Gyors és kínokkal teli út a halálba

Évente 30-40 haláleset közvetlen oka a kábítószer-fogyasztás. És most itt van az új dizájnerdrog, a Bika.

Ország-világHabik Erzsébet2020. 08. 27. csütörtök2020. 08. 27.

Kép: Emberbarát alapítvány gyermek és felnőtt addiktológiai bentlakásos intézet drog drogozás kábítószer használat függőség 2017 10 19 Fotó: Kállai Márton

Gyors és kínokkal teli út a halálba
Emberbarát alapítvány gyermek és felnőtt addiktológiai bentlakásos intézet drog drogozás kábítószer használat függőség 2017 10 19 Fotó: Kállai Márton

Csak pár hónapja jelent meg a hazai piacokon, de már 11 haláleset írható a Bika elnevezésű dizájnerdrog számlájára. Az új pszichoaktív anyag megjelenését egy miskolci, lyukóvölgyi haláleset után azonosították – mondta a rendőrség sajtótájékoztatóján Csákó Ibolya alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense.

Az áldozatok közül öten Borsod-Abaúj-Zemplén megyében haltak meg, de Budapesten, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében is előfordultak halálesetek. Az elhunytak mindannyian rendszeres drogfogyasztók voltak, de kétséget kizáróan az új szer miatt vesztették életüket: rosszul lettek, fáradékonyságra, szívtájéki fájdalomra, légzési nehézségre panaszkodtak, a halál beállta előtt görcsrohamuk volt, több esetben őrjöngtek.

„Varázsdohányban’” vagy „her­bálban” szívták el a dizájnerdrogot, ami 4FMDB Bika néven fut. Csákó Ibolya szerint akár már egy fröccs áráért hozzá lehet jutni, ugyanis grammja 1300–1500 forint között van, amiből öt cigaretta sodorható.

– A hirtelen, jelentős mennyiségű, akut egészségkárosodás mindig figyelmet igényel: részben azért, mert új szer jelenik meg a pia­con, vagy mert olyan hatóanyag-tartalmú drog érkezik, ami még a függők számára is problémákat okozhat – mondta Zacher Gábor az InfoRádióban.

A toxikológus szakember felhívta a figyelmet a hivatalos hatósági eljárás lassúságára: noha a Bika most rákerül a pszichoaktív szerek listájára, még fél-egy-másfél év is eltelhet, mire kábítószernek nyilvánítják. A kettő között büntetőjogi kategóriakülönbség van. Ha valakinél pszichoaktív szert találnak, viszonylag könnyen megússza, a kábítószer birtoklása azonban súlyos büntetést vonhat maga után.

Csesztregi Tamás, a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kábítószer-vizsgáló Szakértői Intézet igazgatója elmondta, hogy a szóban forgó vegyület a szintetikus kannabinoidok családjába tartozik. Ezekből általában egy domináns hatóanyag van forgalomban az utcán, amelyet időnként lecserélnek. Ez történt most is, a Bika kémiai szerkezetében csak kicsit másabb a korábbi domináns hatóanyagnál.

Hatása eltér a marihuánáétól, annál erősebb és gyakrabban okoz rosszullétet. A fogyasztása fokozottan jellemző a vidéki szegregátumokban, a nagyvárosi szegénynegyedekben, a hajléktalanok vagy más hátrányos helyzetűek körében.

A Nemzeti Drog Fókuszpont az ORFK-val együttműködve riasztást adott ki a szakmai szervezeteknek és a drogbeteg-ellátó helyeknek az új anyag megjelenéséről.

Ezek is érdekelhetnek