Magad, uram

Ismét rántotta, morogta Gégé, a hatvanas éveinek végét taposó villanyszerelő, de hiába nézett körbe másfél szobányi lakásában, minden helyiségben csak önmagával találkozott. Senki olyan mással, aki talán mást is készíthetne reggelire. Végül kislattyogott a konyhába, megállt a hűtő előtt, szemrevételezte tartalmát.

Séf uram, négy tojásból, legyen szíves, adta le a rendelést. Egyenesen a frigó gyomrának beszélt. Kimérten és határozottan fogalmazott, majd miután a szeme megakadt egy darabka kolbászon, még ezt is hozzátette: karikázhatna bele némi mangalicából készült jóságot is, ha érti, mire gondolok!

Mert Gégé nagyon is jól értette, hiszen tegnap és azelőtt is ebből a jóságból szeletelt a tojásokhoz, ahogyan az elmúlt harmincöt nap minden áldott reggelén.

Jól emlékezett azokra az időkre, amikor belépve az üzem ajtaján, arról álmodott, ha egyszer úgy hozná a sorsa, hogy reggel hatkor nem a munkásruha lógna rajta, hanem a pizsamája, bizony isten minden reggel csakis rántottát enne. Puha, roppanós héjú kenyérrel.

Hozzá habos kávét inna, a teában a filter csak addig ázna, amennyitől az ital nem keseredne meg. Csak azzal nem számolt, hogy minden kívánsága egyszer a nyakába szakad.

A karantén első hetében még élvezte is, hogy most végre úgy él, ahogyan csak akar, neki aztán senki nem osztja be napjainak óráit, de a nyolcadik napon már neki is feltűnt, hogy járvány idején mintha az órák osztanának be minden percet.

Kényszerű karanténjának elején még tízkor kelt, az ebéd egybefolyt a vacsorával, és néha azon kapta magát, hogy délután négykor tízóraizik, éjfél előtt pedig némi uzsonna után matat. A harmadik héten, miután már a teliholdat is napnak nézte, kénytelen volt minden napszakot az eredeti óráihoz igazítani.

Miután Gégé megreggelizett, elmosogatott, és átballagott a fürdőszobába. Borbély uram, ma különösen simára, ha kérhetem, mondta a tükörnek.

Vendéget várok, tudja, de nem igaziból, mert azt még úgy nem lehet, hanem azon a szkájp nevű micsodán keresztül, a számítógépen, ha érti, mire gondolok.

És a borbély értette, mert Gégé bólogatott, majd komótosan, ahogy illik, kis víz, borotvahab, éles penge, minden arcszőrétől megszabadult. Miután felöltözött, a nagyszobába sietett, megállt a könyvespolc előtt. Csípőre tett kézzel böngészte a címeket.

Könyvtáros uram, mit ajánlana mára, hümmögte, majd kiemelt a sorból egy Rejtőt. Nevetni volt kedve, felhőtlenül szórakozni, az ebédnél mégis leszidta a Pincért, aki alulmelegítve tálalta a tegnapi pörköltöt; ebéd után pedig a Mozigépészhez volt néhány keresetlen szava, mert a filmcsatornán megint egy unásig vetített olasz western története futott.

Amikor az est leszállt, Gégé leült a konyhaasztalhoz, felhajtotta laptopjának monitorját, és a világhálón összekapcsolódott Dédével, a barátjával.

Nincsen neked fodrászod, kérdezte, amikor meglátta a férfi torzonborz fejét, majd rendelt egy sört a hűtőből, amit a csapos ezúttal éppen jó habbal tett Gégé elé.

Hajnalig beszélgettek, Csapos uram jól dolgozott, majd Gégé lámpát oltott. Lefeküdt, betakarta magát, és megkérte a Mesemondót, hogy ma éjjel szép mesével ringassa mély álomba.