Magyar Lajos a lengyel trónon

Anjou Károly Róbert magyar király és Nagy Kázmér lengyel uralkodó 1339-ben a visegrádi várban megállapodott, hogy ha Kázmér fiúutód nélkül halna meg, akkor valamelyik unokaöccse, vagyis Károly Róbert fiai közül az egyik lép a lengyel trónra. De miért köt ilyen szerződést egy, még harmincadik évét sem betöltő férfi? Kázmér valószínűleg minden eshetőségre felkészülve biztosítani akarta a dinasztikus öröklődést a Piast-uralkodóházon belül.

Károly Róbert felesége ugyanis az ő nővére volt, vagyis unokaöccsei ­Piast-leszármazottak. A várt fiúgyermek pedig nem született meg.

A visegrádi egyezség megkötése után még eltelt bő három évtized, amikor Nagy Kázmér vadászbaleset áldozata lett. Mire Károly Róbert fia, Nagy Lajos királyunk rövidesen lengyel földre utazott, hogy birtokba vegye az őt megillető koronát.

Noha a király ekkor már 28 éves uralkodói tapasztalatokkal bírt hazánkban, az új feladat mégis sok nehézséget tartogatott számára. A len­gyelekben nem volt meg sem az egység, sem az egységre való törekvés ebben a korban, egyedül a király személye jelentette számukra a közös pontot. Maga a koronázási szertartás is ezt tükrözte: a koronázó érsek a nagy-lengyelországi Gniez­nóból érkezett, de az esemény a kis-lengyelországi Krakkóban zajlott le, viszont Nagy-Lengyelország elvárásának eleget téve Lajos röviddel ezután ellátogatott Gnieznóba.

Nagy Lajos krakkói trónra léptével perszonálunió jött létre hazánk és Lengyelország között: nem lett eggyé a két ország, kizárólag az uralkodó személye volt azonos.

Egy sértett véleményformáló

Tizenkét esztendeig tartó uralkodása alatt Lajos háromszor tért Lengyelországba. Az első években lengyel édesanyját, az elhunyt Kázmér király testvérét, Lokietek Erzsébetet bízta meg a Lengyel Királyság vezetésével, 1377-ben pedig egyik rokonát, Opuliai Lászlót nevezte ki kormányzónak.

Amíg mi, magyarok büszkék vagyunk Nagy Lajosra, amiért még a lengyel trónt is elnyerte, addig a lengyel emlékezetben „Magyar Lajos” (Ludwik Węgierski) közel sem tartozik a pozitív magyar szereplők közé. Ennek valódi oka nem abban keresendő, hogy kevés időt töltött krakkói trónján, vagy végzetesen rossz intézkedéseket hozott volna.

A helyzet az, hogy a kor egyetlen lengyel krónikása egy kegyvesztett ember volt, aki sértettségéből fakadóan igen rossz színben tüntette fel Nagy Lajost, viszont a lengyel utókor az ő írásából informálódott erről az időszakról.

Czarnkowi János igen érdekes figurája volt korának. Az előző uralkodó, Kázmér alatt komoly politikai karriert futott be, egészen az alkancellárságig vitte. Uralkodója halála után azonban az Anjou-ellenes lengyel rendekhez állt, sőt ellopta Kázmér sírjából a királyi felségjelvényeket, feltehetően azért, hogy átadja egy másik trónkövetelőnek. A korabeli bíróság természetesen elítélte, miután rajtakapták, és eltávolították az udvarból.

Vagyis Czarnkowi János kegyvesztett lett, amit elsősorban magának köszönhetett. Mindezek után sértetten írta meg az új királyról krónikáját, aminek egyenes következménye, hogy Lajos nem vonulhatott be pozitív szereplőként a lengyel történelemkönyvekbe.

Trónöröklés nőágon

Az Anjou királyok gazdaságpolitikája hazánkban igen sikeresnek bizonyult, ennek alapjait igyekezett Lajos átültetni Lengyelországba. Új adónemet vezetett be, amelynek bevételei egyenesen a kincstárba folytak be. A perszonáluniónak köszönhetően a lengyel–magyar kereskedelmi kapcsolatok virágzásnak indultak, az uralkodó a bányászatot is fellendítette lengyel földön.

Birtokadományozásaiban és a méltóságok betöltésében javarészt követte elődjét, Nagy Kázmért, ugyanaz az elit vette ki részét az ország irányításából. Lajos valójában nagybátyja dinasztikus politikáját vitte tovább, uralkodása és modernizációs kísérletei azonban jelentősen nem befolyásolták Lengyelország történelmét.

Mivel Lajosnak sem született fiúgyermeke, elfogadtatta a lengyel rendekkel az Anjou nőági örökösödést. A nemesek egész egyszerűen ugyanazért mentek ebbe bele, amiért Lajost is elfogadták. Édesanyja révén ő is Piast-leszármazott volt, így a lánya is. Márpedig a Piast-háznak Kázmér halálával magva szakadt, és ez az uralkodóház azt jelentette a lengyeleknek, mint nekünk az Árpád-ház. Bár, ha őszinték vagyunk, az Árpádok uralma messze stabilabb volt a Piastokénál.

Három tenger mosta?

„Nagy Lajos korában három tenger mosta Magyarország partjait” – terjed tévesen az állítás a mai napig az emberek között. A helyzet az, hogy hazánk partjait ebben az időben ugyanúgy csak az Adria mosta, mint a történelem többi évszázadában.

Még ha nem Magyarországról állítanánk ezt, hanem Nagy Lajos birodalmáról, akkor is csak két tengerről beszélhetünk: királyunk ugyanis befolyása alá vonta a Fekete-tenger partjánál található Moldvát, csakhogy attól még ez a tartomány nem lett a Magyar Királyság része.

A tévhit a Balti-tengert tartja a harmadiknak, azonban a XIV. században Lengyelország még nem érte el ezt a tengert, határai délebbre húzódtak. Az állítás egyébként itt is csak Nagy Lajos birodalmára vonatkozhatna, hiszen Lengyelország sem vált Magyarország részévé.

Mindettől függetlenül joggal lehetünk büszkék Lajos királyra, aki nem véletlenül tartozik azon kevés történelmi szereplők közé, akik megkapták a Nagy jelzőt: egykori királyunk valóságos közép-európai birodalmat épített ki.