Aki fél, de marad

„Minden eddigi társadalom története osztályharcok története” – állította sommásan Karl Marx és Friedrich Engels az 1848-ban megjelentetett Kommunista kiáltványban. Hogy ez mekkora tévedés, azt azoknak a hősöknek a története példázza a legtökéletesebben, akiknek az életét éppen a marxista ideológia gyakorlati megvalósításán ügyködők törték derékba: az üldözötteké, a megkínzottaké, a legyilkoltaké, a kommunizmus áldozataié.

És persze azoké is, akiket a vészkorszak idején irtottak ki válogatás nélkül a nácik a származásuk miatt, vagy csupán azért, mert ellenálltak az erőszaknak. Mindegy volt tehát, ki milyen „osztályba” tartozik, a legbátrabbakat mindkét szélsőséges ideológia nevében ugyanúgy üldözték. Az ő történetük, az úgynevezett történelem alatti történelem talán az igazi történelem.

„Aki robbantott 1944-ben, az robbantani fog 1945-ben is” – vágta például a kommunista államvédelem vallatója két hatalmas pofon kíséretében a Nemzeti Parasztpárt ifjúságpolitikusa, Benkő Zoltán fejéhez, amikor az kikérte magának, hogy lefasisztázzák. Pedig Benkő joggal utasította vissza a vádaskodást, hiszen 1944-ben ellenállóként részt vett a Gömbös-szobor felrobbantásában.

A kommunistáknak azonban ez sem számított, elég volt, hogy valaki nem az ő politikai kártyáikkal játszik. Benkőt is a recski ÁVH-s kényszermunkatáborba szállították, ahol a rabok közül ő töltötte a legtöbb időt – mintegy száztizenegy órát – gúzsba kötve.

Az ilyen, elfeledett hősök közé tartozik Bakajsza József községi bíró is a kárpátaljai Gálocsról. Az egykori elöljáró különleges módon mentette meg a szülőfalujának férfilakosságát a sztálini lágerektől, amiért életre szóló árat fizetett. Amikor 1944 őszétől Gálocson is megjelentek a szovjet katonák és a helyi milícia tagjai, nagy előszeretettel keresték fel Bakajsza házát, ahonnan nemcsak az éléskamra készleteit és a jószágokat vihették el, de szót is érthettek a házigazdával, aki tudott oroszul.

„Egy-egy fél borjút vagy fél disznót odaadott nekik apám, meg pálinkát, hogy csak menjenek. Vagy leitatta őket, és akkor nagy keservesen kihúztuk mindet az autóra, felültettük, a sofőr begyújtott, és elmentek. Így úsztuk meg mindig” – emlékezett vissza a helyi bíró fia, Bakajsza Árpád.

Egy alkalommal, amikor a szovjetek náluk jártak egy újabb dínomdánomra, elmondták, mikor készülnek összegyűjteni málenkij robotra az embereket. Bakajsza azonban értesített minden családot, hogy abban az időpontban egyetlen férfi se tartózkodjon otthon.

Az oroszok persze egy idő után rájöttek a turpisságra, puskatussal mentek neki, és ütötték-verték, de így sem tudták kikényszeríteni tőle a megadott létszámú férfimunkaerőt.

Bakajszát végül eltávolították a falu éléről, de személye továbbra is szálka maradt a kommunista vezetők szemében. Az 1950-es évek elején az ő háza előtt is megállt a fekete autó, és szovjetellenes tevékenység koholt vádjával huszonöt év(!) szabadságvesztésre ítélték. Családja azt sem tudta, hol tölti a büntetését, miközben megjárta Szibériát is.

Néhány évvel a letartóztatása után egy lembergi elfekvőben találtak rá, szörnyű állapotban. A fogait egytől egyig kihúzták, a koponyáját pedig úgy összezúzták, hogy abban a gyermekei elmondása szerint „egy ép csont sem maradt”. A kínzások miatt elméje megbomlott, haláláig elmegyógyintézetben kezelték.

Többek között az ő portréikat is elolvashatjuk most abban a szép kiállítású kötetben, amely nemrég jelent meg a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, a Mathias Corvinus Collegium és a Mandiner közös kiadásában. A Magyar hősök. Elfeledett életutak a 20. századból című kiadványban számos méltatlanul elfeledett, bátor embert mutatnak be az olvasók számára.

Hatvanegy ember élettörténete elevenedik meg, többségükben olyan kevésbé ismert személyiségeké, akik szembeszálltak mindkét XX. századi totális diktatúrával, és a különleges elhatározásokat igénylő pillanatokban bátor döntéseket hoztak, nemritkán saját életüket is kockára téve.

Mert, ahogyan a kötet egyik szereplője, Lénárd Ödön piarista szerzetes megfogalmazta: „A hős és a gyáva között ott van a különbség, hogy a hős fél és marad, a gyáva pedig fél és elszalad.”