Ki véd meg minket a farkastól?

A mesebeli Piroska és nagymamája komoly bajban lenne, ha napjainkban Füzér környékén élne. A környék erdeiben farkasfalkák sompolyognak, dézsmálják a haszonállatokat, bár a lakosságnak állítólag nincs oka aggodalomra. A zempléni állattartók azonban elégedetlenek: törvényi védelemért, kártérítésért küzdenek.

Ország-világSánta András2020. 12. 10. csütörtök2020. 12. 10.

Kép: Telkibánya Csontos Béla gazdálkodó tehenei állattartás Riport a farkasok nyomában Zemplén BAZ megye természet állatok ember és környezet 2020 11 09 Fotó: Kállai Márton

Ki véd meg minket a farkastól?
Telkibánya Csontos Béla gazdálkodó tehenei állattartás Riport a farkasok nyomában Zemplén BAZ megye természet állatok ember és környezet 2020 11 09 Fotó: Kállai Márton

A füzéri vár jó százhetven méterrel magasodik Fü­zér település fölé az Eperjes–Tokaji-hegység egyik vulkanikus kiemelkedésén. Megindítóan szép látvány az őszi verőfényben fürdőző, vakítóan fehér várkastély, a faluba érkező látogató jószerivel le sem tudja venni a szemét a Hegyköz idegenforgalmának e népszerű nevezetességéről.

Pedig akad itt egyéb szépség is bőven: megművelt élénkzöld vagy frissen szántott földek váltakozva övezik a faluba vezető utat, amely mellett a kezdődő ködben egy girbegurba almafa afféle szívélyes köszöntésként kínálja mézédes gyümölcsét az érkezőnek, ugyan, álljon már meg egy pillanatra, nem kell annyira sietni, a városi életnek van csábító alternatívája. Idilli a kép. Az ember nem is hinné, hogy a környező zempléni hegyekben farkasfalkák garázdálkodnak.

Pedig a farkasok itteni jelenlétében valójában nincsen semmi különös – tudjuk meg Horváth Jenőtől, a település polgármesterétől, aki azt is elmondja, hogy Füzér környékén az elmúlt évszázadokban mindig is éltek ragadozók, amire több helyi elnevezés is utal, hogy mást ne mondjunk, itt van például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Farkaslyuk község.

Tudatják a füzéri vár környékén túrázókkal a vadveszélyt. Fotó: Kállai Márton

De azt is tudják a helyiek, hogy errefelé 1917-ben lőtték az utolsó medvéket a lászlótanyai vadászkastély mellett, napjainkban pedig hiúz is él itt, évtizedek óta. A farkasok ismételt megjelenése tehát nem meglepő, már csak azért sem, mert ezek a csúcsragadozók Magyarországon 1993 óta védettséget, 2001 óta fokozott védettséget élveznek – tájékoztat a település vezetője, aki civilben erdész, vadász, gazdálkodó. Van tehát mondanivalója a kényszerű együttélésről.

– Az elmúlt években a farkasok ritkán támadtak háziállatra a környéken, de mostanában egy-egy karám körül már tartósan ólálkodnak. Alig várják, hogy elkapjanak néhány bárányt vagy borjút. Tavaly nekem is elpusztították egy jószágomat, egy százötven kilós borjút. A nemzeti parki és állatorvosi helyszínelés szerint egyértelmű volt, mi történt: az állatot négy-öt farkas falta fel.

Benyújtottam tehát a kártérítési igényemet, mert a védett ragadozó által okozott kárt az államnak meg kellene térítenie, de a keresetem eredménytelennek bizonyult. Így most az érintett gazdálkodók nevében egy javaslatot fogunk benyújtani az agrárminisztériumhoz, miszerint a kártalanítás ügyét rendezni kell. Illetve felhívjuk a figyelmet, hogy a farkassal számolni kell. Mivel nem vadászható, szerintünk a farkasok elriasztása lenne a leghatékonyabb módszer.

– Honnan érkeztek ide ezek a farkasok?

– Egészen biztosan Szlovákiából jöttek, ahol az elmúlt húsz évben negyven százalékkal bővült az életterük, és mivel a határt nem tartják tiszteletben, a territóriumukba immáron mi is beletartozunk. És egyre otthonosabban érzik magukat mifelénk, néha már összefutunk velük nappal is.

Én szeptemberben, egy szarvasbika-vadászat alkalmával, a reggeli órákban filmeztem le egy öttagú falkát, és a felvételt ki is tettük Füzér község honlapjára. Aki megnézi, jól láthatja, hogy az egyik állat felcsapott farokkal, magabiztosan jár-kel, mint akinek nincs aggódni valója. Intelligens állat, tudja, hogy itt nem lőhetnek rá.

