Kutyaposta – anno...

Ezzel együtt, amikor csak lehet, kedvvel olvasgatom egykori kollégám, a kitűnő Bíró András szerkesztette korabeli postát, hiszen az oda beíró gazdik problémái egyfajta időutazást is jelentenek.

Legutóbb egy éppen 40 éves „időutazásra” akadtam. Íme:

„Szabó József olvasónk Kunszállásról sokakat érdeklő kérdéssel keresett meg bennünket. »A nagy­ma­mámék tanyán laknak. Nemrégiben vásároltak egy nagytermetű, fiatal kutyát házőrzőnek. Csalódtak benne. A csalódás oka: a kutya nagyon ­szelíd. Kérem, írják meg, hogyan ­lehetne ezt a szelíd kutyát rövid időn belül hamissá tenni?«

Noha olvasónk nem írta meg, hogy az a fiatal kutya hány hónapos, de gyanítjuk, hogy egyesztendősnél nem idősebb. A néhány hónapos, sőt másfél-két éves kutyától egyáltalán nem lehet el­várni, hogy hamisan viselkedjék, s úgy őrizze a házat és a tanyát, akár a kölykeit védő anyatigris.

A kö­lyökkutyára jellemző a szelídség, a pajkosság, a játékosság. Ha idegen tér be az udvarba, akkor a kölyök­kutya elébe fut, sokszor hanyatt veti magát, hogy a látogató vakargassa a hasát. Természetes az is, hogy a gazda türelmetlen, s azt szeretné, ha kutyája a betérő idegent megcsaholja és fogvicsorítva, dühödten meg­támadja, magyarán, hogy tartsa távol a háztól és a portától addig, amíg a gazdáék elő nem jönnek.

Tanácsunk: legyenek türelemmel, ami a kutya életkorát illeti. Ha majd hároméves korához közeledik, tapasztalni fogják, hogy jó házőrző válik belőle. Igaz, foglalkozni is kell vele. Ha már »komolyodik«, kérjenek föl egy távolabbi szomszédot, hogy fenyítse meg a kutyát, vagyis »bosszantsa«, de óvatosan, a kutya veszélyes támadásának határáig.

Ezt néhány alkalommal megismételve tapasztalni fogják, hogy kutyájuk egyre éberebb lesz.”

Eddig az egykori Kutyaposta. És mi benne az időutazás? Hát az, hogy az elmúlt 40-50 év másról sem szól, mint pontosan a levél ellenkezőjéről.

Arról, hogy a kutyának nemhogy támadnia nem szabad, de ugatnia is csak annyit, amennyit a szomszédság még elvisel. A kutya immár nem házőrző, hanem családtag, viselkedjen hát emberhez méltóan. (Jó, a farmokon ma is jószágot őrző négylábúakra ez persze nem vonatkozik.)

És éppen ez a félszáz éve vagy még régebben tartó átalakulás az, ami vélhetően megviseli a kutya genetikáját: mást parancsol a tíz- és százezer éves ösztön, és mást a jelen elvárása.