Bölcsesség és életszeretet

– Milyen a viszonya a születési helyével, településével?

– Éppen a napokban jártam ott, Nagybátonyban, illetve jelenleg Bátonyterenyének hívják. A Mátra lábánál található egy nagyon szép völgyben. A szüleim odakerültek mint pedagógusok, és én már ott születtem, és a gyermekéveimet is ott töltöttem. Nagyon sok izgalmas kaland jut az eszembe, sokat hülyültünk, játszottunk, bandáztunk.

– Kisgyermekként mi foglalkoztatta?

– Szüleim mindketten zenetanárok voltak, ezért egész kiskoromtól kezdve zenében ­nőttem fel. Ötévesen már zeneoviba jártam zongorázni, és hegedülni is tanultam. Gyakorlatilag a zenén kívül nem is érdekelt nagyon más.

– Kedvenc könyve?

– Jerome David Salingertől a Zabhegyező. Általános iskolásként olvastam el, de azóta még jó néhányszor. Szerintem alapmű!

– Milyen zenét szeret?

– Klasszikus zenén nőttem fel, de a középiskolában megismerkedtem a rockkal és később a dzsesszel. Magával ragadott, és imádom minden percét. Kikapcsolódásnak szívesen hallgatok komolyzenét, Mozartot, Vivaldit, Beethovent, de az autóban is mindig szól a zene.

– Példaképei voltak?

– Nagyon sok előadó a példaképem, a tehetség lenyűgöz. Bizonyos előadókat ámulattal hallgatok (Sting, Pat Metheny, Saga, Toto), de most leginkább Hakent hallgatok. A volt tanáraim közül Szekeres Kálmánra és Regős Istvánra emlékszem szívesen. Ők zenekari gyakorlatot, kamarazenét tanítottak, és tőlük tanultam meg a zenei alázatot, a kollegialitást és az egymásra figyelést.

– Kivel beszélgetne egy pohár bor mellett?

– Szeretek idősebb emberekkel beszélgetni, a „józan paraszti ész” szerintem fontos. Tőlük a bölcsességet és az élet szeretetét kapom, mint borlovag sok bortermelő vidéki emberrel kerültem kapcsolatba, akiknek a természet és a föld szeretete nagyon fontos. Ez számomra is követendő.

– Mindenkiben megbízik?

– Igen, nyitott vagyok, és alapjában mindenkit szeretek, de persze ha pofára esem, akkor már odafigyelek, csak egyszer lehet átvágni! Lassan felejtek!

– Került már igazán kellemetlen helyzetbe? Itt az ideje, hogy el is mesélje!

– Igen, még a nyolcvanas években, amikor Ausztriába már nem kellett vízum, és egy barátommal elmentünk az osztrák–német határra lepecsételni a „mervestájert”. Ez akkor fontos volt, nehogy vámot kelljen fizetni a hangszerekért. A határon viszont azt hitték, hogy disszidálni akarok Németországba, és bevittek a rendőrségre, jegyzőkönyvet vettek fel, fotót készítettek rólam, ujjlenyomatot is vettek. Pár óra múlva elengedtek, de jó pár évig nem kaptam német vízumot.

– Milyen szakmát tanulna szívesen?

– Szakácsnak el tudnám képzelni magam, mert imádok főzni. Megnyugtat, kikapcsol. A családom is meg van elégedve a főztömmel.

– Gyűjt valamit?

– Igen, sajnos kis elefántot, nagy elefántot, közepes elefántot, van fából, kőből, fémből, műanyagból, rongyból, bőrből készült is, több száz darab. Magát az állatot is nagyon szeretem.

– Szokott felesleges dolgokat vásárolni? Mondjon egy példát!

– Amióta az interneten lehet rendelni, én is elcsábulok. Legutóbb egy csavaros üvegte­tő­levevő berendezést vásároltam, ami a reklám szerint nagyon könnyedén lecsavarja a kupakot, de mire megérkezett, teljesen szétesett, így kipróbálni sem tudtam, és olyan anyagból készült, ami ha erősebben nyúlunk hozzá, akkor eltörik.

– Kedvenc helye Magyaror­szágon?

– A hegyes-dombos vidéket szeretem. Zemplén nagyon bejön, szívesen fedezek fel kis falvakat. A táj és a régi épületek mindig lenyűgöznek, és egy jó kis vidéki csárda sem az utolsó.

– Mi jut eszébe a Balatonról?

– Két szezont is zenéltem ott, először Balatonfüreden, majd Siófokon. Minden a külföldi és a magyar vendégek lehúzásáról szólt. Csak a „ma” számított! Nem gondoltak arra, hogy ez a vendég hátha bejönne máskor is. Ősszel és tavasszal sokkal jobb, mert akkor kevés ember van, és a kispénzű magyar vendégnek is örülnek.

– Mennyi idő alatt rakja ki a Rubik-­kockát?

– Hát rég volt, amikor próbáltam, de bizony, hosszú időbe tellett. Nekem ilyen fajta játékhoz nincs türelmem.

– Tapasztalata szerint mit tudnak külföldön a magyarokról?

– Sajnos nem sokat, és azok is felületes információk. Gulyásleves, paprikás csirke. cigányzene, Hortobágy, csikósok. Sokat beszéltem kint lévő emberekkel, és tényleg kevés valódi információ jut el hozzájuk. Amerikában azt sem tudják, hogy van ilyen ország. Persze a kint élő magyarok is sokat tehetnének, hogy jobb legyen a vélemény rólunk, de nekünk is kellene valami kapaszkodó, hogy a külföldiek között is vannak rendes emberek, és ne féljünk tőlük, nyugodtan ismerkedjünk, barátkozzunk velük.

Én egész gyermekkoromban és utána is 1989-ig arra vártam, hogy kinyílnak a határok és végre mehetünk, utazhatunk és ismerkedhetünk más népekkel. Ha kint megismerünk valakit, akkor ő is nyitottabb lesz felénk, így egész Magyarország felé.

Szűts István zenész. 1960-ban született Salgótarjánban. Zenei tanulmányait követően 1978-tól szabadfoglalkozású zenészként dolgozik. A klasszikus zene mellett megismerkedett a könnyű műfajjal, az East, a Haverok, az Első Emelet, a Zizi Labor, a Zorán és barátai, évtizedekig a Kormorán zenekar tagja és zeneszerzője. Egy ideig zongorahangoló és javító kisiparosként dolgozott másodállásban.