A ruszinok megmentője: Egán Ede

Amíg az Osztrák–Magyar Monar­chiát kifejezetten nagy gazdasági fellendülés érte az 1867-es kiegyezést követően, addig az ország egyes végein nyomorban tengődtek az emberek. Hazánk legszegényebb vidékének az Északkelet-Kárpátok tája számított, a mai Kárpátalja hegyvidéki része.

Az itt többségben élő görögkatolikus ruszinok az úrbérrendezés és az erdőtörvény hatására föld és legelő nélkül maradtak, a Rákócziak birtokait megkapó Schönborn család javára ugyanis tömérdek területet elkerítettek, illetve a grófi család vadászatai miatt szabadjára engedett vadak a ruszinok veteményeseit pusztították. Emellett a Galíciából bevándorló zsidóság uzsorázása hozott lehetetlen helyzetbe rengeteg ruszin családot. A korábban is igen szerény körülmények között élő helybéliek legtöbbje nincstelenné vált, és tömegek választották az Egyesült Államokba vagy éppen Brazíliába történő kivándorlást.

A problémát felismerve a millenniumi ünnepségek után Firczák Gyula görögkatolikus püspök, valamint Ung, Ugocsa, Bereg és Máramaros vármegye képviselői emlékiratot nyújtottak be a kormánynak, amelyben a hegyvidéki ruszin nép szellemi és anyagi megsegítését kérvényezték.

Ennek hatására indította el Darányi Ignác földművelésügyi miniszter a Hegyvidéki Akciót, amelynek vezetését a kiváló agronómusra, az egyébként ír hercegi családból származó Egán Edére bízta.

„Őrtüzeket fogunk gyújtani a hegyeken, és fáklyákkal fogunk bevilágítani a hegyek közé szoruló legszűkebb, legsötétebb völgyekbe. Fogjunk össze ezen nemes cél megvalósítására, melytől százezreknek sorsa függ. Fogjunk össze, hogy a magyar glóbus ezen legsötétebb Afrikájában európai viszonyokat teremtsünk, és hogy Magyarország hegyvidéki részeit valóban magyarrá tegyük!” – fogalmazta meg kinevezésekor céljait Egán.

Nincs több uzsorára ivás

Az 1897-ben útjára indított program hosszú távú célja az volt, hogy a legelmaradottabb északkeleti régiót bekapcsolják az ország gazdasági vérkeringésébe. Ennek érdekében Egán külföldi tapasztalatainak hazai életbe léptetését szorgalmazta, továbbá munkatársaival kidolgozta a hegyvidéki gazdálkodást. A gyökeres változásnak pedig három feltétele volt: földhöz és állathoz kellett juttatni az embereket, valamint meg kellett őket szabadítani a nyomorba döntő uzsorától.

Az akció Bereg vármegyében vette kezdetét, de rövid időn belül kiterjesztették Ungra, Ugocsára és Máramarosra is. Noha a korabeli viszonyok közepette földet nem lehetett osztani, de tisztességes áron földbérlethez juttatták a parasztokat.

A rendszer korábban is így működött, csak a helyi kereskedők sokkal magasabb áron adták a bérleti jogot, mint az állam. Ekkor viszont Egán állami pénzen 16 ezer kat. hold földet bérelt a Schönborn-uradalomtól, majd ezt elérhető áron adta bérbe a helyi földműveseknek.

Ezután a birtokhoz kiváló tenyészállatokat hoztak az embereknek, hasonló hegyvidékről származó svájci és tiroli jószágokat. Szintén állami segítséggel visszafizették az uzsorájukat, állami hitelszövetkezeteket állítottak fel, hogy kamatmentes vagy alacsony kamatú kölcsönt tudjanak felvenni. Ezenkívül állami boltokat nyitottak, hiszen a zsidó kocsmák ugyancsak az uzsorára való ivás színterei voltak.

Így éltek a ruszinok „Ellenben ha a ruthén paraszt zabkenyerét tekintjük, mely inkább a marhatápszer gyanánt ismeretes lenpogácsához hasonlít, mint sem emberi eledelhez, s ha megtudjuk, hogy számos vidéken ezen élelmiszerrel is csak az aratás utáni első hónapokban élnek, ezentúl pedig egy pár szem fizulkával, a zab hámozásánál megmaradt ocsúval, melyet vízben főznek, leforrázott répalevelekkel, melegített sósvízzel” – ekképpen jellemezte Egán Ede egyik jelentésében a ruszinok szegényes táplálkozási szokásait, életmódját.

