Könnyítsük meg a mindennapokat

Szorongás, félelem, kiszolgáltatottság, bezártság – már egy éve, hogy ezek az érzések uralják a világot. A koronavírus-járvány második hullámának kellős közepén járunk. Mentálisan mindenki másképpen éli meg, hogy életünk szerves része a maszkviselés, korlátozottabbá váltak kapcsolattartási lehetőségeink. A kényszer szülte vagy önkéntesen vállalt izoláció szintén különbözően hat az érintettekre, miközben egyre többször felmerül a kérdés: lehet-e kreatív az ember az ilyen időszakban?

Nem ez az első világjárvány, amely végigsöpör az emberiségen – a középkorban tomboló pestisről és karanténról festmények és irodalmi művek tucatjai születtek. Élükön Boccaccio évszázadok óta népszerű Dekameronjával, amit az 1348-as pestisjárvány kitörésekor kezdett írni. A ragályok emlékére épített templomok és emlékhelyek Európa-szerte látogatott turistalátványosságok. Velencében a Santa Maria della Salute-templom – a barokk építészet és a város fontos szimbóluma – az 1630. évi pestisjárványnak „köszönheti” létrejöttét.

Nem halványult el a tudás sem, noha viszonylag kevés olyan történetre bukkanhatunk, melyek kifejezetten arról tudósítanának, hogy a karantén és a megsokasodott sza­bad­idő segített volna a nagy felfedezésekben vagy találmányok megalkotásában. Előfordulnak azonban érdekes esetek.

Taddeo Alderotti például a pestis ellenszerét kutatta a XIV. században, amikor feltalálta a szakaszos lepárlást. Az így előállított tiszta alkoholt hamarosan „aqua vitae” (az élet vize) vagy quinta essentia (az ötödik elem) néven emlegették, és az orvosok többsége gyógyszernek vagy egyenesen csodaszernek tartotta. Neki köszönhetik tehát az angolok a gint, az oroszok a vodkát, a németek a snapszot, mi meg a pálinkát.

A XIX. században viszont már nem a pestis, hanem a himlő lett a legelterjedtebb járványbetegség: több millió európai áldozatról tudunk, minden negyedik fertőzött belehalt. A himlőhöz kötődik Edward Jenner története, akinek egy tehenészlány azt mesélte, hogy ő már nem kaphatja el a betegséget, mert fejés közben átesett a tehénhimlőn. A leleményes doktor fejében motoszkálni kezdett a védettség kérdése, s egy fiúnak elkezdte adagolni egy tehén himlőhólyagjaiból a váladékot, azaz megfertőzte a kórokozóval.

A fiú csodák csodájára sikeresen átesett a fertőzésen, s napokon belül meggyógyult. Jenner ekkor olyan lépésre szánta el magát, amellyel a korabeli orvostársadalom ellenszenvét is kiváltotta: fekete himlővel oltotta be a fiút – aki nem fertőződött meg! (Ma már tudjuk, hogy a szervezete kitermelte az ellenanyagot.) Jenner, a vidéki angol orvos érdeme tehát az első védőoltás a világon. A tehén neve latinul vacca, ebből lett később a vakcina.

A tiszta vezetékes ivóvíz és a szennyvízcsatornázás a településeken, illetve a közkórházak kialakítása igazából a járványok hozadéka. A gyógyításban bevezették a fertőtlenítést, amiben Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” oroszlánszerepet vállalt: a gyermekágyi láz visszaszorítására elengedhetetlennek tartotta a klórvizes kézmosást, a takarítást, a szellőztetést és az orvosi eszközök megtisztítását.

Meglehet, a járványok idején a higiéniához és az orvosláshoz köthető találmányok szükségszerűek, de akadnak más érdekességek is, mint például Isaac Newton esete. A 22 éves cambridge-i diák az 1665-ben kitört pestisjárvány idején hazakényszerült a szülőfalujába, Woolsthorpe-ba. Hasznosan töltötte idejét a karanténban, itt született meg a gravitációs vonzásra vonatkozó tézis, számos mozgástörvény és a differenciálszámítás gondolata. Kezdetben matematikai problémákkal küzdött, továbbá prizmákat rámolt a hálószobájába, kilyuggatta a redőnyt, mert a beáramló napsugárral optikai kísérleteket végzett.

A poén természetesen „Newton almája”. Állt a kertben egy nagy gyümölcsfa, a legenda szerint alatta ült a fiatal tudós, és azon tűnődött, vajon mi tartja meg Föld körüli pályán a Holdat. S akkor a fejére esett egy alma… Kissé romantikus elgondolás az emberiség történetének egyik legzseniálisabb meglátásáról, de annyi igaznak tűnik belőle, hogy a kertben ülve juthatott eszébe mindez. Newton a járvány elmúltával visszament Cambridge-be, egyetemi tanár lett, hamarosan professzorrá nevezték ki.

– Nem tudjuk, hogy akkor is megszülettek volna-e ezek a művészeti alkotások, találmányok, felfedezések, ha nincsenek járványok vagy más kataklizmák. Tény viszont: alapve­tően a kreatív emberekre jellemző, hogy a szokatlan, nehéz helyzetekben is képesek az alkotásra – vallja Szegő Andrea pszichológus.

– Az izoláció és a magány mindig is lehetőséget nyújtott az elmélyülésre, az alkotásra, bármiről is legyen szó. Ez ma már megvalósíthatatlan: millió kütyü vesz körül bennünket, az interneten ránk zúduló információktól szinte képtelenség szabadulni, esetleg a mennyiségét lehet csökkenteni. Megváltoztak a létezés feltételei, elképzelhetetlen, hogy valaki hetekre, hónapokra teljesen kivonja magát a mindennapokból.

Még a tudósok egy része is azt figyeli, megtartják-e a konferenciát online, és időnként a boltba is el kell mennie, ha nem akar éhen halni. Ez nem azt jelenti, hogy nem születhetnek értékes dolgok a mostani pandémia idején is. S nem kell feltétlenül nagy ívű találmányokra gondolni, a saját mindennapjainkban is lehetünk kreatívak – ami megkönnyíti, feldobja, és kevésbé szorongóvá teszi az életünket.