Hajnali madárfüttytől a bagoly esti repüléséig

„A National Geographic lassan 130 éves fennállása alatt, a föld és a tengerek mélyétől kezdve a magashegységek csúcsain át egészen a világűrig, bemutatott már különböző területeket, azok élőközösségeivel együtt. Most azonban egy eddig fel nem fedezett, igen különös szokásokkal bíró és mások számára rejtett életet élő mikropopulációval találkozhatunk” – adta hírül a SumoNews 2018-as különszáma.

Ugyan nem feltétlenül illik, s talán nem is teljesen etikus egy riportot egy másik lapból vett beszámolóval kezdeni, de e sajtótörténeti ritkaságnak számító idézet nem heverhet ismeretlenül az Okor patak partján húzódó berkekben, nádakban, illákban. Hej! Hej, hej-hej, ahogy a kiművelt madarász mondaná, gondoljuk meg: a veréb is idegen tollakból építi fészkét, az ausztráliai lugasépítő madár pedig minden kék színű tárgyat összehord a tojónak szánt luxusapartmanja építésekor.

De olvassuk csak tovább, miről is szól a SumoNews 2018 ez idáig sás alatt, bizonyos pestiek által írt és terjesztett kiadványa: „A most felfedezett törzs a területen még előforduló más törzsek mellett él ugyan, de a területet csak az év meghatározott szakában lakja. Hogy tagjai az év során egyébként hol lelhetők fel? Még rejtély… de csak ezen a helyen és ebben az időben veszik fel az igazán rájuk jellemző viselkedési elemeket.”

Hogy merre található e hely? A szerző a történeti hitelesség igényével rántja le a leplet az utókor előtt: „A területet az őskorban »Nagy Tollfosztó«-ként, a viktoriánus korban »A Nagy Ben Apó Földje«-ként emlegették, a francia megszállók »Pöti Kukucs«-nak nevezték, ma pedig »Sumonyi Madárvonulás-kutató Állomás«-ként ismert.”

Az énekesmadarairól híres területen 1981-ben indult a kutatómunka, ez a legrégibb madármegfigyelő állomás az országban. Az Actio Hungarica madárvonulás-kutatási program tagjaként a 11 gyű­rű­ző­állomás egyike. A Sumonyi halastavak közvetlen szomszédságában negyven madárgyűrűző tábort szerveztek eddig az elmúlt évtizedek alatt, s az egyetlen, aki mindben részt is vett, Bank László.

– Az elsőt még nem én szerveztem, csak mindenki így tudja – mondja a baranyai főmadarász, egyúttal a Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány és a Magyar Madártani Egyesület megyei irodájának a vezetője. – Megvan az időpont, melyik madár mikor érkezik. Most sok a poszáta, szep­tember 10-e után érkezik a vörösbegy, majd a füzikék jönnek. A csilpcsalpfüzike októberi, akárcsak a szürkebegy. A sisegő füzikékkel viszont valami nagy baj lehet. Ilyenkor már itt szoktak lenni.

Bank László kijelentése több mint vészmadárkodás: – A '80-as években volt olyan nyár, hogy százat is fogtunk, most egész szezonban jó, ha kiszedünk kilencet. A barátposzáta tömegfaj errefelé, fogtunk belőle kétezret egy szezonban. De ezzel is történt valami, az állománya megcsappant nagyon. – Majd hóna alá csapja a láncfűrészt, és indul a nádasba pallót cserélni. Hőmérséklet 32 fok, a böglyök fáradhatatlanul támadnak.

