Az atombombák napja: a Kisfiú meg a Kövér Ember

Irán fővárosában, Teheránban 1943 végén a három világháborús szövetséges nagyhatalom vezetői – Franklin D. Roosevelt, Joszif Sztálin, Winston Churchill – konferenciát tartottak, amelyen a szovjetek vállalták, hogy a világháború európai lezárultával a lehető legkorábban belépnek a csendes-óceáni háborúba. 1945 februárjában, a jaltai hármas találkozón Sztálin kijelentette, hogy országa a németek leverése után három hónappal megtámadja Japánt.

A német kapitulációt (1945. május 8.) követően, júliusban a győztesek a Berlin melletti Potsdamban tárgyaltak. Az amerikai Harry S. Truman, az elhunyt Roosevelt elnök utódja, Sztálin, a Népbiztosok Tanácsának elnöke és a Churchillt váltó új brit miniszterelnök, Clement Attlee 26-án – „gyors és teljes pusztulással” fenyegetve – felszólította Japánt a feltétel nélküli megadásra.

Korábban már Truman és Attlee hírt kapott az atombomba sikeres kipróbálásáról – innen a drámai hangnem. (Ők ketten megegyeztek: ha Japán elutasítja az ultimátumot, az USA beveti a tömegpusztító fegyvert.) Márpedig a szigetország nem hagyott fel az ellenállással. A tokiói vezetés ugyanis abba a tévhitbe ringatta magát, hogy további szívós harccal kompromisszumos békét csikarhat ki a vérontástól megcsömörlött ellenségtől, és így megtarthatja az általa megszállt területek egy részét.

Sorsok és atomtudósok

Az amerikai atombomba előállításán 130 ezren – köztük hat későbbi Nobel-díjas tudós – dolgoztak, a költségek mai árakon 25 milliárd dollárra rúgtak. Az Új-Mexikó állambeli Los Alamos laboratóriumában a Robert Oppenheimer vezette csapat tagja volt Kármán Tódor, Hevesy György, Polányi Mihály, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann János és Teller Ede is. Kutatásaikat főként Németországban végezték, majd a náci hatalomátvételt követően – zsidó származásuk miatt – az USA-ba emigráltak. A program vezetői a Trinity kódnéven emlegetett kísérleti atomrobbantást az Alamogordo sivatagban 1945. július 16-án hajtották végre. Ezután rövid időn belül elkészült az első két, már bevetésre alkalmas bomba. A Moszkvából érkezett titkosszolgálati ügynökök a szovjet megszállási övezetben lévő német hadiüzemek, kutatóintézetek berendezéseinek leszerelésén és elszállításán túl az ott dolgozó szakembereknek felajánlották, hogy egy ideig tegyék át a székhelyüket a Szovjetunióba. A korábban a nácik által elismert professzorok, kutatók – köztük a Nobel-díjas Gustav Hertz – erre jól felfogott érdekből nem mondhattak nemet. Így Kurcsatov tudósgárdája jócskán megerősödött. A Szovjetunió 1949 augusztusában robbantotta fel az atombombáját, 1953-ban pedig – az amerikaiaké után alig egy évvel később – elkészült a még pusztítóbb hidrogénbombával.

De lépjünk vissza kicsit időben és térben. 1944 elejétől a szövetséges haderő egymás után foglalta vissza a Japán bitorolta szigeteket a Csendes-óceánon: a Marshall- és a Palau-szigetek után következett a Saipan-sziget, utána a Mariana-szigetek, a Guam- és a Leyte-sziget, később a Fülöp-szigetek és Burma felszabadítása.

Stratégiai célpontnak számított Iwo Jima és Okinava, mivel e két sziget meghódítása lehetővé tette az anyaország ellen indított légitámadások sokaságát. Tudni kell: Japán 6852 szigetéből az öt legnagyobb: Okinava, Honsú (az ország legnagyobb szigete, a Földön a 7., fővárosa Tokió), Hokkaidó, Kjúsú és Sikoku az állam területének 97 százalékát alkotja.

Minél közelebb kerültek a harcok a császári birodalom határaihoz, annál ádázabb és véresebb összecsapásokat hoztak. A ka­mi­kaze (jelentése „isteni szél”: trópusi ciklon, amely a XIII. században kétszer is elpusztította a Japánt megtámadó mongol flottát) pilóták öngyilkos bevetésre indulva bombaterhükkel becsapódtak az amerikai hadihajókba. A szárazföldi csapatok – tisztjeik parancsára, a szamurájok hagyományait követve – elutasították a fogságot, mindhalálig kitartottak állásaikban. Okinaván – rettegve az ellenségtől – a vereség nyomán civilek ezrei önkézzel vetettek véget életüknek.

Ez a harcmodor előrevetítette, hogy mi vár a szigetharcokban már addig is sok ezer halottat veszített amerikai hadseregre a Bukás-hadművelet – azaz Kjúsú és Honsú szi­­gete meghódítása – során.

