A vérben fürdő grófné mondája

Báthory Erzsébet – a később futótűzként elterjedt történetek alapján – nem ismert határt a kegyetlenkedésben. Rendszeresen csapoltatta a vár pincéjében fogságban tartott lányok vérét, az egyik leírás szerint összesen hatszáz leány esett ennek áldozatul. Szerencsétleneket utána el is földelték a pincében, szüleiknek pedig azt hazudták, hogy betegség ragadta el őket e világból.

„A vér, a kínlódó, vergődő test, a kétségbeesett arckifejezés látása, a könyörgések, a fájdalomordítások, a velőtrázó sikítások, a halálhörgés perverz gyönyörűséget okozott neki.” Ki ez a nő, akiről ekképpen ír az 1926-ban megjelenő Tolnai Világlexikona?

Báthory Erzsébet Magyarország egyik legelőkelőbb családjába született 1560-ban, nagybátyja, Báthory István például egyszerre volt erdélyi fejedelem és lengyel király. A kor szokásainak megfelelően a fiatal Erzsébetet rangjának megfelelően házasították ki, csupán tizenegy esztendős volt, amikor eljegyezték Nádasdy Ferenc gróffal. Négy évvel később meg is ülték a lakodalmat.

Jóllehet házasságukból hat gyermek is született, mégis kevés időt töltöttek együtt, hiszen a fekete bég néven ismert, rettegett Nádasdy szinte minden idejét felemésztette a törökkel folytatott végvári küzdelem.

Az ifjú feleség a hozományul kapott csejtei kastélyban töltötte mindennapjait, majd 44 esztendős korában megözvegyült, mivel Nádasdy belehalt a tizenöt éves háborúban szerzett súlyos sérülésébe. Alig hunyt el, hamarosan felröppentek az első kétes hírek! Magyari István református lelkész már ekkor arról beszélt, hogy az úrnő ördögi praktikákat folytat és okkult tudományokkal foglalkozik a csejtei kastélyban, komolyabb ügy azonban még évekig nem kerekedett ebből.

Nem hallgatták meg

Néhány évvel később a mendemondák alapján azonban Habsburg II. Mátyás király eljárást indíttatott, és Thurzó György nádor 1610-ben váratlanul letartóztatta a csejtei kastély úrnőjét. A nádor villámgyors peres eljárást folytatott le, amelyben kínvallatással beismerésre kényszerítette Báthory feltételezett cinkosait. Ítélete alapján nyolc (nem hatszáz!) lány meggyilkolásáért az úrnőt saját várában zárták el, két komornáját máglyán megégették, egy szolgálóját lefejezték, egyet pedig börtönbe zárattak.

Báthory Erzsébet négy évig élt elzárva, senkivel sem tarthatta a kapcsolatot, csupán enni kapott, majd 1614-ben megháborodva elhunyt. Az még a korban is kirívó volt – különösen főúri családok tagjaival szemben –, hogy a vádlottat meg sem hallgatták, és valódi bizonyíték nélkül zárták be. Noha II. Mátyás többször figyelmeztette a törvényességre Thurzót, rövidesen felhagyott az ügy további bolygatásával.

Korántsem szokatlan

Érdemes összevetni két korabeli véleményt. Az egyik Ponenikus János csejtei lelkésztől származik, aki az első önkéntes vádlója volt az úrnőnek. Boszorkánysággal és emberevő lakomák rendezésével vádolta meg Báthoryt, valamint azzal, hogy a király és a nádor – tehát II. Mátyás és Thurzó – szívének szétharapdálását kérte a sátántól, továbbá miután elfogták, macska képében kísértette a lelkészt.

Ugyanebből az évből származik Szepsi Laczkó Máténak, a Lorántffyak udvari prédikátorának feljegyzése, aki sem vérben fürdésről, sem kannibalizmusról nem írt, hanem annyit jegyzett fel, hogy Báthory Erzsébetet elzárták, amiért „haragjában egynehány leány asszonyát megölte”.

Az első állítás alapján joggal nevezik egyesek Drakula magyar megfelelőjének Báthoryt, ugyanakkor amíg a XV. században élt oláh vajda esetében bizonyított, hogy különös kegyetlenséggel gyilkoltatott meg tízezreket, addig Báthory Erzsébet kapcsán feltehetően annyi bizonyos, hogy néhány szolgáját megölte.

Természetesen mai szemmel ez elfogadhatatlan, de egy középkori vár életében nem volt szokatlan. Urak és úrnők azt csináltak embereikkel, amit akartak, és némelyiket következmények nélkül ki is végeztethették.

Az azonban már irreális, hogy valaki az övéi közül hatszázat is legyilkoltasson, és ennek még híre se menjen. A jobbágy vagy a szolgáló komoly értéket is jelentett, saját érdekeivel ment szembe az, aki halomra mészároltatta embereit. Arról nem beszélve, hogy véralvadásgátló nélkül igen nehézkes vérben fürdeni...

Rendkívül különös, hogy az eredeti peres eljárás során egyszer nem fogalmazódott meg a vérben fürdés vádja. Báthory Erzsébet történetét először egy jezsuita atya, Turóczi László dolgozta fel, az eset után 119 évvel. Mivel a XVII–XVIII. században még javában dúlt a katolikusok és protestánsok közötti háborúskodás, nem kizárt, hogy a katolikus pap azért adott hitelt mindenféle rémes történetnek, mert azok feltételezett elkövetője egy református asszony volt.

Noha ez a történet számtalan későbbi feldolgozás forrásául szolgált, mégsem emiatt lett Báthory Erzsébet koncepciós eljárás áldozata. A csejtei úrnőről források bizonyítják, hogy törődött szolgálóival, több szegény sorsú asszonyon és özvegyen is segített. Emellett természetesen az is elképzelhető, hogy hirtelen haragú lévén, néhány emberével végzett, ám ilyen tettekért sokkal több nemesembert lehetett volna bebörtönözni.

Kinek állt az útjában?

Vélhetően politikai okok és birtokszerzési törekvések húzódtak a háttérben. A Thurzók és a Báthoryak személyesen is rossz kapcsolatban álltak egymással. Emellett egyes történészi vélemények szerint a csejtei úrnő kiábrándult a Habsburgokból, és rokonának, Báthory Gábor erdélyi fejedelemnek lett a híve. Csakhogy a korban ez egyet jelentett a felségárulással, ami a birtokok elvesztésével járt.

A feltételezés szerint Báthory gyermekei és vejei – nem akarván elveszíteni az óriási birtokrend­szert –, mielőtt ügy kerekedett volna a Habsburgok elárulásából, alaposan megrágalmazták a fentebb leírt vádakkal Báthory Erzsébetet.

Mindent egybevetve a vérben fürdés, a kannibalizmus és más különös kegyetlenkedés vádja Báthory Erzsébettel szemben nem bizonyított – néhány szolga kivégzéséért pedig nemhogy nem jött volna el érte a nádor, de minden bizonnyal nem is lett volna belőle ügy. A csejtei vár úrnőjét valami más miatt kellett eltenni az útból.