„Hajnalban kelnek – bár egyes tagjaik ezalatt szakrális alvással áldoznak isteneiknek –, óránként rituális zarándokútra indulnak táboruk körül, kábítószer hatása nélkül képesek szent eufórikus boldogságban tollcsomókat tömködni nyakban viselt amulettzsákjukba, s a törzs varázslója később érthetetlen varázsszavak mormolása után ezekből madarakat enged szabadon a nagy fényesség irányába.” (SumoNews 2018)

Reggel hattól este kilencig minden órában felcsendül a törzs varázslójának vadonba küldő szava. Lukács Zoltán a tábor vezetője, madárgyűrűző, az esti tábortűznél pedig – hej! – a gitárral megidézett Lee van Cleef egy személyben. Bármit megcsinál a madármegfigyelési állomáson, még a kőépület megépítésében is segített, a kutató biológus azonban mosogatni nem hajlandó.

– Dani és Ágoston az Akácba, a lányok induljanak a Piócásba, az Égerbe is menjen valaki! – Zsolté évek óta a Bokros, az orvostudományban eddig méltatlanul mellőzött pallófóbiában szenved, bár a nádasban, a hosszan elnyúló madárbefogó hálók alatt oly kevés a víz, hogy ha belepottyanna is, csupán térdig süllyedne az iszapos posványban.

Ébresztő fél hatkor, a hat óra már a hálóknál éri az ifjú madarászokat. Muszáj, a reggeli madárfüttyel nem csak minket szórakoztatnak a cserregő nádi poszáták. Ilyenkor legnagyobb a nyüzsgés. Amelyik madárka fennakad, illik gyorsan kiszedni a hálóból, az egyre perzselőbben tűző napon fejjel lefelé lógva senki sem élvezi a hinta-palintát. A madarászok egyöntetű véleménye, hogy a logo­pé­duslobbi nemzedékeket megtévesztő tudománytalan, ornitológusellenes összeesküvése a gyerekek körében csak nyelvtörőként ismert „korán reggel ritkán rikkant a rigó” verssor. Hogy miért nem jó nekik a „gyakran” r hangja?!

A levegő urai

Ahogy melegszik az idő, úgy kerül egyre kevesebb madár a gyűrűzőbódéba, miközben a stanglikon lógó zsákokból sorra kerülnek elő a poszáták, fülemülesitkék, rigók, kékcinkék. A madárkák a gyűrűzőbódéból szakszerű és rendkívül precíz azonosítás után – amit persze a nagy fehér könyvben is megörökítenek, ezek az adatok kerülnek be a Magyar Madártani Egyesület Madárgyűrűzési Központjának adatbázisába – szabadon röptethetők. Nemcsak a törzs legfiatalabbjai tartják a markukat, hogy a csöppnyi teremtéseket a nagy fényességnek visszaadják.

S hogy viselik mindezt a levegő urai? A szélnek eresztés előtti pillanatokban celebeket megszégyenítő magabiztossággal állnak a paparazzi madarászok kamerái elé, méltósággal pózolnak az okostelefonok előtt, mielőtt Lukács Zoli kezére egy nagy adag híg madárkakit nyomva ismét a kék égnek vennék az irányt.

Az egyik legnagyobb dicsőség az, amikor a törzs tagjai egy-egy ritka, színes madarat engedhetnek szabadon. Egész héten mindenki a trópusi színekbe öltözött jégmadarat várja, tavaly is fogtak vagy harmincat ez idő tájt – helyette azonban a sors szeszélye többek közt zöld küllővel, vörösbeggyel, guvattal és törpegémmel, nagy fakopánccsal ajándékozta meg a táborlakókat. Meg egy madarászmondókával: „Nagy fakopáncs, nyald a seggem, majd ne bánts!”

Minek az agyonsztárolt King Fisher (a jégmadár angol, kevésbé költői hangulatot árasztó elnevezése ez), amikor a picinyke kékcinke is hatalmas boldogságot tud szerezni? Az egyik legnagyobb ritkaság errefelé a „nem fogod kitalálni, milyen madarat hoztam”-madár, Zsolt zsákjából egy mezei veréb került elő.

