Hegy(i)menet- Állatok karácsonya

Sok honfitársával ellentétben egyál­talán nem stresszelt, derűsen, jókedvűen készült az ünnepre, különösen, amióta néhány évvel ezelőtt beszerezte élete karácsonyfatalpát, amibe csak belecuppantotta a gondosan kiválasztott fenyőt, meghúzta a három csavart, és már lehetett is díszíteni.

Ezzel a vétellel új időszámítás kezdődött Géza életében, mert azelőtt minden pontosan ugyanúgy történt, ahogyan azt gyerekkorában látta az apjától. Mert az ilyen rituálék apáról fiúra öröklődnek és örökösnek is tűntek, mint a nyomorúság, amíg meg nem érkezett a műtárgy, hogy alapjaiban változtassa meg a világot.

Addig fejszézés volt, fúrás, faragás, cifra káromkodásokkal tarkított próbálgatások nyakig gyantásan és összeszurkálva, és még azután is ki kellett kötni a szerencsétlen fát a biztonság kedvéért, amitől úgy nézett a szoba, mint egy nagy erdei ruhaszárító, de ennek ellenére úgy a harmadik éjszakán menetrendszerűen felborult az egész tákolmány, és naná, hogy mindig a legkedvesebb, pótolhatatlan díszek törtek össze mindenki szomorúságára.

De még valahogy az is szép volt, guggolni a feldőlt fa mellett és farolni kifelé abból a szobából a szemeteslapáttal, tudva, hogy a karácsonyfatalppal ellentétben az emberiség még mindig nem találta fel az optimális szemeteslapátot, mert mindig van egy kicsi, ami a világ minden kincséért sem akar felkerülni rá, mert lehetetlen, valahogy úgy van kidolgozva és passz.

Géza már nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára fehér a karácsony, mert egyre melegebbek a decemberek, de akkor annyi hó leesett, hogy tank hozta be a faluba a kenyeret, aztán senki se ki, se be, csak az angyal érkezett meg, de ő is csak üggyel-bajjal, elgémberedett szárnyakkal üldögélt a kémény tetején egy darabig, aztán fázósan továbbállt, mert akadt még dolga bőven.

Azon a karácsonyon még a pap sem jutott be az éjféli misére, ami egyébként tízkor kezdődött volna, mert mindig turnéban volt az a pap, így aztán némi toporgás után Géza összeszedte a templom előtt a gyerekeket és bevitte őket a pajtába, ahol a kecskéi, a bárányai és a nyulai összebújtak a szalmában és a petróleumlámpa halvány fényénél elénekelték az állatoknak, hogy pásztorok, pásztorok örvendezve, ők meg kissé meglepve, de érdeklődve hallgatták az előadást, és gyönyörű szemecskéikben ott tükröződött a Jóisten tekintete és mindenki boldog volt, és Géza érezte, hogy ez most egy különösen szép karácsony.