– Hogyan segíthetne a helyzeten egy farkasnyilvántartás?

– Monitorozni kellene őket, vagyis a vadászatra jogosultaknak meg kellene adni azt a lehetőséget, hogy a terjedésüket regisztrálják, kameracsapdákat helyezzenek ki. Ez lenne az alapja mindennek, hogy tudjuk, melyik vadászterületen hány farkas van. És természetesen ezzel párhuzamosan a ragadozók által okozott károk enyhítésére létrejött rendszert is újra kellene gondolni, mert az jelen formájában alkalmatlan a gazdálkodók érdekei­nek képviseletére.

Továbbá a legeltető gazdák védekezését – karámépítést, villanypásztor-telepítést – is támogatni kellene. Mert kutyával esélytelen felvenni a küzdelmet, hiszen a farkas számára a kutya prédaállat, pillanatok alatt felfalja. Februárban éppen az erdész kutyáját támadta meg itt egy farkasfalka.

Horváth Jenő polgármester a felmérést, nyilvántartást hiányolja. Fotó: Kállai Márton

– Úgy tűnik, ön személy szerint nem tart a farkasoktól, hiszen vadász, de polgármesterként mi a tapasztalata, a lakosság fél?

– A farkasok nem támadják meg az embert, ez tény. És az is tény, hogy nálunk, Füzéren az állattartók szempontjai mellett fontos a turizmus is, ezért tudatjuk az ide érkezőkkel, hogy farkasvédelmi terület vagyunk. Füzért farkasbarát településnek nyilvánítottuk, és mindent megteszünk, hogy harmóniát alakítsunk ki a betelepülő farkasok, illetve az itt lakók, ide látogatók között.

Tréfásan azt szoktam mondani, hogy kizárólag a mesebeli Piroskának és a nagymamájának van oka velük kapcsolatosan az aggodalomra. De a viccet félretéve, a helyiek nem félnek, nem élik meg a körülményeket veszélyhelyzetként.

És úgy tűnik, a polgármesternek igaza van. Mert ha Piroskát nem is, de egy nagymamát megkérdeztünk a környéken, hogy aggódik-e a farkasok miatt. Az idős asszony a napsütéses időt kihasználva férjével művelgette kis kertjét, és azt mondták, nem tartanak az erdőkben ólálkodó farkasoktól.

Hason­lóan nyilatkozott egy középkorú asszony. Ő szintén azt mondta, hogy nem tart a farkasoktól, hiszen amúgy sem jár soha az erdőben, mert mindig attól fél, eltévedne a vadonban. Az amúgy néptelen utcákon egyetlen olyan emberrel találkoztunk, aki némileg árnyaltabb véleményt formált a farkaskérdésről.

Ő éppen a kerítésére ételhordóban odakészített ebédjéért jött ki, amikor megszólítottuk. Nem örülne egy ilyen találkozásnak, mert az édesapja – akinek volt már része farkas­kalandban – annak idején azt mondta neki, hogy a farkasok tényleg nem támadják meg az embert... Legalábbis szemből nem, csak hátulról.

Mindent egybevetve, tényleg úgy tűnt, hogy a környék lakóit ottjártunkkor a farkasoknál jóval inkább lázban tartotta annak a kisteherautónak a megjelenése, amely a falu utcáit járta, hogy az idén oly gyenge diótermés miatt házról házra araszolva begyűjtse, felvásárolja az esetleg még fellelhető készleteket.

Csontos Béla gazdálkodó borját elvitte egy farkasfalka... Fotó: Kállai Márton

Arrébb utaztunk vagy húsz kilométerrel, hogy meghallgassuk a farkaskérdésről azt az embert, akinek viszont igen sok kellemetlenséget okoztak már ezek a ragadozók. Telkibányán Csontos Béla szarvasmarhatartó terepjárójával jött elénk a műút mellé, mert hiába rövid a távolság a gazdaságáig, városi ruhában, városi autóval oda ugyan kényelmesen el nem jutnánk.

És néhány percnyi sárdagasztás után micsoda völgykatlan tárul elénk! A béke szigete lehetne, ha nem lengené körül az elmúlt időszakok megannyi farkas­tá­ma­dásának az emléke.

Ahogy a legelő mellé érve lekászálódunk a sáros haszonjárműről, a gazda nem sokat teketóriázik, máris elővesz a zsebéből egy hivatalos iratot, egy elutasító határozatot, amelyet éppen aznap kézbesítettek neki a Pest Megyei Kormányhivataltól.

Eszerint „a kérelmező a fokozottan védett farkas (Canis lupus) riasztásának engedélyezését kérte”, de a kérelmet a hivatal elutasította, mondván, hogy „a Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény (…) szerint” a farkas védett élőlény.

