Mindennapjaink rutinja megváltozott

– A biológus a járvány kiindulását illetően melyik elméletet választja a sok közül?

– A hírekből nagyon nehéz tájékozódni, de az, hogy – fajt és gazdaszervezetet váltva – vadállatról emberre képes átterjedni egy betegség, létező jelenség. Ezt hívják zoonózisnak. Ilyen többek közt az Ebola, a SARS vagy akár a malária, az AIDS is. Ebből kiindulva nem nagyon van okunk abban kételkedni, hogy a vuhani, vadállatok húsát árusító piac volt a kiindulási hely.

Ázsiában még ma is népszerű ugyanis a bozóthús – más néven dzsungelhús –, amikor is az elejtett vadállatok húsát étkezési célra adják el. Szó szerint kígyót-békát esznek, meg cibetmacskát, majmot, denevért. Egy új járvány megjelenése ebből a szempontból előre borítékolható volt. Ez az eset arra világít rá, hogy súlyos problémát jelentenek a vadvilág-ember találkozásának ilyen kockázatos módjai, amelyeket csökkenteni kellene.

A másik viszont a hipermobilitás. Összevissza repkedünk a kontinensek között, ami önmagában egészségügyi kockázatot jelent. Ma már nem lehet úgy tekinteni a fertőző gócokra, mint száz évvel ezelőtt, amikor még csak lovas kocsival terjedt egy betegség.

– Több járványügyi szakértő hierarchikus terjedési módról beszél – az eddig általános járványszerű fertőződés helyett –, melynek épp a turizmus adta a hajtóerejét. A jómódúak a téli hónapokban Ázsiában járva vitték szét a vírust mindenfelé a világban.

– Igen, ezért is jelent meg először a celebritások körében a koronavírus, és nem véletlen az, hogy Amerikán belül is New Yorkban van a legtöbb fertőzött, mivel ott él a legtöbb tehetős ember. A szegényebbeket ez a betegség egy lépéssel később érte el. Ázsiában státusszimbólum a dzsungelhús, amelyet elsősorban nem a legszegényebbek vásárolnak.

A Covid–19 kapcsán is emlegetett tobzoska húsa rendkívül drága, ugyanis a kínaiak gyógyhatást tulajdonítanak a pikkelyének, ezenkívül a különleges éttermek szerepeltetik előszeretettel étlapjaikon. Beszerzése pedig megoldható, hiszen Kínában még csak nem is illegális tevékenység a bozóthús-kereskedelem.

Más a helyzet Afrika éhínség sújtotta vidékein: egyes statisztikák szerint Kenyában a teljes lakosság nyolcvan százaléka eszik valamilyen formában dzsungelhúst. Viszont ott kisebb a mobilitás, a légi forgalom, a betegségek egy része valószínűleg helyben marad.

– A koronavírus helyett a klímaváltozás miatt aggódik a 93 éves Sir David Attenborough. Hogyan függ össze a kettő, illetve melyik jelenti a nagyobb veszélyt?

– Ezzel kapcsolatosan két dolgot mindenképpen érdemes kiemelni. Az egyik, hogy a klímaváltozás nemcsak az embernek fog problémát jelenteni, hanem az állatfajok számára is, akik – a klímamenekültekhez hasonlóan – elkezdenek vándorolni az életben maradásukért. Tipikus példa erre az északi-sarki jegesmedvék, ők húsz-harminc fős csoportokba verődve mutatkoztak az orosz városokban.

Ha mindezt a koronavírus megjelenésének szempontjából nézem, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy az állatok vándorlásával tovább nő az esélye az olyan nem kívánt vadvilág-ember találkozásoknak, amelyek során ez a bizonyos zoonózis a klímaváltozás miatt megtörténhet. A mostani járvány és a klímaváltozás viszonyát tekintve úgy vélem, a klímaváltozás egy lavina, a koronavírus meg egy hógolyó.

A járvány alatt mi csupán az ellátási lánc akadozásában érzékeltünk problémát, mégis mekkora pánikot okozott, hogy kifogytak a boltok a WC-papírból! A klímaváltozás viszont olyan szintű problémákat hoz majd, mint hogy bizonyos idő múlva nem lesz már maga a termék sem.

Adott esetben akár az is bekövetkezhet, hogy nem lesz búza, kukorica sem, mert a klímaváltozás következtében egy idő után a termőterületek átrendeződnek, megszűnnek vagy alkalmatlanná válnak. Érzékletes példa erre a csokoládé. Ghánában és Elefántcsontparton a kakaóbab termőterületének 90 százaléka 2050-re a klímaváltozás miatt eltűnik.

