Közösséget kovácsolni a jövőnek

Létezik kint, a tengerentúlon egy jó kis magyar közösség, a Szoboszlai Sándor Dél-kaliforniai Magyar Színház. Társulatának tagjai civilben orvosok, zenészek, képzőművészek, de van közöttük lelkész, táncos és barkácsmester is. Békeidőben hetente egyszer, majd az összpróbákra kétszer-háromszor, a premierek előtt pedig napi rendszerességgel akár hetven mérföldről is bejárnak a Los Angeles-i Egyesült Magyar Házba. Annak eredtem nyomába, vajon miért és hogyan e nagy elkötelezettség.

Antal Tímeával egy budapesti kávézóban ülök. Arcunkról lekerül a maszk, hogy a kávét megkóstolhassuk, üdítőnkből ihassunk. Látni rajta, talpraesett, határozott magyar nő, jó hallani, hogy ízes beszédén nem fogtak az amerikai évtizedek sem. Erdélyben született, a kalotaszegi Körösfőn.

Nagyváradon tanítóképzőt végzett, majd Kolozsváron gyógypedagógiát és pszichológiát. Évekig tanított is. Cserediákként került 1997-ben az Egyesült Államokba, majd – mivel az unokatestvére zöld kártyát nyert – többször is meglátogatta őt Kaliforniában. Megtetszett neki a tengerparti vidék, s látta, tapasztalta, hogy ott kiszámíthatóbb az élet, mint Erdélyben.

Miután kitelepült Amerikába, új életet kezdve pénzügyi vonalon tanult tovább. Ma már mérlegképes könyvelőként praktizál, üzleti tanácsadásból él. Hosszú évek óta részt vesz a kaliforniai magyarok közösségformálásában, a Szoboszlai Sándor Dél-kaliforniai Magyar Színház ügyvezető igazgatója (legtöbbször megálmodója, rendezője is a produkcióknak), a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház elnökhelyettese, a Dél-kaliforniai Magyar Örökség Alapítvány létrehozója.

– Kiről kapta a színház a nevét?

– Szoboszlai Sándor bácsi ma is él, kilencvennégy éves. Budapesten 1956-ban a Corvin közben harcolt, ő foglalta el az első szovjet tankot. Los Angeles környékén lakik, és több magyar szervezet létrehozásában is részt vett. Az emigrációban élő Szörényi Éva Kossuth-díjas színművésznő jobbkeze volt, színpadmesterként.

Amikor a kaliforniai Thália Színház igazgatónője, Óss Enikő visszaköltözött Budapestre, többen is szerettük volna, hogy a színházi élet folytatódjon. A produkciók finanszírozása jelentette az egyik legnagyobb kihívást. Amikor Sanyi bácsi ezt meghallotta, azt mondta: „Ne féljetek, ti csak csináljátok, és ha anyagiakban hiányos a produkció, énrám mindig számíthattok!” Így jött létre 2011-ben a tiszteletből az ő nevét viselő színház, amely azóta is nagy sikerrel szolgálja Los Angeles magyarságát.

– Mi kerül a repertoárjukba?

– Többnyire operetteket játszunk. Az első előadásunkat, a Mágnás Miskát követte a Marica grófnő, a Lili bárónő és különböző gálák. A Csárdáskirálynő budapesti bemutatójának századik évfordulójára például egy operettgálával készültünk Éljen a szerelem! címmel. A diaszpórában a magyar nyelv és kultúra ápolása valamennyiünk feladata.

Rajtunk is áll, hogyan formálódik az itteni magyarság sorsa az elkövetkező évtizedekben. Táncaink, népviseleteink egyediek, gyönyörűek. Mindezek jegyében készült a Charleston vagy csárdás című előadásunk Kálmán Imre Chicagói hercegnő című darabja alapján. Fontos az, hogy olyan darabokat játsszunk, amiket nézőink szívesen vesznek, szórakoztatnak, ugyanakkor fontos üzeneteket is hordoznak. Háromszázötvenen férnek a színházba, telt ház volt mindeddig.

