesz olyan fontos az életműve, hogy kíváncsiak leszünk a magánéletére is.

– Ön igazi sztárszerző lett, miközben úgy nyilatkozott sokszor, hogy könyveket ír, de nem író és már nem irodalomtörténész. A valóságos közönségsiker melege mellett kapott hideget is. Hogy fogadta?

– Kezdetben valóban gerjedtek viták. Sokan annak örültek, hogy közelebb hozom az irodalmat a hétköznapi emberekhez, mások meg attól tartottak, hogy az átlagolvasó inkább ezeket a portrékat olvassa a valódi művek helyett.

Végül épp az ellenkezője derült ki, többen így kaptak kedvet ahhoz, hogy megismerjenek szerzőket, akikről legfeljebb csak hallottak. Ezért is hangsúlyozom mindig, amikor csak tudom, hogy az, amit csinálok, nem irodalomtudomány, hanem szórakoztató ismeretterjesztés, nem több.

De nem is bulvár, mert semmi olyat nem használok fel, amit ne előzött volna meg tudományos kutatás, és kizárólag tényekre alapozok, adatokra támaszkodva válogatok. Amióta ezt a szakmai-tudományos körök is belátták, azóta elcsendesedtek a bírálóim is.

– Van arra visszajelzés, hogy íróink, köl­tőink szerelmesleveleinek és szerelmük történetének népszerűsítése hatására lekerültek volna a tantermek falairól a sablonos arcképek?

– Sok helyre meghívnak, hogy rendhagyó irodalomórákat tartsak középiskolásoknak, tehát mondhatom, van hatásuk a történeteimnek. Az irodalomtanításnak meghatározó szerepe van abban, hogy olvasóvá válnak-e a ­diákok.

Az én könyveim inkább csak kedvcsinálónak jók, nem pótolják az iskolai anyagot, de segíthetnek érdekessé tenni azt.

– Népszerű ismeretterjesztő művei nemcsak toplistásak, de újjáélesztik a felolvasószínházat, interaktív előadásokat hívnak életre. Könyveivel, Facebook-tevékenységével, egyéb szereplésével új műfajt teremt? Általánosan fogalmazva: új, közvetlen közösségi fórumokat hódít meg az irodalom?

– A napilapokban ma már elvétve vannak szépirodalmi rovatok, napilapok is alig akadnak. A rádióból és a tévécsatornákról eltűntek a kulturális műsorok. A hetilapok, folyóiratok olvasottsága leszűkült. Ezek helyét átvette a közösségi média, de csak részben, teljesen nem is pótolhatja.

Megjelent a közvetlen találkozások szükségessége, fölértékelődtek a régen író-olvasó találkozónak nevezett alkalmak. Egy könyv sikere szempontjából fontos, hogy a szerző mennyit találkozik az olvasóival.

– Azt is többször említette, hogy önt megtalálták a munkák, hívták, felkérték, kitalálták ön helyett, miben lenne igazán jó. Tényleg nem volt igazi állásinterjún?

– Tényleg nem, ebben nagyon szerencsés vagyok. Pár évvel ezelőtt Morcsányi Géza, a Magvető Könyvkiadó akkori igazgatója engem ajánlott a maga helyére, amikor nyugdíjba készült. Nem ismertük egymást igazán, tanácstalan voltam, mit tegyek.

Aztán megkérdeztem nagyatyai barátomat, Alexander Brodyt (Bródy Sándor unokája, Hunyadi Sándor unokaöccse), aki azt mondta, kár lenne elszalasztani a nagy lehetőséget, amihez hasonló ritkán adódik az életben. Így lettem a Magvető igazgatója.

Azóta mást csinálok, de maradtan cégen belül, mert mint kreatív igazgató és a Magvető Café művészeti vezetője, több időt szakíthatok írásra.

– Visszatérve a levelezésre, digitális korunk hagyhat ehhez hasonló személyes nyomokat maga után?

– Nem hiszem, és ez nehéz kérdés. Ma már elvétve írunk levelet, inkább csak SMS-t meg e-mailt, azt is röviden. Nincs szükség napokra vagy hetekre, hogy a levelünk odaérjen, aztán választ kapjunk rá.

A hagyományos levélnek tartósan érvényesnek kellett lennie, hogy kibírja ezt az időt, digitálisan pedig csaknem párbeszédet folytatunk, közvetlenül csevegünk, azonnal korrigálunk. Aztán kitöröljük, ha meg titkosítjuk, technológiai akadályok miatt veszítjük el. Egy-két évtized múlva nem lesz könnyű dolguk a kutatóknak.

Névjegy Nyáry Krisztián író, irodalmár, kommunikációs szakember. A 2012-ben magyar írók és művészek szerelmi életéről írt képes etűdjeiből Így szerettek ők című válogatás két kötetével vált ismertté, ezeket követték történelmi nagyjaink, művészek, példaadó személyiségek tetteinek, sorsfordító döntéseinek, párkapcsolatainak emlékét személyes közelségbe hozó könyvei (Igazi hősök, Merész magyarok, Fölébredett a föld, Festői szerelmek). Évek óta gyűjti a magyar kultúrtörténet legérdekesebb, legszebb vagy legfelháborítóbb szerelmes leveleit. Ezek és a hozzájuk fűzött történetek alapján született az Írjál és szeressél és folytatása, a tavalyi ősz szenzációja, az Életemnél is jobban.