– A leállás jótékony hatása egyelőre sok helyen érezhető. A Jurassic Parkban mondják, az élet utat talál magának. Szarvasok, mosómedvék, pulykák és más állatok kószálnak a világszerte elcsöndesedett, kiürült városokban. Barcelona utcáin vaddisznók keltettek meglepetést. Tartós átrendeződésre számíthatunk?

– Az élővilág azonnal reagál a váratlanul megjelenő nyugalomra, zavartalanságra. Az állatvilág az ember miatt van karanténban sok-sok évtizede.

Teljesen egyértelmű, hogy a hatalmas hajó- vagy légi forgalom az állatokat olyan helyekre szorította, ahonnan ők nagyon szívesen kimozdulnának. Ez az egyik része az átmeneti javulásnak. Az viszont már az embert is kedvezően érinti, hogy világszinten a városok levegőjének tisztasága ötven százalékkal javult attól, hogy leállt pár hétre a világ.

Megmutatkozott, mennyire direkt a kapcsolat a környezetszennyezés és a saját élhető környezetünk között.

– A pesszimistább előrejelzések szerint ha egyszer vége lesz a kényszerű leállásnak, nagyobb fokozaton indítják be az ipart. Jelentős zöldberuházások leállását jósolják. A restart gomb megnyomásánál ott lesznek a környezetvédők?

– Már elindult a nemzetközi és hazai lobbi, hogy egy úgynevezett green recovery, azaz zöld helyreállítás induljon be. Egy olyan zöld gazdaságélénkítés, amely már a klímasemlegesség feltételeit teljesíti. A Kínához köthető gazdasági függőség nagyon kézzelfoghatóvá vált – amint kidőlt Kína a járvány miatt, szinte minden szektorban megjelent az alapanyag- vagy áruhiány.

Ha nemzetbiztonsági szempontból is újragondolnánk a gazdaságfejlesztést, akkor jól látszik, hogy a rövid ellátási láncok kialakítása, azaz hogy sokkal több terméket állítsanak elő helyben, nemcsak a biztonsági kockázatot csökkentené, de gazdasági stabilitást is adna. Most kellene olyan jövőbeli iparágakban létesítendő új munkahelyekbe fektetni a pénzt, amelyek összeegyeztethetők a klímavédelemmel.

Például Magyarországon a helyben előállított, változatosabb élelmiszer-termelés, zöldség-, gyümölcs- és gyógynövénytermesztés nagyon jól összeegyeztethető a természeti környezet részbeni helyreállításával. Ebben nálunk óriási lehetőségek rejlenek.

Nagy kérdés, hogy hova fogják majd a gazdasági ösztönzőket rakni. Megint helyreállítjuk a környezeti szempontból fenntarthatatlan fapados légitársaságokat, vagy pedig kis- és középüzemeket hozunk létre helyi élelmiszer-termelésre? Vagy nagyobb hangsúlyt fektetünk-e a biztonságunkat növelő agrárdiverzitásra?

Hiszen minél változatosabb a mezőgazdaságunk, annál nagyobb az esélye, hogy képes lesz akkor is teremni valamelyik növény, ha özönvíz van. Extrém dolognak tartom, hogy Magyarország teljes területének majdnem az ötven százaléka szántóföld, ehhez képest a koronavírus-válság miatt vetőmag-ellátási problémák jelentkeztek. Egy ilyen országnak miért kell vetőmagot importálnia?

– A természeti fenntarthatóság mellett fontos a társadalmi fenntarthatóság is. Össze lehet egyeztetni a mezőgazdaságot a környezetvédelemmel?

– A kettő teljesen összekapcsolható, csupán a gondolkodásmódot kell megváltoztatni. Azt a fajta szemléletet kellene visszahozni, ami a régi paraszti kultúrában nagyon is megvolt: a tájkép adottságaihoz igazítani a termelés szerkezetét.

Hogy megértsük azt, melyik terület mire alkalmas, és azon hogyan tudunk nem nagyüzemi, világpiacot ellátó, hanem helyi fogyasztóknak szánt termékeken alapuló üzletet beindítani, legyen szó akár hagyományos tájfajta gabonákról, zöldségekről, gyümölcsökről vagy éppen gyógynövényről, erdei gombákról. Nagyon sok mindenben lehetne gondolkodni.

A nagyüzemi gépesített mezőgazdaság törölte el ezt a fajta alázatot a tájképpel szemben, aminek súlyos következményeit a klímaváltozás árnyékában láthatjuk. Hogy egy közismert hasonlattal éljek: ha valakinek elviszi a házát az ártérről az árvíz, akkor nem biztos, hogy a legjobb ötlet ismét az ártérre építkezni.

A járvánnyal a megszokottság, a mindennapok bevált rutinja elúszott. Most kell kitalálni azt, amiben több jövő van.