Szépek szépe – férfimódra

Ki nem találnák, de már a férfiak szépítkezésének is van világnapja. Ez a jeles esemény minden év augusztusának harmadik péntekjére esik. Az angolok úgy hívják, Men’s Grooming Day, és ki kell mondani, egyenesen és férfiasan, hogy a magyar fordítás igencsak kegyes: a grooming ugyanis azt is jelenti még, hogy vakarás, csutakolás, kefélés. De furcsán is hangozna az, ha a reggeli rádióműsorban így köszöntenék a hallgatókat: Jó reggelt, ma a férfiak csutakolásának napjára ébredtünk! Bár, ki tudja…

Merthogy nagyon úgy tűnik, hogy a tisztálkodással kapcsolatos ügyek és a férfiak ápoltságának kérdésköre azóta foglalkoztatja az embereket, amióta összeálltak az első családok, falvak és városok. A testkultúra, a testideál már az ókorban is fontosnak számított, ennek megfelelően a tisztálkodás szintén.

A jellemzően még csatornázatlan települések miatt ez erősen kapcsolódott a természetes vizekhez, tengerpartokhoz, folyókhoz, a föld mélyéből előtörő természetes forrásokhoz, termál- és gyógyvizekhez. A XV. században François Villon egyik rondójában (a címe is ez: Rondó) megrímesítette a mosdás fontosságát. Weöres Sándor fordításában így hangzik: „Csavargó Dani, / Menj az uszodába, / Bőröd ronda, ni, / Csavargó Dani, / Szaladj mosdani, / Bújjál be a kádba, / Csavargó Dani, / Menj az uszodába.”

Az, hogy egy férfi mennyire ápolt, jár-e fodrászhoz vagy borbélyhoz, gondozza-e a körmeit, izomzatát kidolgozza-e vagy hagyja, hogy hasának súlyát a gravitáció húzza, bizonyára összefügg azzal, hogy mennyire vonzó a nők számára. Bár, mint tudjuk, mindez csak hiúság és ízlés kérdése. Ebből a szempontból ugyanolyan erős kombinációnak számít az edzettség állapota és a kockahas, valamint a sörhasképzés és a pocak imádatának találkozása. Korokon és kultúrákon át ugyanakkor még azonos századon belül is nagyon különböztek a szempontok, ami alapján egy férfi vonzónak, ápoltnak, sármosnak mondható.

Az ókori Görögországban pél­dául, mondjuk az i. e. V. században kizárt, hogy egy athéni és egy spártai nő ugyanazt a férfit látta volna szépnek és vonzónak. Persze lehetséges, hogy a 300 című filmben ábrázolt Leónidasz spártai királyért egy athéni leány is képes lett volna maradéktalanul rajongani, de egy olyan kultúrában, mint amilyen a spártai volt, az edzettség sokkal fontosabbnak számított, mint a filozófiai tanulmányokban való elmélyedés.

Talán ezért is maradt fent Athén az utókornak, Spártából pedig csupán a hősiesség mítoszát hirdető néhány falmaradvány. De nehogy azt higgyük, hogy az athéniak elhanyagolták volna a testüket, hiszen a görögök amúgy előszeretettel vallották az ép testben ép lélek elvét, és ebben az ókori rómaiak sem maradtak el Zeusz követőitől. Az edzettség ráadásul nem feltétlenül jelentette azt, hogy a katonák zöld izomra gyúrva, kockahassal rohangáltak volna a csatamezőkön.

Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy az ókori Rómában küzdő gladiátorok alighanem kellő zsírpárnával ellátott harcosok lehettek. Ennek pedig egyszerű okai voltak. Ahhoz, hogy valaki szálkás izomzattal rendelkezzen, nem is kell feltétlenül sokat edzenie, küzdenie. Nem véletlen, hogy a mai testépítők is azt vallják, a kockahas a konyhában készül. Aki ugyanis sok húst, zöldséget és kevés szénhidrátot eszik, meglehetősen gyorsan elérheti a vágyott izomzatot.

A gla­diátorok azonban főként gabonával táplálkoztak, húshoz, friss gyümölcshöz alig jutottak. Ez pedig inkább hájat sejtet a bőr alatt. Erősek voltak persze, hiszen mégiscsak naphosszat edzettek, és a csontozatuk is szilárdabb lehetett az átlagosnál, amit azzal értek el, hogy az izotóniás italok ősét fogyasztották: vízzel hígított növényi faszenet, pótolva ezzel a kalcium- és magnéziumszükségletet.

A férfiideálok változásait leginkább a művészetben lehet nyomon követni. Az ókori szobrászok például nem nagyon faragtak vékony isteneket, sőt szinte mindegyik úgy néz ki, mintha életük összes napját edzőteremben töltötték volna. A kö­­zépkorban némileg változott az ideál, ami azért annak is köszönhető, hogy a nemeseknél az elsőszülött fiúgyermek akár rút is lehetett, hiszen az öröklési sorrendben elfoglalt vezető pozíciója miatt alapvetően a vagyona volt vonzó. Az pedig minél kövérebb, annál jobb – és ne mondja senki, hogy ez a szempont azóta már eltűnt az évszázadok viharaiban.

A hölgyek szemében talán ezért váltak érdekessé a másod- és harmadszülött ifjak, akik azt is lovagias cselekedetnek tekintették, amikor a hölgyek örömére lecsatolták magukról a páncélt.

A tudás kiteljesedésével, az írásbeliség elterjedésével, a művészetek felértékelődésével hihetetlenül megnőtt az intelligencia, a lélekérzékenység vonzereje, de a szépre dolgozott izomzat talán nem véletlenül maradt meg mára is a férfiideál egyfajta alapvetésének – hiszen, már akiben, ősi ösztönöket ébreszthet, a védelem érzetének biztonságát adja.

A tudomány izmodiszmorfiának, vagyis testedzésfüggőségnek hívja azt az állapotot, amikor egy férfi (de nő is) már régen Michelin-babára gyúrta magát, de még mindig elégedetlen a testképével. Ez is egyfajta testképzavar.