Történelem és kultúrák metszéspontjában

–Milyen a viszonya a születési helyével, településével?

­– Tamperében, Finnország második legnagyobb városában születtem, s 1988-ig, a főiskola befejezéséig ott éltem. A szüleim és az öcsém most is ott él, így évente visszajárok, s végigmegyek a főutcán, ahol gyerekeskedtem. 1975-ben ott nyílt a város első pizzériája, s negyvenöt éve bemegyek ellenőrizni, hogy olyan finom-e a salátaöntet és a szósz, mint régen. Olyan.

– Kisgyermekként mi foglalkoztatta?

– Rendőr, tanár, majd orvos szerettem volna lenni, méghozzá gyermek- vagy állatorvos. Ép­pen ezért a gimnáziumban latint tanultam.

– Kedvenc könyve?

– Thomas Manntól a Buddenbrook ház című családregény, régebben pedig Mika Waltaritól a Szinuhe. Finn író, nagyon ismert, számtalan nyelvre lefordították.

– Milyen zenét szeret?

– Komolyzene-rajongó vagyok, de a technót is szeretem. Főleg autóvezetés közben vagy a galériámban, amikor a kiállításra rakom fel a képeket. Bum-bum-bum. Ritmusra lépek a létrával.

– Példaképei voltak?

– A nagymamám. Fantasztikus ember volt. Jómódú kereskedőcsalád sarja, aki soha nem ment le az utcára kalap, fülbevaló, rúzs és kesztyű nélkül. Negyvenhárom évesen kellett elhagynia Karélia fővárosát, a tizennyolc szobás otthonát, amit Sztálin elvett. Elvihetik az otthonomat, a bundáimat, de a tartásomat nem vehetik el – mondogatta.

– Kivel beszélgetne egy pohár bor mellett?

– Sybill von Manteuffel-Szoege bárónővel. Kilencvennégy éves, Olaszországban él. Régóta bérlem Magyarországon az iszka­szent­györgyi kastély egyik szárnyát, amely egykor az ő családjáé volt. Szeretek Sybill nénivel beszélgetni, hallgatni, mit mesél a magyar múltról. Annyi története van a magyar és kastélybeli életéről. Évente jön haza, berendeztem egy szobát a számára. Még többet szeretnék tudni az ő történetéről. Amikor tíz évvel ezelőtt megláttam őt, rögvest a hasonló sorsú nagymamám tartását láttam ben­ne.

– Mindenkiben megbízik?

– Sajnos a finnek túlságosan megbíznak másokban, így én is. Pozitívan állok mindenkihez, de azért csalódások is érnek.

– Került már igazán kellemetlen helyzetbe?

– Jaj, de sokszor! A legutóbbi. Egy nagykövetet visszahívtak a hazájába, s kilencszemélyes vacsorára voltam hivatalos. Beírtam az időpontot a naptáramba, majd később, amikor egy portugáliai hosszú hétvégéről hazajöttem, az indiai nagykövet úr titkárnője felhívott telefonon, s azt kérdezte, hogy jól van-e, Ari úr?

Igen, jól vagyok, de olyan furcsa, hogy ezt kérdezi. Miért? – kérdeztem. Csak azért, mert nem jött vacsorára. (?) Ez rettenetes, feleltem. Egy diplomáciai vacsorán ugyanis nyolc ember ül az asztalnál, de nem kezdődik el az este, mert a kilencedik szék üres.

Mi történt Arival – kérdezgették? Hívtak telefonon is, de nem voltam elérhető. Nos, finom borokkal körbejártam az érintett nagykövetségeket, de azóta sem bocsátottam meg ezt a hibát magamnak. Egyszerűen rossz időpontot írtam be a telefonomba.

– Milyen szakmát tanulna szívesen?

– Festményrestaurálást vagy operaéneklést.

– Gyűjt valamit?

– Orosz empire stílusú dolgokat az 1700-as évek végéről, az 1800-as évek elejéről, olyat például, amin ül. És kortárs festményeket.

–Kedvenc helye a világban?

– Szentpétervár. A legpompásabb város a világon. Öt és fél éven át minden hétvégémet ott töltöttem.

– Magyarországon?

– A budapesti palotanegyed. Városi fiú vagyok, Helsinkiben, Tamperében és Varsóban is éltem, a belvárosban. Budapesten is a palotanegyedben élek.

– Mi jut eszébe a Balatonról?

– A tömeg. Főleg ezen a nyáron. Balatonfüred a sétányával és a tó vizének a színe, amely óráról órára változik.

– Mi a kedvenc sportja?

– A sétálás. Komolyan. Furcsa, mert apukám olimpiai súlyemelő, anyukám bajnok volt lovas díjugratásban. Hát, én meg konzervatóriumba jártam. Nagyokat sétálok Budapesten és Iszkaszentgyörgyön, a kastélyban is. Öt-hatezer lépés úgy összejön, hogy ki sem lépek a kastélyból. Thaiföld fővárosában, Bangkokban gyakran tartózkodom, hiába akarnak felvenni a tuk-tukosok, inkább 6-7 órát gyalogolok a metropoliszban.

– Az okostelefonja mely funkcióit használja?

– Telefonhívásokra, üzenetek olvasására. Azon már az e-maileket sem nézem meg.

– Mennyi idő alatt rakja ki a Rubik-kockát?

– Gyerekkoromban nagyon sokat forgattam, a családban minden gyereknek volt sajátja. Ki tudom rakni néhány nap alatt.

– Mit tudnak a magyarokról?

– Udvariasak és fantasztikus vendéglátók. Viszont kissé régimódiak, sokkal többet törődnek a múltjukkal, miközben egész Európa a jövővel foglalkozik.

Ari Santeri Kupsus a finnországi Tamperében született 1965-ben. Kereskedelmi főiskolán üzleti menedzser szakon végzett 1985-ben, majd Skandinávia legnagyobb divatáruláncánál, a Valiosónál helyezkedett el, idővel a legnagyobb, Helsinkiben található áruházuk igazgatója lett. Később Svájcban az Ermenegildo Zegna és Olaszországban a Cerruti divatháznál dolgozott, aztán a finn köztársasági elnök kabinetjéhez kerülve a köztársasági elnököt, Martti Ahtisaarit, majd a miniszterelnököt, Paavo Lippo­nent öltöztette. És húsz éve Magyarországon, leginkább Iszkaszentgyörgyön érzi jól magát.