Aki jól bánik a fával, a vassal – Molnár Sándor portréja

Évszázadokkal ezelőtt a nevek gyakran a mesterségek nevéből származtak: a kovácsot Kovácsnak, a molnárt Molnárnak, a bognárt Bognárnak vagy kerékgyártó, kerekes mesterként Kerékgyártónak, Kerekesnek hívták. Hogy Molnár Sándor ősei valaha molnárok voltak-e, nem tudni, de ő gyerekkorában asztalosnak készült, aztán úgy hozta a sors, hogy a nyolcadik osztályból kerékgyártó-bognár ipari tanulónak jelentkezett.

– A palotási téesz ösztöndíjával tanultam Pásztón, az ipari iskolában – mondja. – Ez azzal járt, hogy itt töltöttem a gyakorlataimat, és utána még négy évig a téeszben dolgoztam, a mestereim mellett. Sokat tanultam tőlük, de ezt nem úgy kell elképzelni, hogy minden erejükkel igyekeztek beleverni az emberbe a bognártudományt, ha­nem jórészt tőlem függött, mit és hogyan sajátítok el.

A fát mindig barátomnak éreztem, és igyekeztem minden titkát megismerni, kipróbáltam, amit csak lehetett. Az anyagot ma is mindig megválogatom, mert nem mindegy, hogy mihez milyen fát használunk. És tudok bánni a vassal is, megtanultam hegeszteni, forrasztani, aminek ma különösen jó hasznát veszem. Régen a bognár a kováccsal együtt dolgozott, de kovács sajnos már a mi falunkban sincs.

Molnár Sándor tanyán nőtt fel, a Palotáshoz tartozó Pálteleken, ahol egykor több mint ötven ház állt, ebből mára alig néhány maradt. Tízéves korában költöztek be a faluba, de a tanyai gyermekéveire emlékezve most is elérzékenyül. Szülőföldjét, Nógrádot nagyon szereti, de itt bizony, ezekben a falvakban nehéz megélni – sóhajt.

Nem volt könnyű akkor sem, amikor fiatalon, 19 évesen megházasodott – meséli. Általános iskolai osztálytársát vette feleségül, s nemsokára építkezni kezdtek, a házukat – mutat körbe – a két kezük munkájával építették. Elment ő is gyárba öntőmunkásnak, hogy jobban keressen, de a fát, a bognárságot soha nem feledte.

Felesége sajnos már 16 éve nem él, agydaganat vitte el, nem segített a két műtét. Fiuk, aki a szomszéd házban lakik, nejével együtt váltott műszakban jár Gödöllőre dolgozni, de besegít a bognárműhelyben is. A lányuk pedig, aki tanárnő lett, Pécelen lakik a családjával, és az ő lánya is tanárnő.

A kinti ködből, zúzmarából beljebb lépünk, végigjárjuk a műhelyt, elnézegetjük a bognárszerszámokat a vésőktől a fúrókig, a gyaluktól, a fűrészektől a kerékagy befogására szolgáló kerékszékig. Itt sincs sokkal melegebb, és kérdezem is a mestert, nem fázik-e, de mutatja, jól felöltözött.

A fején persze most is svájcisapka van, az télen-nyáron a legpraktikusabb. A nyakában szemüveg lóg, a zsebében ott a mobiltelefon, kesztyűt a munkához soha nem visel, idegesítené.

Nézem a kezét, látszik, hogy nem a tollhoz vagy a számítógép billentyűihez szokott. Három ujja végéből egy kicsike hiányzik – fűrész alá került –, de nem zavarja. Mosolyogva említi a mesterét, aki egykor „finoman” figyelmeztette: ha levágja az ujját, elvágja a nyakát.

Csaknem hatvan év telt el azóta, s örül, hogy a három kicsi ujjdarabka kivételével minden a helyén van. És 38 éve egy kortyot sem iszik, csak a cigaretta maradt, rá is gyújt ismét az udvaron, s a múltból újabb mester-inas történetek kerülnek elő.

Az egyikből kiderül: a téeszben az inasoknak fontos feladatuk volt, hogy amíg a mesterek egy kicsit szusszannak a kocsmában, addig se álljanak le a gépek, mert így kívülről úgy hallik, a munka frontján minden rendben van. S hallhatunk a két kisinasról is a még régebbi időkből, akik az ajtórésen át kilesték, amint az ágyon a mester pajkoskodik az asszonyával.

– Mit csinálnak? – kérdi az egyik inas a másiktól, mire a felelet: – Nem tudom, de biztos jó lehet, mert különben ezt is velünk csináltatnák.

Hosszú lenne felsorolni, mi minden készül a műhelyben, a talicskától a szekérkerékig, a fejszenyéltől a bútorig. Mert Molnár Sándor bútort is készít, s hogy mit mennyiért, az attól is függ, kinek mennyi a pénze. – Sok a szegény ember a faluban – sóhajt –, nem eshetek túlzásba.

S elmegy bárhová, ahová hívják, járt Szentesen, Dunaújvárosban, Győrben és még többfelé az országban. Reklámra sincs szüksége, mert ahol végzett, elég, ha otthagyja a telefonszámát, a legjobb ajánlás úgyis a munkája.

Állunk a kerékszék és a gatter között, búcsúzunk. Jó kezet fogni vele...