A lélek segítsége fentről érkezik

A nagy járványok idején mindig jelentőséget tulajdonítottak az imának. A közelmúltban Ferenc pápa többször is elhagyta a Vatikánt, és a kihalt utcákon át a római templomokba igyekezett, hogy ugyanott fohászkodhasson, ahol a középkorban a pestisjárvány csillapodásáért könyörögtek.

Az egyházfő azért kért égi közbenjárást, hogy az Úr állítsa meg a mostani járványt. „Meg kell értenünk, hogy a kis dolgokban kincs rejlik” – szólította fel a híveket arra, hogy forduljanak szeretettel hozzátartozóik és embertársaik felé a nehéz időkben is – tudósított az MTI.

Megrendítő példát láthattunk erre: az idős bergamói papok a koronavírus fertőzése után, válságos állapotban is a betegtársaikért és velük együtt imádkoztak a kórházban.

A személyes ima ereje nem abban rejlik, hogy rózsaszín ködbe burkolja az embert, hanem hatékonyan segít legyőzni a nehézségeket – derítették ki a pszichológusok.

„A lelki megküzdés pozitív eszközei közé tartozik a meditáció és az ima” – írta egyik művében dr. Bagdy Emőke. Azzal érvel: az ima pszichológiája tengernyi bizonyítékot sorakoztat fel, így tudhatjuk, hogy imádkozás közben a bal és a jobb agyfélteke között különleges harmónia jön létre, erre az összes szervünk hálásan reagál, és jótékony, helyreállító folyamatok indulnak el a szervezetben.

Aki vallásos és imádkozik, ezzel az egészsége visszaszerzéséért is sokat tesz – véli a professzor asszony, aki szerint érdemes az önmagunkhoz vezető utakat keresni.

Legyőzni a kísértéseket

A böjt és az ima mindig szoros kapcsolatban állt egymással. Anselm Grün bencés szerzetes szerint a böjt nem lehet öncélú, így több mint pusztán tisztító- vagy fogyókúra. Amikor Jézus a pusztában böjtölt, akkor kellett kiállnia a legnagyobb kísértést, de volt hozzá elég ereje. Miként a halál felett is győzedelmeskedett. Grün szerint a húsvét előtti negyven nap testi és lelki értelemben véve is böjtöt jelent, s ennek az időszaknak az élményét – különösen a nagyhetet – a legjobb közösségben megélni. Ahogyan az ünnepet is.

A lélekgyógyászok igazolták, hogy az ima áldásos, vigasztaló hatású, oldja a feszültségeket, serkenti a kreatív gondolatokat. Segíti a megnyugvást már azzal is, hogy feltárjuk és kimondjuk legbensőbb érzéseinket, gondolatainkat, így könnyebben rátalálhatunk a lelki békénkre.

Születéstől a halálig

Az élet nehéz pillanataiban és nagy megmérettetések előtt a lelki fegyverzet részét képezték az imakönyvek. Az első ilyen darabok a fejedelmek számára készültek. A XVIII. századtól sok háznál ez volt az egyetlen nyomtatott kötet, így az olvasás gyakorlásában is segített. A parasztházakban a mes­tergerendán, a polgárok otthonaiban pedig az éjjeliszekrényen tartották. A generációkon át öröklődő imakönyvekbe a család örömteli vagy szomorú eseményeit is bejegyezték a születéstől a halálig. Az 1800-as évek végétől aztán készültek különféle élethelyzetekre is összeállítások: így például a betegeknek, a harctéren küzdő katonáknak, illetve a családtagjaiknak, özvegyeiknek. Az egyház a nevelés eszközét látta e könyvecskékben, a kamaszokat csábító világi hívságok ellen ugyanis az imát vélte gyógyszernek. Ügyeltek arra is, hogy az ártatlan leányzókat helyes útra tereljék a vallásos olvasmányokkal. Ahogyan 1924-ben írták: „Tisztességes lány nem vesz rossz könyvet a kezébe.”

A hí­vő ember nem érzi magát egyedül akkor sem, ha csak egymaga fohászkodik, míg csoportban a hatás még erősebben érvényesülhet. A pá­los szerzetesek életmódja például arra épül, hogy naponta legalább négy órán át imádkoznak.

Amerikai vizsgálatok azt bizonyították, hogy a hívők immunrendszere stabilabb, a szívműködésük jobb, a vérnyomásuk normálisabb. Ritkábban kapnak például agyvérzést, a műtétek után kevesebb a szövődményük, hamarabb talpra állnak. A körükben ritkább a depresszió és a szorongás is.

Az egészségnek használ, hogy a vallásukat aktívan gyakorlók nem hajlanak az önpusztító szokásokra, a dohányzásra, ivásra, többet mozognak, a közösségi életük pedig kiterjedtebb, így akad támaszuk a bajban. Az orvosok azért hozzáteszik: fontos, hogy a beteg ne isteni büntetésként fogja fel az őt megtámadó kórt.

Más kutatások szerint a vallásosság, a hit megélése még a munkahelyi kiégés ellen is védelmet jelent. Ezt bizonyította olyan szerzetesnők pályája is, akik betegágy mellett szolgáltak.

Kevésbé viselte meg őket a munkájuk, mint azokat a nővéreket, akik világi kórházban ápolták az ágynak esett pá­cienseket.

Kilenc napon át

A katolikusok hite szerint egy-egy ügyért érdemes intenzíven és céltudatosan fohászkodni. Ezt szolgálja például az imakilenced, amit afféle jámborsági gyakorlatnak tartanak: ilyenkor kilenc napon át fohászkodnak, hogy a kérésük teljesüljön. Az apostolok hasonlóképpen várakoztak és böjtöltek Jeruzsálemben. Néhány éve hét rendtársuk boldoggá avatásáért indított például imakilencedet a ferences rendtartomány. A vértanúként meghalt hét szerzetes életének legnehezebb pillanataiban sem vesztette el a hitét. Páter Körösztös Krizosztom Újvidéken a partizánok fogságába esett, majd agyonverték. P. Kovács Kristófot ugyancsak a partizánok tartóztatták le, s mielőtt lelőtték, latinul azt mondta: „Így kellett történnie!” P. Hajnal Zénó 1945. húsvétvasárnap adta életét a hitéért. P. Lukács Pelbárt atya a börtönben is imádságot tartott, és az élelmét megosztotta társaival, fogolytáborban halt meg 1948-ban. P. Károlyi Bernát fiatalon Kínában volt misszionárius, ott is dacolt az életveszéllyel. A háború alatt üldözötteket mentett, 1949-ben mégis letartóztatták, és még a műtőasztalon is őriztették rabtartói. Börtönben búcsúzott az élettől P. Kriszten Rafael is, de előtte ő tartotta a lelket sorstársaiban. P. Kiss Szaléz keresztény ifjúsági szervezetet alakított, s emiatt koncepciós perbe fogták. A gyónási titkot nem törte meg, ez is közrejátszott abban, hogy 1946-ban ártatlanul kivégezték. A szerzetes megérezhette, milyen sors vár rá, mert bérmálása után ezt írta: „Óriá­si akadály hárul el utamról, mely a vértanúság felé vezet.”