Ellenfél, de nem ellenség a másik versenyző

A Dominikai Köztársaság egy többnyire spanyol nyelvterületű szigetország a Karib-tengeren, Közép-Amerikában. Itt, hazánktól nyolcezer kilométer távolságra, álomkörnyezetben küzdöttek egymással a Bajnokok (csupa Európa-, világ- és olim­piai bajnok élsportoló) és a Kihívók, akik nem versenyszerűen sportolnak, de mindennapjaik része a mozgás (volt köztük szobafestő, pék, pultos és tanuló).

A Kihívók közé tartozik a budapesti fitneszedző, Belényi Bea is. Nőkkel kapcsolatosan nem ildomos az életkort emlegetni, most viszont épp a tisztelet okán tesszük: 44 évesen, kétgyermekes édesanyaként, feleségként, többfordulós válogatáson túljutva érdemelte ki az Exatlonban való versenyzés jogát.

Hogy ezt a teljesítményt igazán értékeljük, tudni kell: a hozzá korban legközelebbi csapattársai is csak 30 évesek voltak, a többség azonban huszonévesen vágott neki a három hónaposra tervezett küzdelemsorozatnak – ami a koronavírus-helyzet miatt ezúttal hosszabbra sikeredett.

Belényi Beát a férje bátorította, hogy nevezzen be, magától biztosan nem jelentkezett volna. „Kiskorom óta sportolok, testnevelés tagozatos általános iskolába jártam. A szüleim mégis inkább a tanulást szorgalmazták az edzések helyett, úgyhogy én a versenyeken minimális felkészüléssel, rendszeres edzés nélkül álltam rajthoz, mégis ösztönösen jól teljesítettem, és legtöbbször nyertem, az ötpróbától a gyorskorcsolyán át a súlylökésig, szinte minden versenyszámban, amiben elindultam.

A továbbtanulásnál is szót fogadtam; neves miskolci középiskolában, a Herman Ottó Gimnáziumban érettségiztem, ahol az utolsó két évben – az iskola költözése miatt – tornaterem sem volt, testnevelésórán a folyosón tornáztunk. A testnevelés–biológia szakos tanári diplomám megszerzése után néhány évvel, már kétgyermekes anyukaként okleveles gyógy­testnevelő címet szereztem a Semmelweis Egyetemen.

Legtöbbször maximális pontszámmal jutottam be az adott szakra, és nemegyszer csoportelsőként meneteltem, de valahogy nem volt motivációm, hogy igazán megméressem magam.”

Nemcsak a fanatikus versenyszellem hiányzott Belényi Beából, hanem a magamutogatási vágy is. Sőt!

„Igyekszem levetkőzni ezt a tulajdonságomat, korábban kifejezetten szégyenlős voltam. Hogy elégedetlen vagyok-e magammal? Igen, pedig a környezetemtől, a férjemtől rengeteg biztatást és dicséretet kapok.

Az iskolában sokat csúfoltak, hol a fogaim, hol a vékony testalkatom miatt, ez nagyon visszahúzott – sokan nem is sejtik, hogy a gúnyolódás és a kirekesztés életre szóló nyomokat hagyhat a gyerekekben. Az én biztonságos terepem a sport, az oktatás lett, az empatikus készségemnek és a tanári vénámnak is köszönhetően képes vagyok másokat motiválni, a legjobbat kihozni a hozzám fordulókból.”

Amikor anno, még kisgyerekes anyukaként felkérést kapott egy neves babaáruház mozgásstúdiójának vezetésére, boldogan mondott igent. Terheseknek, kisgyermekeseknek tartottak órákat, ami 16 évvel ezelőtt hazánkban még egyedülállónak számított.

Bea húsz éve kezdett kidolgozni egy speciális dinamikus terhestornát, ami mára már tökélyre fejlesztve működik, és oktatja is saját mozgásstúdióján kívül egy terhestorna-oktató tanfolyam keretén belül országosan. Saját stúdiója, a BBGo Női Fitnesz 11 éve várja a nőket – és csakis a nőket, minden korosztályban, az élet minden szakaszában.

„Ki akarom lendíteni a tespedésből a nőket. A mozgás ugyanis nemcsak esztétikai kategória, hanem az egészség megőrzésének egyik kulcsa, szinte mindenre orvosság. Ebben a koronavírus-veszélyes időben nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az edzettség és a helyes étkezés a leghatékonyabb védőpáncélt jelenti.”

Belényi Bea, amikor csak tehette, ezt az üzenetet tolmácsolta az Exatlon-beli szereplése során. „Idehaza funkcionális edzésekkel készültem, dzsúdózni jártam, futóiskolában edzettem, úsztam. Amikor bekerültem a műsorba, a versenyzők zöme már két-három hónapos rutint szerzett; ezt az előnyt nem lehetett legyőzni, az újak sorra kiestek.

Azokat a versenyzőket, akik a különleges ügyességi pályákat hónapokon keresztül gyűrték, esőben, forróságban, magas páratartalom mellett, azok előtt kalapot kell emelnünk, ez komoly testi és mentális teljesítmény!”

Bevallom, eleinte nem értettem az Exatlon lényegét. Hogyan is tudnának civilek helytállni élsportolókkal szemben?!

„Teljesen más az Exatlon, mint bármilyen sportverseny, más felkészülést igényel. Az élsportolóknál sokkal egysíkúbb az edzés, a saját sportágukra koncentrálódik, míg a hobbisportolók valószínűleg sokrétűbb mozgást végeznek. Ne felejtsük el azt sem, hogy a Kihívókban rendkívüli bizonyítási vágy munkálkodik. Mindezek miatt azt gondolom, előttünk az Exat­lonba mindenki egyenrangúként érkezett, közülük tényleg bárki győzhet.”

Tanulságokról faggatózom, de a fitneszedző még nincs kész a rengeteg élmény „mérlegével”. A stabil, biztonságos komfortzónájából kilépve a világ- és önismerete is komoly leckéket kapott.

„Ezek után még keményebben kell küzdenem. Minél edzettebb a tested, annál erősebb lehetsz lélekben is. A mottóm viszont nem változott: Életem a sport, válj az életem részévé!”

S hogy mit kezdett volna a 15 millió forintos nyereménnyel? A 18 éves lánya lakáshoz jutását és azt a 62 halmozottan hátrányos helyzetű szemerei óvodást támogatta volna, akikkel örökbefogadóként foglalkozik.

„Kiemelkedően sikeres, nemzetközi fitneszközpontot szeretnék létrehozni a férjemmel. Lelkesen átadnám az elmúlt húsz évben felhalmozott tapasztalataimat kezdőknek, újrakezdőknek, akár egy edzői mentorprogram keretében.”

Megkerülhetetlen a kérdés, sportszerű a válasz: „Én az igazi, nagybetűs Sportembereknek szurkoltam mindig. A sportember különleges képességekkel rendelkezik: tud küzdeni, tiszteli és önzetlenül segíti a másikat, csapatjátékosként szurkol a társainak. És legfőképpen: a pályán mindig ellenfelet lát, és sosem ellenséget.”