Vörösbundások a város szélén

Növekszik a vörös rókák száma hazánkban; napjainkban 75 ezerre becsülhető. Azon túl, hogy pusztítja az apróvadat és ha teheti, megdézsmálja a házi baromfiállományt, a veszettség első számú hordozója.

Mivel a kutyát és a macskát is megfertőzheti, az emberre szintén veszélyes, különösen, mióta városlakóvá kezd válni. Ezért is fontos a következetes immunizálás, azaz a veszettség elleni oltóanyag kijuttatásával ellenállóvá tenni a rókaállományt, amire az idei tavaszon is sor került.

A városiasodott rókák, melyek a váro­sok beépítetlen telkein, elhagyott laktanyákban, ipari parkokban vernek tanyát, már alig tartanak az embertől, és a hulladékok (ételmaradékok, gyümölcsök) rendszeres fogyasztóivá váltak.

A róka dúvadnak számít, s noha egész évben vadászható, a puskások leginkább télen lövik értékes bundájáért. Más ellensége napjainkban már nem is igen akad, mivel az uhuk és a sasok állománya igen megcsappant. Így aztán szaporodik, amiben a kiváló alkalmazkodóképessége mellett része van utódvállalási kedvének, illetve annak, hogy már tíz hónapos korában ivarérett.

Egereken gyakorolnak

A koslatás, azaz a párzás időszaka rókáéknál január-februárra esik. Évente egyszer kölykezik, egy-egy nőstény átlagosan 4-5 utódot hoz a világra, de előfordul ennek a kétszerese is. A kölykök fogatlanul, csukott szemmel és füllel jönnek a világra, átlagsúlyuk tíz deka, de gyorsan fejlődnek. A róka szuka jó anya, 2-3 hétig szoptatja a kicsinyeit, és csak ezután szoktatja őket fokozatosan a szilárd ételre (ami eleinte előemésztett táplálék). A kölykök hathetesen hagyják el először az otthonul szolgáló kotorékot, tízhetes koruktól kezdik tanulni a vadászatot (amit egereken gyakorolnak), majd hamarosan önálló ragadozóvá válnak.

Javára írhatjuk, hogy jeles pusztítója az egereknek, pockoknak, de nagy ellensége a mezei és üregi nyúlnak, s bizony a földön fészkelő madaraknak is, melyeknek a tojásait falja fel.

Sőt a hangosan korgó gyomor, a sok éhes száj vakmerő tettekre is sarkallja: ilyenkor képes elbánni a fészkén ülő hattyúval, de akár még az anyjától könnyelműen elcsatangolt őzgidával is.