Hegy(i)menet – Öregfiúk

Mindenesetre amikor azon a reggelen elhúzta a függönyt és megnyugodva tapasztalta, hogy a busz ott áll az ablaka előtt, új időszámítás kezdődött az életében. Nem foglalkozott többé az idővel, mintegy megszűnt létezni számára és körülötte, legfeljebb az öregedés kapcsán jutott eszébe néha, hogy olyan, mintha telne és múlna.

Géza kimondottan szerette az öregeket (ezt több alkalommal ki is mondta, konkrétan), olyanok, mint a gyerekek, fűzte hozzá ilyenkor. Kijelentéseit személyes tapasztalataira alapozta, ugyanis hetente egyszer eljárt egy idősek otthonába gitározni és mesét olvasni.

Ezért aztán különösen felháborítónak tartotta, hogy a járvány ideje alatt bizonyos országokban (szerinte legalábbis és ez szigo­rúan a magánvéleménye volt, nem tükrözte mások álláspontját, csak és kizárólag a sajátját) egyszerűen be- és feláldozták az öregeket a gazdaság oltárán.

Ugyanakkor mindig örömmel töltötte el, ha nagyon idős emberekről olvasott érdekes történeteket. Ilyenkor gyakran lassított az olvasás tempóján, hogy tovább tartson, sokáig, mint egy hosszú élet.

Nagy örömmel töltötte el például, hogy Riminiben kiengedték a kórházból azt a 101 éves olasz férfit, aki annak idején túlélte a spanyolnáthajárványt, most meg a koronavírussal végzett a szervezete.

Egy vidám skandináv könyv jutott róla eszébe, no meg az, hogy a sors könyve különös fejezetekkel íródott tele, hiszen mindeközben egy harmincéves orosz nő lezuhant egy török szikláról, amikor éppen a Kínából induló kórság enyhülését ünnepelte.

Világfalu, tette hozzá magában Géza, és minden jót kívánt amúgy virtuálisan Sir David Attenborough-nak, akinek régi tisztelője volt, és aki azzal ünnepelte a kilencvennegyedik születésnapját, hogy földrajzórákat tartott gyerekeknek az interneten.

Erről eszébe jutott egy másik 94 éves, jelesül Valéry Giscard d’Estaing, egykori francia köztársasági elnök, akit azzal vádolt meg egy 37 esztendős német televíziós újságírónő, hogy 2018-ban, amikor a hajdani politikus még csak a kilencvenkettőt töltötte be éppenhogy, a fenekére tette a kezét, méghozzá mindjárt háromszor.

Géza őszintén remélte, hogy a nagy sármőrt még a százegyedik születésnapja előtt kiengedik majd a tömlöcből, és a felháborodott sajtómunkás is megnyugszik végre-valahára.