– Természetesen a gyászos trianoni döntés százéves évfordulójára is készültek!

– Széchenyi István tanítására alapozunk, miszerint: „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent és munkálkodhass a jövőn!” Büszkén gondolunk vissza a magyar nép évszázadok során tanúsított példaértékű, dicső tetteire és a magyar történelem sorsdöntő eseményeire, amelyeknek köszönhetjük, hogy a magyar nemzet – a történelem viharait átvészelve – ma is létezik.

Az első felvonást ennek a gondolatnak a jegyében állítottuk össze, dalban, táncban, prózában és versben is. A második felvonás a muzsikus lelkű magyarokról szól, akik tragikus múltjuk ellenére mindig rendelkeztek egyfajta túlélési mechanizmussal, törekedtek a boldogságra, egymás megörvendeztetésére. A próbák már javában folytak, majd a karantén alatt az interneten, a Zoomon keresztül is gyakoroltunk, ám végül a bemutató a járványhelyzet miatt elmaradt.

– Honnan van kellékraktáruk? Netán ma­guk varrják?

– Magyarországon 2013-ban egy budapesti kölcsönzőben nagy kiárusítás történt, széles kollekcióval. Egy magyarországi ismerősünk fedezte ezt fel, aki kérésünkre megvette a sok rend ruhát, köztük huszáröltözeteket, magyaros sújtású ruhákat, bocskaikat, atillákat, ragyogó báli öltözeteket.

Ezeket évek alatt a társulat tagjai a bőröndjeikben vitték ki Kaliforniába. Nagyon gyakran a női szereplők saját maguk állítják össze, ha szükséges, meg is varrják, varratják gyönyörű jelmezeiket egy-egy szerephez, jelenethez.

– A járvány miatti kényszerszünet alatt mégiscsak létrejött egy emlékműsor a Dél-kaliforniai Magyar Örökség Alapítvány szervezésében.

– Trianon 100 csak egyszer van az életben, és ez méltó figyelmet érdemel a járványhelyzetben is. Az internet lehetőséget adott arra, hogy a nemzeti összetartozás jegyében, virtuálisan bárkivel együtt legyünk a világon, akinek fáj Trianon. Így készült el egy mintegy kétórás időtartamú emlékműsor, amelyben majdnem kilencvenen vettünk részt; magyarok az Egyesült Államok különböző államaiból, de Kanadából, az anyaországból és a Kárpát-medence elszakított területeiről is érkeztek anyagok.

A kétszáz kisvideó egymásba fűzött láncolata erre az alkalomra összeállított forgatókönyv alapján készült, kiegészítve a résztvevők személyes üzeneteivel az évforduló kapcsán.

Megnéztem. Katolikus lelkipásztor, kanadai előadóművész, fogorvos, gyógypedagógus, diplomata szaval József Attilától, Juhász Gyulától, Remenyik Sándortól, egy Olaszliszkáról származó református püspök például Wass Albert Adjátok vissza a hegyei­met című regényéből mond részletet.

A trianoni visszaemlékezésekkel tűzdelt filmben megindító, ahogy amerikai úszómedence szélén, turmixgépes konyhában, nappalibeli kanapén alvó macskával a háttérben, magyaros verbunkost táncolnak fiatalok.

Az Áldott légy, nemzetem, áldott légy magyar nemzet című alkotás a YouTube-on található. A Dánielfy Zsolt Jászai Mari-díjas színművész művészeti tanácsaival készült válogatás utolsó mondatai így szólnak: „Higgyük azt, hogy egy kicsit mindig büszkébbek leszünk elődeink tetteire, hogy egy kicsit mindig erősebbek, okosabbak, összetartóbbak leszünk a mindennapokban. Mert ez Trianon üzenete.”