A nyolc, kilenc, tíz (sic!) órakor startoló madarászoknak már kevés az esélyük arra, hogy valami különleges fajt csipegessenek és morzsoljanak ki a hálóból. Ki korán kel, zöld küllőt lel, ráadásul tanúja lehet annak is, ahogy a törzs varázslója méreget, gyűrűzik – és mesél. Lukács Zoli nincsen teljesen egyedül e feladatra az egyhetes táborban, hiszen az a gyerek, aki 6-8 éves korában ráérez a madarászkodás szépségeire, középiskolás korára jó eséllyel a „szakma” egyik csúcsát jelentő gyűrűzővizsgára készül.

Zolitól pedig mindent meg lehet tanulni. Mire visszareptet egy-egy madárkát, addigra a faj utolsó, frissen vedlett tollpihéjére is kiterjedő tudást hint szét a táborozók maroknyi serege között. Humora és tájékozottsága még azokat a gyerekeket is a gyűrűzőasztalhoz bilincseli, akiket a szülői önkényuralom száműzött a Tüskevár-szerű vidékre.

– Vadgerle, 6 órás befogás. 170, 126, 4 – sorolja a bio­metriai adatokat, amelyek többek közt a szárnyhossz, súly, csüd, csőr mérete. – Ivar nem állapítható meg, mell rózsaszín. – Közben belefúj a gerle hasába, sűrűbb fehérség száll fel onnan, mint a Vatikánból pápaválasztáskor. A gerlék porzó tollúak, mivel a tollvégek használat közben folyamatosan kopnak. Ezzel ápolják a tollazatukat.

– Galambpúder, világszám, szabadalmaztatjuk!

Nagyítóval keresik

„Madarat tolláról?!” Aki ezt a blődséget kitalálta, vajon tisztában volt azzal, melyik tollát kell nézni a madárnak, hogy felismerjük? Hátán vagy a hasán, farok vagy evező? Az sem mindegy, hím vagy tojó, fiatal vagy felnőtt. Gyűrűző legyen a vártán, aki ránézésre meg tudja különböztetni a cserregőt a nádi poszátától, mielőtt az énekre tátaná csőrét. Vagy a hegyi fakuszt a rövid karmú fakusztól – nem különbözteti meg őket szinte semmi.

Beszédes korbélyeg például a vedlés. Másképp vált tollazatot egy fiatal madár és egy idős, a ragadozó és az énekes. Előbbi nem vedli le az összes tollát, az evezőtollai épek maradnak. Évekig eltarthat a ragadozómadarak vedlése. Ha egy pusztai ölyv az összes tollát kivedlené, nem tudna repülni.

A vonalzó és a gyűrűt összecsípő fogó, asztali mérleg és egy kis írnok, valamint három-négy magyar, angol és francia nyelvű(!) madárhatározó lexikon – a legfontosabb segítői a gyűrűzőnek. Hiába, a madarasok bogarasok is. A gyűrűzővizsga – talán kitalálták – kemény dolog. A szóbeli és írásbeli részből álló megmérettetésen tisztában kell lenni a fajismerettel, az etikai kódexszel és a jogszabályi környezettel.

Még Lukács Zoltán is, aki az egyik legjobb hazai gyűrűzőnek számít, s vagy százezer madár viseli az ő gyűrűjét, bevallása szerint ötödjére ment át a vizsgán. Történt mindez valamikor 2007 tájékán, ami más szempontból is történelmi év volt a halastavak környékén. A sumonyi madarászok egyik legjobbjaként jegyzik ezt az évet: egyetlen – nyártól késő őszig tartó – szezonban 42 ezer madarat fogtak, közülük 38 ezer csak a nyári táborokban került a gyűrűzők keze közé.

