Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
Két huszonéves fiatal, Bárány Bence és Csányi Péter nem kis dologra vállalkozik, szó szerint divatba akarják hozni az irodalmat: magyar költők arcképével és versrészletekkel dekorált pólókat dobtak piacra Vates márkanéven.
Már magának a névválasztásnak is komoly jelentősége van: túl azon, hogy a hangzása inspiráló, van egy mögöttes tartalma is, hiszen a vátesz küldetéstudattal rendelkező költőt, prófétát jelent. Csányi Péter elárulta, hogy azért választották ezt a nevet, mert ők is küldetést akarnak véghezvinni: kulturális közösséget szeretnének építeni, elsősorban a fiatalok körében.
„A ruhamárka ötlete már a középiskolában, 2014 körül felmerült bennem, de nem foglalkoztam vele. Gimnázium után Londonba mentem tovább tanulni, majd kint kezdtem el dolgozni egy nagyvállalatnál. Hamar rájöttem azonban, hogy nem nekem való ez a légkör, egy saját projektre volt szükségem, hogy kibontakozzak.”
A Vates megvalósításának gondolata nem hagyta nyugodni. Egyfelől szentül hitt a projekt értékteremtésében, egyediségében és abban, hogy első saját vállalkozásként meg is tudja valósítani. Végül tavaly februárban találkozott a dizájner Bárány Bencével, aki májusig megtervezte az első kollekciót.
„Mivel a név kötelez, elsőnek a Petőfi Sándort ábrázoló mintát készítettük el, hisz Babits Mihály mellett mai napig őt tartja az irodalomtörténet a legnagyobb váteszköltőnknek. Induláskor arra fókuszáltunk, hogy olyan személyeket mutassunk be, akikre nem csak az irodalomfanatikusok fogják felemelni a fejüket.”
Bár a fiúk tisztában vannak azzal, hogy a mai világban sokak szerint nem divat az olvasás, a versek lapozgatása pláne nem, ők erre is frappáns válasszal készülnek. Csányi Péter szerint – a folytonos közösségimédia-fogyasztásnak hála – valójában ma többet olvasunk, mint valaha. A baj csak az, hogy mindez a figyelem rovására megy: a legtöbben manapság csupán egy 8-10 másodpercet igénybe vevő bejegyzést képesek feldolgozni, míg egy könyv megemésztése ehhez képest jóval több időt és koncentrációt venne igénybe.
Ha viszont a rövid online tartalmak népszerűségét nézzük, akkor a versidézetek remekül passzolnak a mai netes világba. Ezek ugyanis, ha csak pár másodpercre is, de képesek bárkit kizökkenteni és kicsit mélyebben elgondolkodtatni.
A fiúk ezért is osztanak meg a saját közösségi felületeinken idézeteket: egyfelől a mához igazítva tudják becsomagolni a verseket, amelyek így több emberben ragadnak meg, másfelől pedig sokszor tényleg elég csak egy-két sor is ahhoz, hogy valakire mély hatással legyen egy mű, amit aztán remélhetőleg fellapoz.
Ha a termékeket nézzük: a stílus laza, a kivitelezés között van nagyon egyszerű, de extravagánsabb is. Ez a sokszínűség és a márka karaktere adja együtt azt, ami miatt nem csak az irodalomimádóknak lehet érdekes a Vates.
Év végén az ötletgazdák pályázatot írtak ki alkotóknak, így vonva be a közönséget a dizájnok készítésébe. Összesen 34-en neveztek, nagyjából 80, elképesztően kreatív munkával. A jelentkezők között már megtörtént az eredményhirdetés, a nagyközönség pedig később egy kiállítás keretében fogja megismerni az alkotásokat.
„Ahogy az irodalom és tágabb értelemben a művészet lényegi eleme is a közösség formálása, úgy mi is igyekszünk egy közösségi szellemet építeni; ehhez tökéletes ötletnek tűnt az alkotópályázat és a hozzá kapcsolódó kiállítás. Ezenkívül szeretnénk más közösségi eseményeket is szervezni, illetve már dolgozunk az új kollekcióinkon.
Az irodalom mellett más művészeti ágakat is beemelünk, és a magyar mellett nemzetközi művészek is helyet kapnak. Merthogy az alapkoncepciónk: egy márka, amely a művészetből merít, és a művészethez hasonlóan közösséget teremt.”
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu