Gátőr fiából tengerész

Az Osztrák–Magyar Monarchia az Adriai-tengeren állomásoztatta hadihajóit, melyek számtalan helyen ütköztek meg a náluk jóval erősebb angol, francia, olasz flottával. A csaták váltakozó szerencsével folytak, de a Monarchia haditengerészei végig méltó ellenfelei voltak a jóval nagyobb hagyományokkal, tapasztalatokkal rendelkező ellenfeleknek.

A Monarchia hadiflottájában jó pár szabolcsi, szatmári matróz is szolgált, ám róluk a közvélemény egészen a legutóbbi időkig szinte semmit sem tudott. Két ottani helytörténész, a kemecsei Lucza János, valamint a csengeri Fábián László aztán megtörte a csendet, feldolgozta és az olvasók elé tárta a környező településekről hadba vonult egykori tengerészek történetét.

A Nyíregyháza közeli Kemecse mellett nyílegyenesen fut egy csatorna, amelyben manapság már csak ritkán csillog víz, ám száz évvel ezelőtt még szabályos kis folyó volt, a gyermeki fantázia akár hajókat, hadihajókat, ütközeteket is elképzelhetett oda.

Mint majdnem minden kemecsei fiúgyermek, alighanem a kis Bátori Mihály is sokat ábrándozott erről a Lónyay-főcsatorna hídján állva, elnézve a szél borzolta hullámokat. De amíg a társak felnőve tán meg is feledkeztek a gyermekkori álmokról, Bátori Mihály huszonegy évesen Pólában, a Monarchia legfontosabb haditengerészeti bázisán találta magát.

Nem véletlenül került oda. A vizek mellett már gyermekkorában is főleg a gépek világa vonzotta, s ennek megfelelően lakatosinasnak állt. A papírok megszerzése után pedig nyakába vette a nagyvilágot, hogy minél több ismeretet szerezzen.

Húszéves korára megismerkedett minden akkor használatos géptípussal, így aztán törvényszerűen a haditengerészek közé sorozták 1912-ben. A Monarchia ugyanis a századfordulót követő években hadiflottája erőteljes fejlesztésébe kezdett, a hajók működtetéséhez pedig szükség volt a jól képzett szakemberekre.

A kemecsei gátőr fia hat évet húzott le a haditengerészetnél, a világháborút is végigharcolta. A tengeren eltöltött hat év eseményeiről, már amennyire a haditörvények megengedték, igyekezett a hazaiaknak is beszámolni, egyik korai levelében egy fotót is küldött, amint a társakkal büszkén néznek a masina lencséjébe a Zrínyi hadihajó fedélzetén.

Volt is mire büszkének lenniük, hiszen a Zrínyi a Monarchia egyik legkorszerűbb hajójának számított, ahol megtiszteltetés volt a szolgálat. A flottabővítés eredményeként 1910 áprilisában bocsátották vízre a trieszti hajógyárban épített csatahajót, amit az egyik legmagyarabb hadihajónak is neveztek.

Vele egy időben még három, vele azonos besorolású hajó készült, a költségek jelentős részét a magyar kormány állta. A magyarok joggal várhatták hát el, hogy legalább az egyik hajó magyar nevet kapjon, de ezt a horvátok meg a Monarchia erős embere, Ferenc Ferdinánd hevesen ellenezte.

Végül Ferenc Jóska, a király hozta meg a döntést: az egyik hajót a magyarok nevezhették el, akik a Zrínyi nevet választották. Ez viszont annyira felbőszítette a trónörököst, hogy el se ment az avatására, a szóbeszéd szerint azon a napon délszláv barátaival múlatta a napot. Ha tudta volna, hogy négy év múlva az általa annyira szeretett délszlávok egyik tagja fogja meggyilkolni…!

A hatalmas, 14 500 tonnás, 140 méter hosszúságú, csaknem 20 ezer lóerős teljesítményű Zrínyi végig állta a sarat a háború során, a fegyverszünet megkötésekor nem hiába fájt rá az olaszok foga. Ám az amerikaiakhoz került, ahol évekig szolgált még. A személyzet tagjai között néhány magyar is volt, történetünk hőse, Bátori Mihály azonban hazatért Kemecsére, s tisztes polgári munkát vállalt.

– Az apjához hasonlóan a vízügynél helyezkedett el, ahol megbecsült gépészként élte az aktív éveit – meséli Lucza János, a kemecsei helytörténeti gyűjtemény alapítója, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Honismereti Egyesület titkára.

– Sajnos ő viszonylag korán meghalt, de a lánya nagy időket élt meg, igen sok ereklyét hagyott ránk, kemecseiekre. Meg is tekinthetők a helytörténeti gyűjteményünk részeként, örömmel kalauzoljuk a múltunkra kíváncsi látogatókat.