S mi a helye a gyűrűzőnek a madarászhierarchiában? Bank László szerint:

– A gyűrűző ugyan szereti magát magasra helyezni a többiek felett, de aki a parlagisas-munkacsoportban dolgozik, legalább olyan értékes tudással – és tevékenységgel – bír. – Ennek ellenére ma már nagyon nehéz gyűrűzőt találni. – Régen, ha eljött valaki táborba, rögtön gyűrűző akart lenni. Most nagyítóval kell keresni őket, tavaly mindössze három ilyen emberünk volt. – Bank László nem túl derűlátó az utánpótlást il­letően.

Legalább egyszer mindenkiben felmerül a kérdés: miért van szükség minderre? A sorszámozott, testtömegük alig egy százalékát kitevő alumíniumgyűrűkkel megjelölt madarak minden egyes megfigyelése, visszafogása vagy kézre kerülése sokat elárul életükről. A madárgyűrűzés segítségével megismerhetjük többek közt az egyes madárfajok szezonális vonulási útvonalait, pihenő- és táplálkozóhelyeit, telelőterületeit, végső soron a madárvonulási rendszerek egész Földünket átfogó hálózatát.

A sumonyi madarászoknál az a szokás, ha külföldön gyűrűzött madarat fognak vissza, a gyűrűző pezsgőt hoz. Az e heti fogás egy prágai poszáta – őt inkább sörrel ünnepelnénk.

Éjjeli baglyok

– Zoli, most szóltak, hogy Líbiában, egy tobruki oázisban augusztus 2-án megkerült egy foltos nádi poszátád. Véletlenszerű megkerülés, idegen állatnak kirakott csapdában, legalábbis így került be a jelentésbe – közli a jó hírt Bank László.

Amíg a vonuló madarak Magyarországon tartózkodnak, addig biztonságban vannak. A baj akkor kezdődik, amikor átlépik az országhatárt. Vajon a vonulás során mennyit fognak be a déli országokban, ahol az étrend luxusösszetevői ezek a ritka, védett madarak? Cipruson ampuliának hívják a barátkából készített falatkákat, nemrégiben egy országgyűlési képviselőjük nyerte a belőle rendezett zabálási versenyt. Nemzeti sportnak számít, még ha az európai uniós szabályozás miatt hivatalosan ezt nem is verik nagydobra.

Franciaországban a szőlőrigót lőhetik szabadon, Nápolyban a házak tetejére kifeszített hálókba hanggal csalják a madarakat. Hány pacsirtanyelv kell egy adag pacsirtapástétomhoz? A Covid jótékony hatása, hogy a járványtól jobban sújtott déli országokban madarászat sem volt idén, így sokkal több madár érkezett meg hozzánk.

Ahogy megy le a nap, és múlik a rekkenő hőség, a táborhely körül is élénkül a madárvilág. A nádas felett seregélyraj hömpölyög, éjjeli nyugvóhelyükre sietnek. A közelben bakcsó kvakkvakkol.

– Ellenőrzés! – Lukács Zoli az utolsó vadonba küldő szava este kilenckor hangzik el. Fejlámpás megmentősereg rajzik ki, kis zsákjaikban főképp fecskéket hoznak be éjszakára. Sötétben rosszul látnak, hogy ne essenek a ragadozómadarak prédájává, a bódéban éjszakáznak. Gyűrűzgetünk, kártyázgatunk, az akkumulátorból csak néhány telefonkábel és a LED-lámpa vezetéke kígyózik a kártyával, malomjátékkal teli asztalon. Itt minden este azoknak a hétfőknek a hangulatát árasztja, amikor még nem volt adás a tévékben.

S ha kicsivel később a táborhely felett elsuhan egy bagoly, nem lát egyebet az Okor közelében, mint egy vörösen szikrázó, meleg kőkupac köré települt, számára már ismerős, igaz, egyelőre még jelöletlen törzs tagjait, akik az énekesmadarakéval ugyan nem összemérhető, de mindenképpen dallamra és ritmusra emlékeztető hangjelzéseket adnak egymás és a maguk örömére. Végre flow-ban vannak, gondolhatja. Könnyű nekik, már vacsorázhatnak.