Kell-e tartani a szaporodó farkasfalkáktól? Fotó: Shutterstock

Csontos Béla meglehetősen nekikeseredve kérdi, hogy és akkor őt vajon ki védi? Mert volt már neki éppen elég baja ezekkel a védett állatokkal, mivel harmincöt éve erdészkedik, illetve legeltetésre alapozott húsmarhatartással foglalkozik, ebből tartja el a családját.

Elmondása szerint a legelőjén már a ’80-as években megjelent egy-két farkas, de azok akkor még nem voltak védettek, lehetett rájuk vadászni, és tudomása szerint ezen a területen 1986-ban két farkast is elejtettek. De korábban csak kóborló példányaik bukkantak fel errefelé hébe-hóba, míg manapság rendszeres látogatók.

Öt-hat esztendeje a környékbeliek mindig találnak farkasnyomokat a sárban, a háziállatok dézsmálása pedig három éve kezdődött, hiszen megcsappant a vadon élő prédák száma, ami ugyancsak a farkasok pusztításának tudható be.

Csontos Béla szerint a muflonállomány nyolcvan százalékát megették már a Zemplénben, illetve az őzállomány fele is hasonló sorsra jutott, maradt nekik a szarvas, amit viszont sokkal nehezebb elkapni, mint egy békésen legelésző tehenet. A farkasok rájöttek, hogy a legkisebb energia­be­fek­te­téssel a legnagyobb hústömeget úgy tudják megszerezni, ha háziállatokra portyáznak.

A telkibányai Csontos Béla tehenei már bizalmatlanok minden idegennel szemben. Fotó: Kállai Márton

A gazdálkodó első rossz emlékű élménye három éve volt, amikor hiába kereste az előző nap világra jött egyik borját. Mint mondja, az állat a szó legszorosabb értelmében szőrén-szálán eltűnt. A következő évben ugyanez történt, majd egy éve szintén, de akkor már megtalálta a jószág maradványait, szétmarcangolva, a bordáit gerincig lerágva, ami egyértelműen farkas­tá­madásra utal.

Ottjártunkkor fotós kollégám vendéglátónkkal fényképezésre alkalmas helyszín keresésére indult a völgykatlan feletti területekre, az ott legelésző állomány felé. Néhány perc múlva éktelen bőgés, kolompolás, patadobogás, csörtetés verte fel a csendet, mintha éppen akkor ütöttek volna rajta a farkasok a negyven állaton.

De mégsem: kiderült, hogy ezek a szarvasmarhák annyira zaklatottak már, hogy a saját gazdájuk jelenlétét sem viselték jól, és a hatalmas jószágok fejvesztve menekültek. Mindez pedig Csontos Béla szerint azt jelenti, hogy az állatok állandó vegzatúrának vannak kitéve a farkasoktól, rettegnek, és emiatt a fejlődésük is elmarad az elvárttól.

Mennyit is ér egy borjú? Nos, amikor megszületik, mintegy nyolc­­vanezer forintot. Igen ám, de a jól tartott jószág hónapok elteltével akár négyszáz kilóssá is fejlődhet, és akkor már háromszázezer forint az ára. Persze csak, ha megéli. Vagyis ez a telkibányai gazda az elmúlt három évben csaknem egymillió forint jövedelemtől esett el, és azt senki nem térítette meg neki.

Keserűen panaszolja, hogy így nem lehet gazdálkodni, ennyi kidobni való pénze nincs neki. És – mint mondja – ő még jobb helyzetben van, mint néhány gazdatársa, ugyanis ismer olyat Mogyoróskán, akinek egyetlen nyáron három kétmázsás borját ölték meg a farkasok, illetve Komlóskán olyat, akinek tíz juhát tépték szét.

A környékbeliek hiszik, ha látják, egyelőre nem félnek a ragadozóktól. Fotó: Kállai Márton

Csontos Béla is egy működő kártérítési törvényt hiányol, és elkeseredésében azt mondja, ennek hiányában a hazai mezőgazdaságnak egy fontos ága tűnhet el ezzel Zemplénből.

Tudomása szerint mostanság a térségben négy farkasfalka szedi áldozatait, összességében nagyjából húszfős létszámmal, ám ez a terület annyi vadon élő prédaállatot nem képes eltartani, amennyi a növekvő farkasétvágy csillapításához elegendő lenne, ezért az eddigi pusztítások vélhetően csak előhírnökei a háziállatokat egyre inkább érő támadásoknak.

Keserűen teszi hozzá, hogy most erre a farkasfalkára várnak. Ölbe tett kézzel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek