Vissza a természetbe – angolszász módra

A friss, zsenge zöldborsóval – különösen, ha magunk termesztjük – az a helyzet, hogy esetenként el sem jut a levesig vagy a salátáig, ugyanis az ember hajlamos rá, hogy már a lelőhelyén, de legkésőbb pucolás közben eltüntesse. Mert ellenállhatatlan, nehéz abbahagyni a legelést.

S ezzel rögtön el is érkeztünk hősünk, Hugh Fearnley-Whittingstall egyik vesszőparipájához, a friss, helyi alapanyagokhoz. Ez ma már szerencsére szinte közhely, ha egészséges táplálkozásról vagy fenntartható termelésről beszélünk, de Hugh nem ma kezdte az ipart.

Ebben és sok minden másban úttörő volt, mondhatni zászló, aki mögé egyre többen felsorakoztak. Ráadásul megadatott neki, hogy elvei és tézisei terjesztéséhez nagyon hatásos médiafelületeket használhasson, és ő maradéktalanul élt is a lehetőségekkel, mindannyiunk épülésére és nem utolsósorban szórakoztatására.

Úgynevezett tévészakácsból persze sok van, de Hugh a kezdetektől fogva túllépett ezen az egyébként felettébb hálás szerepen. Alternatív életformát és szemléletet mutatott fel, annak minden örömével és bánatával. A River Cottage-sorozat pillanatok alatt fogalommá vált, megszámlálhatatlan rajongóval és követővel, fotelből és a gyakorlatban egyaránt.

De ki is ez a néha esetlennek tűnő, ám rendkívül határozott fickó, aki az OTI-keretes szemüvege mögül cinkosan kisandítva képes akár életpályák megváltoztatására is, szelíden és a holtig való tanulás elkötelezettjeként?

Hugh Fearnley-Whittingstall 1965-ben született Londonban, tanulmányait Etonban és Oxfordban végezte. Sikeres újságíróként és tévésként egyszerűnek tűnt az élete, ám amikor elmúlt harminc, hirtelen vidékre költözött. Egy vadőrtől vásárolt egy birtokot (ez lett River Cottage), és belevágott a fenntartható gazdálkodásba.

Ez nem egyszerű pálya, de Hugh összekötötte a kellemest a hasznossal, és televíziós sorozatokat készített a farmján zajló eseményekről. A River Cottage és a Kapa, kasza, fakanál szériák gyorsan nagy népszerűségre tettek szert, River Cottage pedig kultikus helyszínné és szimbólummá vált.

Hughnak nem kellett ahhoz világjárvány, hogy leessen nála a húszfilléres: ez így nem mehet tovább, az ipari mezőgazdaság öl, az ember tiszteletlenül bánik más élőlényekkel, a természet szisztematikus kizsákmányolása katasztrófához vezet. Mindezt képmutatás nélkül mutatta be, a húsevést például visszafelé, az „emberséges” állattartásig és bizony a vágóhídig.

Ez azért is rendkívül fontos, mert a modern, technokrata társadalmakban kezdett gyökeret verni az a nézet, hogy a csirkemell lefóliázva terem a hűtőpultban, a pizza meg tőle balra – és azért is, mert ha az ember nem beleszületik a falusi életformába, azt a legnehezebb megugrani, amikor eljön a pillanat és levágásra kerül az általunk gondoskodva, mi több, szeretettel felnevelt állat.

De nézzünk még néhány csapásirányt Hugh szerteágazó tevékenységi köréből a teljesség igénye nélkül – már azonkívül, hogy szenvedélyesen főz és ebbe szisztematikusan bevonja a gyerekeit, valamint kalandos kurzusokat tart felnőtteknek.

Elindította a közösségi kert programot, harcol a fenntartható halászatért és a csirkegyárak ellen, sört főz és almabort készít, s ezeket boldogan fogyasztja a helyi erőkkel egy-egy versenyen, a közösségépítés jegyében, tehenet fedeztet és kagylókra megy botcsinálta búvárként.

Tesco-részvényeket vásárol, hogy beleszólhasson az áruházlánc kínálatába, termelői piacot szervez, fellép a gyorsételekkel (lásd még szemétkaja) szemben, bemutatja a szerethető kisvárosi Angliát, s ha nagyon kifogyna az ötletekből, ejtőernyővel megy gombára, visszaadja a csalán becsületét, s akkor a nyúlburgeréről még nem is szóltunk.

Ja, és megvan az a különleges képessége, hogy közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni a kamerákról.

A magyarországi könyvkiadás, ki tudja, miért, egy ideig meglehetősen mostohán bánt Hugh könyveivel. Már régen túl voltunk a tv-sorozatok ismétlésein is, amikor megjelent a River Cottage minden napra, majd nagy nehezen a Zöldséget minden napra és a Három jó dolog.

Jócskán akad még pótolnivaló, de addig is ezek kihagyhatatlanok.