Nemcsak lehetőséghez juttatták az embereket, hanem arra is megtanították őket, hogyan éljenek vele. A helyi gazdálkodás modernizálása egyszerre jelentett anyagiakban és eszközökben megnyilvánuló támogatást, hiszen a fent említetteken kívül gépeket és vetőmagot osztottak. Ugyanakkor mintagazdaságokat hoztak létre, tanfolyamokat szerveztek, és nemcsak jószágokat adtak az embereknek, hanem megtanították őket a hegyvidéki legeltetésre. Havasi gazdaságokat alapítottak, a legelőjavítás és az állatok megfelelő táplálása érdekében istállókat és tanyákat építettek a hegyekben.

A magyar állam igen jelentős pénzt ölt az akcióba, a kiadások az első két évben meg is haladták a bevételt. Viszont elindult egy sikeres folyamat, emberhez méltó élethez juttatták a helybéli ruszinokat, akik éljenzéssel, ünnepi ruhában fogadták minden alkalommal Egán Edét, ha előre tudtak érkeztéről.

Kérünk egy Egánt!

A szociális segítségnyújtás mellett az akció nem titkolt célja az volt, hogy megőrizze vagy megszerezze a hegyvidéki ruszinok hűségét a magyar haza iránt. Görögkatolikus vallásuk megtartása mellett magyar öntudatúvá kívánták őket tenni.

„Négyszázezer lelket tehetünk azon a vidéken rövid idő alatt magyarrá! Igen nagy szó ez. Horderejéről nem is lehet számot adni. A magyar faj nagy túlsúlyát jelentené ez számszerűleg is. A nemzetiségi izgatás egyik méregfogát azonnal elveszítené. Sokkal többen volnánk, mint ők együttvéve valamennyien.

De nemcsak a rutének dőlnek karjainkba ily akcióval. Egy túrócszentmártoni lap már ily című cikket közölt: Kérünk egy Egánt!” – írta Bartha Miklós Kazárföldön című szociográfiájában. „Az akció kiterjeszthető az egész Felvidékre és átvihető az erdélyi Kárpátokba. Milliók fogják észrevenni, hogy a magyar haza gondjaikat viseli. Milliók szívében ébred hála a magyar uralom iránt.”

Az akció sikerének tudható be a ruszinok Amerikába történő kivándorlásának megfékezése, valamint részben a magyarság számarányának a növekedése: amíg 1880-ban 105 ezren vallották magukat magyar anyanyelvűnek ezen a vidéken, addig 1910-ben 184 ezren. Emellett persze a zsidóság asszimilálódása és a városokban végbe menő elmagyarosodás is számottevő volt.

Valakinek útban volt...

Az akció elindítását követő negyedik esztendőben azonban rejtélyes körülmények között holtan találtak Egán Edére. A korabeli liberális sajtó az öngyilkosság hazug vádját igyekezett elhinteni a köztudatban. Mások, akik szintén el kívánták tussolni az ügyet, balesetről beszéltek.

Mindezeknél sokkal valószínűbbnek tűnik az az elmélet, amely szerint az uzsorások bérgyilkosa végzett a vezetővel.

Egán Ede halála után a Hegyvidéki Akció, noha veszített lendületéből, folytatódott, sőt a programot kiterjesztették Erdély és a Felvidék több tájegységére is: 1911-ben összesen 21 vármegyében folyt efféle tevékenység. Az első világháború és hazánk szétszakítása azonban véget vetett ennek.

A történet elgondolkodtató Trianon századik évfordulóján. Az első világháború alatt a hazánkban élő nemzetiségek jelentős részét a magyarság ellen tudták fordítani az antanthatalmak, a ruszin közösség azonban ez alól kivételt jelentett, eszük ágában sem volt elszakadni a magyar hazától. Ebben Egán Ede és a Hegyvidéki Akció érdemei bizonyosan elévülhetetlenek: emberi élethez segítették az Északkelet-Kárpátok lakóit.