Visszajárnak, repkednek, kommunikálnak: a szellemvilág lényei

No, jó, a helyzet az, hogy a szellemhelyzet kicsit bonyolultabb annál, hogy minden kétséget kizárólag kijelentsük: szellemek márpedig léteznek. Ahogyan igaz ez arra is, hogy a létezésüket határozottan tagadjuk.

Hiszen amiről nem tudjuk, hogy van, az attól még létezhet. Az emberiség története ráadásul tele van szellemekkel, ártókkal és segítőkkel; sokan számolnak be furcsa jelenségekről, látomásokról, megjelent holtakról, a szobán átlibbenő lényekről.

No para, normális

Manapság tudományos elnevezést kapott a szellemvilág kutatása. A paranormális szó jelentése annyit tesz, mint olyan jelenséget, amelynek magyarázatára nincsen tudományos, természetes magyarázat. A szellemvadászok jeleket keresnek, hangokat, zörejeket, fuvallatokat, hirtelen lehűlő levegőt, mert szerintük ezek a legfontosabb jelek arra, ha szellemek járnak közöttünk.

Mindez azt sugallja, hogy a szellemvilág nem csupán kitaláció, hanem velünk/bennünk élő valóság. Legyen az alapja a félelem az elmúlástól, az ismeretlentől, vagy a vágy a visszatérés lehetőségére. Miközben lehetséges, hogy minden velük kapcsolatos dolog és történés csupán az emberi fantázia kivetülése, megtestesülése.

Tény, már az ókorban komoly foglalatosságnak számított a holtak lelkének megidézése vagy éppen a lélek átsegítése a túlvilágra. Számos természeti nép sámánjai, látói pedig a mai napig őrzik a tudást, hogyan lehet kapcsolatba lépni eltávozott lelkekkel, s hogy mit kell tenni akkor, ha magunktól távol akarjuk tartani a nemkívánatos nem evilági lényeket.

Fehér zaj

A technika fejlődésével egyre több olyan eszközt (televízió, telefont) használunk, amely akkor is hangot ad, ha azt alig észleljük. Ez a rezgésszám lehet nyugtató vagy zavaró is. Sokan fehér zajként emlegetik a halottak üzenetét is a túlvilágról, merthogy ezek az eszközök képesek arra, hogy felerősítsék a szellemvilág hangjait, azokét, akiknek a lelke nem tudja elhagyni e földi világot. Ha valakinek kedve és főként ideje van arra, hogy kipróbálja, milyen is ez, éjszakára kapcsoljon be egy hangfelvevő készüléket, reggel pedig hallgassa vissza, üzent-e bárki is bármit, vagy csak a csöndet hallja, netán saját horkolását.  

Mindez azt mutatja, hogy az embert mindig is foglalkoztatták a szellemvilág dolgai. Sokan úgy tartják, hogy a gyerekek egy bizonyos életkorig még látják a szellemeket, aztán ez a képesség kikopik, eltűnik az emberből.

E sorok írója maga élt át egy ilyen esetet, amikor egy vidéki házban (a helyet nem jelölöm meg, mert magánház, és sokan éppen az olyan helyekre vadásznak, ahol kapcsolatba léphetnek a túlvilággal) az egyik gyerek azt kérdezte a felnőttektől, hogy ők is látják-e a két alakot a sarokban.

A felnőttek csak a sarkot látták, ám a gyerek azt mondta, hogy egy fiú és egy lány nézi a társaságot. Később némi nyomozói munkát követően kiderült, hogy a felújított ház elődjében egy fiatal pár holttestére bukkantak, haláluk oka ismeretlen.

Nos, éppen az ilyen és ehhez hasonlatos történetek alapján állítják többen, hogy a szellemvilág igenis létezik. Angliában, Skóciában több panzió eleve úgy hirdeti magát, hogy náluk gyakoriak a szellemjárások, bár kétségtelen, számos esetben ez inkább csak módszer arra, hogy magukhoz csalogassák a turistákat, és ha közben mégis előbukkan egy-egy kóbor szellem, az csupán a véletlen műve vagy a kellékes ügyességének bizonyítéka.

Lidérc a mellen

A néprajztudomány régóta foglalkozik a szellemekkel, hiszen a hitvilág és a félelem a folklór része, az emberek olykor megéneklik félelmeiket, hátha így könnyebb velük szembenézni. Az így megmutatkozó szellemek többnyire valamelyik őselemhez (tűz, víz, föld, levegő), vagy valamelyik közösségi térhez, helyhez (temető, templom, ház, istálló) kapcsolódnak. Vannak köztük visszajáró lelkek, bűnösöket üldöző kísértetek, mitikus alakok (koboldok, törpék, erdei vagy éppen vízi lények, tüzes emberek, tündérek és szépasszonyok). Jellemzően valamilyen módon mindannyian kötődnek vallási, egyházi, társadalmi normákhoz és elvárásokhoz, vagyis alapve­tően kapcsolódnak a bűn és büntetés kettősségéhez, a lelkiismeret-furdalás és bűnbánat tárgyköréhez. Mindez olyan fizikai tünetek megmutatkozásához vezet, amelyekre amúgy nem könnyű a magyarázat. Az éjszaka közepén támadó szorongás, kialakuló pánikroham így válhat a népi hiedelemvilágban olyanná, mint amikor lidérc ül az ember mellkasára, amitől alig kap levegőt. Mert amire nincs magyarázat, arra az emberi elme könnyen gyárt elméleteket. Még akkor is, ha könnyen lehetséges, hogy valóban lidérc gubbaszt az ágyunk peremén – csak ezt a lényt, valamiért, még soha senkinek nem jött össze lefotóznia, videóra vennie, hiába áll az ember rendelkezésére csúcstechnológia; ha pedig mégis, az eredetiségét nem nagyon sikerül igazolni.

A szellemjárta helyek utáni vágy mozgatója azonban több esetben valóban valós események következménye. Ilyen például a balatonedericsi Fekete-kastély, ami azért érdekes, mert a híre elátkozott helyként terjed.

Talán azért, mert a leírások szerint 1912-ben szerelemféltésből megölték az itt dolgozó szakácsnőt, két évre rá a kastély tulajdonosa lett öngyilkos, majd a világválság előtt egy ügyvéd érte légyotton a feleségét, és emiatt megölte magát, de a szerető is önkezével vetett véget életének, mert a nő őt is megcsalta.

A háború végén egy kém halt meg itt a saját keze által, és a hely úgy maradt az utókorra, minthogy itt valamiféle sötét erők működtek volna, vagy működnének.