Az értékállóság jelképe, amely „lázat” is okozott...

Az emberiség évezredek óta használja az aranyat fizetőeszközül és értékmérőként egyaránt. Az egyik legritkább elem a gazdagság széles körben elterjedt szimbóluma. Már jóval a tőzsdék és a világszerte elfogadott hitelintézetek mindenhatósága előtt az arany ritkaságát és szépségét megfelelően jelentősnek tartották ahhoz, hogy hasznos cserekereskedelmi eszközzé és kereskedési árucikké váljon.

A világ sokat változott az elmúlt több ezer év alatt, az arannyal kapcsolatos elképzelések azonban változatlanok. Bár a napjainkban használt befektetési módszerek átalakultak, az értékes természeti kincs már jóval az 1848-as kaliforniai aranyláz előtt a világ pénzügyi rendszerének meghatározó részévé vált.

Valószínűleg már a rézkorban, az i. e. VI. évezredben elkezdődött a kitermelése, s az igény iránta azóta is töretlen. Az inkák hitték, hogy az arany a „Nap harisnyája”, az ezüst pedig a „Hold könnye”. Az arany képviselte istenük, Inti dicsőségét.

A korai görögök az aranyat a víz és a napfény kombinációjaként képzelték el, mivel legtöbbször tengerek mélyéről került elő. Krőzus – a kis-ázsiai Lídia királya az antik idők óta a gazdagság és a hatalom jelképe – Krisztus előtt 650-ben valósította meg az ötletét, hogy az aranyból pénzt csináljon: érméket veretett, amelyek hivatalos fizetőeszközzé váltak. Ezzel új időszámítás kezdődött, a kicsi és könnyen kezelhető cseretárgyak hamarosan az akkori görög világ kultúrkörében és a szomszédos területeken is elterjedtek.

Tonnákban mérhető

1900-tól évente hozzávetőleg 400 tonna aranyat termeltek ki. Ez a szám 2010-re évi 2500 tonnára nőtt, különösen az arany ékszerek és a befektetési célú nemesfémek iránti kereslet növekedésének köszönhe­tően. A civilizáció kezdete óta becslések szerint összesen 174,1 ezer tonna aranyat bányásztak. Az szinte bizonyos, hogy az eddig kitermelt teljes mennyiség 90 szá­zalékát a kaliforniai aranyláz után bányászták ki.

Az arany útja a modern időkig

1300: Az első fémjelzés alkalmazása. A londoni Goldsmith Hallban létrehozták az első fémjelző rendszert a nemesfémek minőségének meghatározására és ellenőrzésére.

1422: Velencei pénzverőrekord. A velencei pénzverde a korszakban egyedülálló mennyiségű, 1,2 millió aranydukátot ütött 4,26 tonna afrikai és közép-ázsiai arany felhasználásával. Ezek a kis érmék népszerűnek bizonyultak, mivel könnyen verhetők és rendkívül értékesek maradtak.

1717: Az Egyesült Királyságban megalkotják az aranystandardot. Sir Isaac Newton, a brit állami pénzverde igazgatója határozta meg az arany és ezüst arányát. A híres fizikus tanácsára a britek úgy határozták meg az új ezüst- és aranyérmék átváltási arányát, hogy 15,5 ezüsttel tettek egyenlővé egy aranyat. A Newton által lefektetett arany-ezüst átváltási arány 1873-ig érvényben maradt.

1792: Pénzverési Törvény. Az Amerikai Egyesült Államok hivatalos fizetőeszközévé a dollár vált (a törvény a spanyol dollár ezüst- és aranytartalma alapján határozta meg a fizetőeszköz összetételét, és egyszerűen „csak” dollárnak nevezte el). Az USA kongresszusa ez alapján fogadta el a bimetális (arany és ezüst) szabványt az ország újonnan vert pénznemére. Abban az időben az arany értéke unciánként 19,30 dollár volt.

1848: Kaliforniai aranyláz. Egy malomárok ásása közben fedezte fel az első kaliforniai aranyrögöket James W. Marshall, a Coloma közelében élő John Sutter földbirtokos munkása. Miután bizonyossá vált, hogy a környező hegyvidék rengeteg nemesfémet rejt magában, aranyláz robbant ki a Csendes-óceán partvidékén, amely példátlan fejlődést hozott az Egyesült Államokba betagozódó Kalifornia számára. A beáramló mintegy 300 ezer szerencsevadász azonban tönkretette Sutter földjeit, elhajtotta álla­tait, és az 1850-es évek elejére csődbe vitte a vállalkozását.

1933: Smithsonian Egyezmény. Franklin D. Roosevelt elnök felfüggesztette az arany dollárra történő átválthatóságát, amit a dollár gyors leértékelődése követett. Az árfolyam stabilizálódása egészen 1934 ja­nuárjáig tartott, amikor 35 dollárt ért egy uncia arany a korábbi 20,67 után. Mindez csaknem 70 százalékos leértékelődést jelentett. A világ legnagyobb gazdaságának döntése után a többi állam is lelépett az aranyalapról.

1971: G10-ek. A világ tíz gazdaságilag legfejlettebb országát tömörítő G10 által aláírt egyezmény alapján a rögzített árfolyamok struktúráját felváltotta a lebegő árfolyamok rendszere. A létrejövő új rendszer irányítottan lebegő árfolyamrendszer volt, vagyis a szélsőséges árfolyam-ingadozások megakadályozása céljából a kormányzatok beavatkoztak a keresleti-kínálati viszonyokba. Megszűnt az arany-dollár alapnak az a rendszerszervező alapvonása, mely szerint az arany és a dollár párhuzamosan és egyformán tölti be világpénz funkcióját.

Nagyfogyasztók

India a világ legnagyobb aranyfogyasztója, az összes vásárolt arany mintegy negyede fogy a világ második legnépesebb országában. Ez évente 860 tonna, amit elsősorban ékszerek készítésére használnak. Az indiai háztartások összesen 18 ezer tonna aranyat tartanak otthon, ez a világ aranykészletének több mint 10 százalékát teszi ki. Kína áll a második helyen az aranyfelvásárlásban, évente durván 817 tonnát szereznek be. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államok évente 160 tonnát használ fel harmadik legnagyobb fogyasztóként.