A természet titkainak felfedezői

Zemplén vármegye névadó települése Szlovákiához tartozik, a magyar határtól légvonalban nincs messzebb húsz-huszonöt kilométernél. Itt egyesül a Latorca az Ondavával, ami Bártfa környékén, a régi Sáros megyében találkozik a Tapollyal.

A különös nevű Szürnyeg közelében veszi fel az Ung és a Laborc vizét, aztán Zemplén közelében találkozik a két nagy ág, s a közeli színmagyar település, Szerdahely a büszke Bodrog előnevet viseli. Itt már igazi folyó, ettől lefelé sehol sem lehet lábon átkelni rajta.

Nehéz sorsú volt az itt élő ember, a lakosság még a XIX. század közepén is a faluhatárnak csak egy részét tudta művelés alá fogni. A régi feljegyzések szerint például Vámosújfalu 2500 holdas határából csupán 290 hold volt a használható teljesen vízmentes terület.

Sárospatak 24 300 holdjából 7000 volt tó és nádas. Zsadányban 2320 holdból mindössze 330-at hasznosítottak szántóként, 624 hold rét, 354 hold legelő volt, a tavak pedig 88 holdnyi területet foglaltak el.

Mivel a gyakori árvizek, a szűk térre korlátozott szántók, a téli takarmányt nem biztosító, gyenge minőségű rétek már egyre jobban akadályozták a községek fejlődését, halaszthatatlanná vált a folyó szabályozása. 1863–1865 között négy, 1873–1874-ben hét átvágást végzett a sárospataki, majd később a tokaji folyammérnöki hivatal.

Ezután tíz évig szüneteltek a munkálatok, majd 1885-ben az addig kiásott átvágások kitágításával folytatódtak. Később, 1894–1898 között újabb tizenöt nagy kanyart vágtak át, s ezzel kialakult a Bodrog mai medre, aminek a természetvédők ma már nem örülnek. Az átvágásokkal ugyanis a Bodrog 125 kilométernyi hosszúságából csupán 71 maradt meg, a levágott nagy kanyarok medrét pedig lassan benőtték a fák, a bokrok.

De aki az ősi Bodrog menti tájra vágyik, ma is megtalálja. A folyó bal partja Sárospataktól lefelé Zalkodnak, Tokajnak ma is igazi vad vidék, pláne, ha kiönt a Bodrog és a Tisza, s egyesül a két folyó árja.

Ilyenkor víz meg víz, ameddig csak ellát az ember. Szerencsés esetben ez a több ezer hektárnyi terület hónapokig vízben áll, a halak és a madarak legnagyobb örömére. Meg a halászok, természetbúvárok örömére, akik Magyarországon sehol másutt nem találnak hasonló terepre.

Ameddig a természetvédelmi hatóságok be nem tiltották a horgászatot, halászatot bent a közben, a tímári barátaimmal számtalanszor bebarangoltuk ezt a tengert – a halra sem lehetett panasz.

Hát akkor mi lehetett régen, még a szabályozások előtt! Balassa Iván néprajztudós, a környék legjobb ismerője szerint a láp tucatnyi település lakóit tartotta el, de még a távolabbi falvak is nagy hasznát vették a vízi javaknak.

Igaz, legtöbbször csak csónakkal tudtak átmenni egyik faluból a másikba, de azért odaeveztek. Ma már persze kövesút visz minden településre, de azokon túl még vannak azért igazi csodák!

Például Vissen. A hosszú homokhátra épült faluból két irányba is elindulhatunk, mindkettő az Öreg-Bodroghoz visz.

A bal oldali, rendesen zötykölő út a környék legjobb horgászhelyeihez, a jobb oldali pedig a híres Török-éri szivattyú-telephez vezet. A majd’ százötven éves műtárgy a Bodrogköz belvizeit vezeti a holtágba.

A gépei is matuzsálemi korúak, a mellette álló öreg fák szintén. A töltés túloldala pedig maga az ősi természet.

Oda átlépve egy másik világba ér az ember.