A fenntartható fejlődés és a hagyomány szelleme

Szeressék a tanyát!” – e szavakkal fejezte be előadását 2002-ben, az első Tanyakollégium megnyitóján Lakiteleken dr. Csatári Bálint, az Alföldi Tudományos Intézet igazgatója, a magyar tanyakutatás nagy egyénisége, szemüvege fölött körbepillantva hallgatóságán.

A 2002–2003-as és a 2009–2011-es kiskunsági Tanyakollégium szakmai vezetőjének, aki a múlt év szeptemberében hunyt el, elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy az ezredfordulón a leendő vidéki értelmiségi fiatalokra és tanáraikra alapozva létrejött egy olyan mozgalom, amelynek gondolatát az 1930-as évek falukutató mozgalma adta, s amely jelentőségében is ahhoz mérhető.

Kellett ehhez persze Lezsák Sándor, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke – 2006-tól az Országgyűlés alelnöke –, aki egykori tanyai tanítóként is jól tudta, hogy mi egy ilyen kutatás tétje, és az intézmény akkori nehéz helyzetében is vállalta, hogy a Népfőiskola bázisa lesz ennek. És feltétlenül meg kell említeni Szendrő Péter professzort, aki a gödöllői Szent István Egyetem rektoraként állt a kutatás mögé, ennek köszönhető, hogy az első Tanyakollégiumban az egyetem 120 hallgatója és 40 oktatója vett részt. Később csatlakoztak más egyetemek és főiskolák diákjai, de a gödöllőiek – köztük főként A tanya tárgy hallgatói – ma is ott vannak a kutatók között.

E tárgy is a 2002-ben elkezdett kutatások nyomán jött létre, 15 évvel ezelőtt, s választható tantárgyként eddig közel félezren „vették fel”, közülük ma jó néhányan diplomával tanyán gazdálkodnak, de akad, aki a vidékfejlesztési apparátusban, az agrárirányításban dolgozik, s van például egyetemi rektor is. Fiatalok most is még, és tanulságos életpályák sora bizonyítja, hogy bennük a terepmunka során szerzett gyakorlatiasabb ismeretek alkalmazásához megvan a hit és az akarat.

A kutatócsoportok – amelyeket a csoportvezető tanár mellett általában három hallgató és egy helyi segítő (többnyire a tanyagondnok) alkotott – az első két Tanyakollé­gium idején összesen 24 Kecskemét és Kiskunfélegyháza környéki település több mint 1300 tanyáján jártak kérdőíveikkel, s fél év elteltével csaknem félezer családhoz tértek vissza, hogy mélyinterjút készítsenek, még jobban megismerjék a helyzetüket, véleményüket.

Így születtek meg 2003 őszén a Tanyakollégium javaslatai a kormányzat és a pártok számára, majd 2011 áprilisában a két kollégium kutatási eredményeit összegző és a közben eltelt időszakot áttekintő zárónyilatkozat.

Ez alapelvként leszögezi, hogy a tanyákon élők nem lehetnek másodrendű állampolgárok: joguk van a biztonságos élethez, az egészséges ivóvízhez, az iskolához és a kultúrához, a hitélethez, az egészségügyi alapellátáshoz, a járható utakhoz és a postai szolgáltatáshoz, a piaci lehetőségekhez, a közösségi élethez, érdekeik helyi és országos képviseletéhez, védelméhez – egyszóval mindenhez, amihez bárki másnak joga van az országban.

A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a tanya, a tanyai települési és gazdálkodási forma a magyar nemzeti örökség része, hungarikum, Európában is egyedülálló településszerkezeti elem.

Új életre keltése, fejlesztése és fennmaradása nemzeti érdekünk, ám egyúttal európai kultúrtörténeti jelentőségű, és tökéletesen megfelel a fenntartható fejlődés, a vidékfejlesztés és a többfunkciójú mezőgazdaság európai elveinek. A zárónyilatkozat részletesen megfogalmazza a tanyavilág helyzetét és problémáit bemutató téziseit és ezekhez kapcsolódó ajánlásait.

A Tanyakollégiumok munkája nem volt hiábavaló, a tanyák lélekszáma – amely az 1950-es évek elejétől az ezredfordulóig ötödére, egymillióról kétszázezerre csökkent – ma már ismét növekszik, és a 2021-es népszámlálás idejére elérheti a háromszázezret. A 2011-től meghirdetett kormányzati Tanyaprogram keretében a tanyafejlesztésre szánt éves összeg megtízszereződött, a kilenc évvel ezelőtti 825 millióról az idén 8,23 milliárd forintra nőtt.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy már megállhatunk, sok még a tennivaló a tanyavilág teljes villamosításától a kiszáradó tanyás területek vízmegőrzésén, vízpótlásán át a járhatóbb utakig vagy a tanyai tudásközpontok, közösségi házak hálózatának kialakításáig.

A rövidesen – de a koronavírus-járvány miatt egyelőre bizonytalan időpontban – kezdődő harmadik, vagyis a Csatári Bálint nevét viselő Tanyakollégium előkészítő tanácskozásán Lakiteleken a 2002–2003-as kollégium ma már – Lezsák Sándor szavaival – „régebb óta fiatal” tanárai mellett hallgatóként azok ültek, akik akkor még óvodások voltak.

Tele kíváncsisággal, izgalommal, hogy mit is fognak látni, tapasztalni, kikkel fognak találkozni, beszélgetni. S mi lehetne fontosabb annál, amit Duró Annamária, a Szegedi Tudományegyetem docense előadásában hallhattak: nyitott szemmel és szívvel induljunk el a tanyákra. És szeressük – ahogyan Csatári Bálint mondta tizennyolc évvel ezelőtt.