1945 nyarára a japán tengeri és légierő lényegében megsemmisült; a saját természeti kincsekben szegény ország a sorozatos vereségekkel elveszítette nélkülözhetetlen nyersanyagforrásait; nagyvárosait tönkrebombázták; a Tokió elleni légitámadásban százezren vesztették életüket, millióan váltak hajléktalanná. Mégis, a fanatikus katonai vezetés a háború folytatása mellett szavazott.

És a hidegháború elkezdődött...

Potsdamban meglehetősen furcsa jelenet volt, amikor az egyik ebédszünet idején Truman elmondta Sztálinnak a friss hírt, hogy egy addig példátlan rombolóerejű amerikai bomba használata hozza majd el a japán ellenállás letörését. Churchill azt írja az emlékirataiban: a szovjet diktátor nem reagált a közlésre, mintha nem értette volna a jelentőségét. Pedig dehogynem: még aznap Molotov külügyminiszter útján üzent Igor Kurcsatov akadémikusnak, a szovjet atombomba „atyjának”, hogy gyorsítsa fel a munkálatokat. Ugyanis a szovjet hírszerzés addigra már ismerte az amerikai Manhattan-terv (az atomfegyver előállításának programja) részleteit is. Számos történész szerint lényegében ekkor kezdődött a hidegháború a nyugati és a keleti győztesek között.

Az amerikai vezérkar a legnagyobb szigetek elfoglalása során elfogadhatatlanul magas, másfél-két milliós emberveszteséggel számolt, ebből a halottak számát 400–800 ezer főre becsülte. A japánok megtörését akaró Truman elnök – a megadásra felszólítás visszautasítását követően – elhatározta a már meglévő két atombomba ledobását.

Döbbenetes hatás - A robbanás pillanatában a tűzgömb hőfoka 30 ezer, a 10-12 km-re emelkedő tűzfelhőé 3-6 ezer Celsius-fok. - Az élőlények 5-10 km-en belül elpusztulnak. - A betonvázas épületek is ledőlnek. - A lökéshullám terjedési sebessége 70–100 km/h. - A radioaktív sugárzás hatósugara 280 km.

Augusztus 6-án Hirosima felett a Little Boy (Kisfiú) elnevezésű, urántöltetű bombát robbantották fel. Csaknem két kilométeres körzetben minden elpusztult, 80 ezren estek áldozatul, az év végéig a sugárfertőzöttség miatt 60 ezren haltak meg, az utána következő négy évtizedben az atomtámadáshoz köthető betegségekben további 65 ezren vesztették életüket.

Majd 9-én Nagaszakira a Fat Man (Kövér Ember) nevű, plu­tó­nium­töltetű atombombát dobták le: 40 ezren azonnal meghaltak, 1945 végéig 70 ezren, 1985-ig további 24 ezren hunytak el. Mindkét város épületeinek mintegy háromnegyede összeomlott, kiégett. (Napjainkban Hirosima hivatalos virága a leander, mivel 1946-ban ez a növény borult virágba elsőként.)

A japán vezérkar a rettenetes hírek ellenére sem fejezte be a küzdelmeket. A Vörös Hadsereg – napra a jaltai döntés szerint – augusztus 8-án indította meg hadműveleteit. A határa közelében állomásozó, milliós létszámú Kvan­tung-had­seregen is átgázolva elfoglalta Mandzsúriát, Koreát, és már Hokkaidót veszélyeztette.

Végre augusztus 15-én a szigetország bejelentette a kapitulációt, a szovjetek a fegyverletétel befejeződéséig újabb területeket szálltak meg.

1945. szeptember 2-án a Tokiói-öbölben horgonyzó amerikai Missouri csatahajó fedélzetén aláírták a megadásról szóló okmányt. Hirohito császár a trónján maradhatott. A japán háborús főbűnösöket a nürnbergihez hasonló perben 1948-ban halálra ítélték és kivégezték. Japán és az Egyesült Államok között a hadiállapot 1951-ben a békeszerződés aláírásával szűnt meg.

A Szovjetunió és Japán közös nyilatkozatban 1956-ban nyilvánította lezártnak a háborút, ám a Kuril-szigetek hovatartozása feletti vita miatt – az utódállam Oroszországgal szintén – azóta sem kötöttek békeszerződést.

Újratárgyalják az egyezményt

A 2011-ben elfogadott Új Start atomszerződés jövő év februárjában lejár, a megújításáról Washington és Moszkva Bécsben kezdett tárgyalásokat. Jelenleg mindkét ország 1550 atomtöltettel és 800 hordozóeszközzel rendelkezhet. Washington megkérdőjelezi, Moszkva meghosszabbítaná a megállapodást. Ez utóbbi főként Oroszország érdekében áll, míg a kudarc a választási harcban Donald Trump elnöknek kedvez. Ha nem születik új megegyezés, fél évszázad után először nem lenne nukleáris fegyverzetkorlátozási egyezmény a két atomnagyhatalom között.