Jakab Gábor atya: Világosságot kell gyújtani

– Milyen volt a gyermekkora Farkaslakán?

– Falusi gazdálkodó szüleim négy gyermeket neveltek; mondhatom, nagyon boldog gyermekkorra emlékszem. A szülői ház a szó szoros értelmében otthont jelentett számunkra, ahol – ahogyan Tamási Áron, szülőfalunk nagy írója fogalmaz – „otthon is lehettünk” mindannyian. Lelki otthonunk pedig mindig a templom volt.

– Ha már említette Tamásit, felidézném egy korábbi nyilatkozatát. Egy interjúban azt mondta, hogy három Áron nevű katolikus székely ember tartozik a példaképei közé: Márton Áron, Tamási Áron és Gábor Áron. Talán nem is kérdés, hogy miért.

– Igen, legalábbis könnyű a miértre a válasz. Márton Áron a töretlen hit bátor bajnoka, akinek jelleme a színét soha nem változtató, a püspöki címerében is látható egyenes fenyőhöz hasonlítható. Tamási Áron a gondosan leírt magyar szó művészi rangú mestere. Gábor Áron pedig nem a folytonos halogatás, hanem az azonnali cselekvés példaértékű katonaférfija volt, aki az 1848-as szabadságharc idején kimondta a fenyegető veszélyben azt, hogy lesz ágyú. És lett!

– A bibliai jelmondatát is egy olyan személyiségtől vette, akiben megvoltak ezek az erények. Pál apostol, szintén a hit, a szó bajnoka mondta azt: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.” Az aranymiséje alkalmával ezt megtoldotta a következővel: „Nem a tiéteket, hanem titeket kereslek.” Miért ezeket a szentenciákat választotta?

– Az idézett bibliai szavak önmagukért beszélnek. Tényleg nem az vagyok, amim esetleg földi értékként birtokomban van, hanem az, ami énmagam vagyok, és az csakis Isten kegyelméből. Meg aztán mint lelkipásztor nem a rám bízottak vagyonát, hanem őket magukat, vagyis a lelküket keresem, s azt szeretném valamelyest igehirdetésemmel nemesíteni.

– Hogyan tudta ezt teljesíteni a Ceausescu-rendszerben? Milyen üldöztetések érték önöket hithű katolikusként a kommunista diktatúrában?

– A valóban hithű katolikus a Ceausescu-időben is élhetett vallásos életet, számolva persze esetenként a gyanakvással, elmarasztalással. Pedagógusként az állásának esetleges elvesztésével. Köztudott különben, hogy maga Ceausescu is papi asszisztenciával temettette el a szüleit. Ha jól érzékelem, az anyaországban sajnos sokkal harcosabb volt az ateizmus, mint nálunk.

– A rendszer összeomlása után a Vasárnap és a Keresztény Szó című katolikus lapok főszerkesztője lett. Miért nem sikerült megalapítani hasonló lapokat a Ceausescu-éra alatt?

– A kommunista éra alatt nem volt egyházi sajtónk, egy-egy falinaptár vagy imakönyv megjelentetését kivéve. Lehetett volna ugyan, mint ahogy volt is a protestáns egyházaknak, de csak olcsó kompromisszumok árán. Márton Áron püspök úrnak is felajánlották a nyomdai lehetőséget, de ő rákérdezett a felajánlást tevőkre: mondják, cenzúra lesz-e?

Az volt a válasz, hogy igen, lesz. No, akkor mi megvárjuk azt az időt, amikor nem lesz, válaszolta a nagy püspök. Ez az idő viszont csak a romániai kommunista diktatúra összeomlásával következett be, 1989-ben.

– Milyen hatása volt annak, hogy a diktatúra után megjelenhettek a katolikus lapok?

– A Keresztény Szó 1990 februárjában jelent meg heti újságként, akkor több mint 40 ezer példányban, amely igazán jelentősnek mondható. Egy év múlva megjelent a Vasárnap is, ekkortól havi és kulturális folyóirattá alakult a Keresztény Szó, az igényesebb olvasók számára. Azóta, sajnos, mindkét lap példányszáma jelentősen megcsappant, de tagadhatatlanul fontos és hasznos segédeszközöknek bizonyultak.

– Hogyan sikerült átvészelni, túlélni a kommunista rendszer megpróbáltatásait?

– A Szózat szavaival válaszolhatok: „megfogyva bár, de törve nem”. Jelentős értelmiségi réteg képződött azóta, és lépett is a ringbe.

– Ennek az értelmiségnek az aktív tagjaként hogyan látja, milyen jelenleg a kolozsvári magyarság helyzete?

– A nemzetiségi kisebbségek helyi képviselői (magyarok, örmények és zsidók) e témában egy kétórás megbeszélést tartottak a Kolozsvár Társaság székházában 2019-ben, amin én is jelen voltam. Hozzászólásomban a 136. zsoltár szövegét idéztem a hallgatóknak, amely leírja a babiloni fogságban hajdan kisebbségként élő zsidók sanyarú helyzetét. Az elnyomók mintegy a saját maguk szórakoztatására énekeket, dalokat követeltek a zsidóktól.

A zsoltáros keményen így válaszolt: „Hogyan dalolhatnánk az Úr énekét idegen országban?” Sőt, még esküt is tett: „Ha elfelednélek téged ó, Jeruzsálem, tapadjon ínyemhez a nyelvem.” Nos, a magyarság kolozsvári helyzete is ilyenszerű valamiképpen. Személy szerint én kisebbségiként is jól érzem magam addig, amíg nem kívánják azt, hogy ennek az állapotnak még örüljek is. Tudomásul veszem és elfogadom tehát a helyzetet, de éppenséggel nem tapsolok neki.

– Az erdélyi magyarság eltaszítottságérzéséhez nagyban hozzájárulhatott az is, hogy 2004. december 5-én a posztkommunisták, élükön Gyurcsány Ferenccel, az akkori magyar miniszterelnökkel, a kettős állampolgárság ellen kampányoltak, így – bár a többség igennel szavazott – nem lett érvényes az erről szóló referendum. Mit szólnak ahhoz, hogy ma Gyurcsány pártja ugyanezt képviseli, a határon túli magyarok ellen folytat hangulatkeltést?

– Azon a bizonyos napon nagyon mélyen megbántottak, megaláztak, hiszen „vértestvérek” volnánk, és a szétszakadás helyett erősen össze kellene fognunk, illetve szorosan összekapaszkodnunk.

Örök időszerű emlékeztetőül és figyelmeztetésül is a kolozsvári születésű Bocskai István erdélyi fejedelem végrendeletéből idézek egy megfontolásra érdemes részletet: „Meghagyom s írom, szeretettel intvén mind az erdélyi és magyarországi híveinket az egymás között való szép egyezségre. Atyafiúi szeretetre az erdélyiekért, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket tőlük el ne taszítsák, tartsák ő atyjokfiainak, és véreknek, tagoknak.”

– Mennyire változott meg a helyzet, milyen a viszonyuk jelenleg az anyaországgal?

– Most a lehető legjobb. Évek óta óriási anyagi támogatást kapunk onnan. Őszintén elismerőek és hálásak vagyunk ezért.

– Mivel foglalkozik mostanában? Hogyan éli meg ezt a rendkívüli helyzetet, amit a koronavírus-járvány okoz?

– Sokat olvasok, és reggeltől estig klasszikus zenét hallgatok. Felfoghatatlan, hogy még csak egy évvel ezelőtt sem sejthettük, milyen nyomorúságos helyzetet teremt a koronavírus világszerte.

– Mit tanácsol, hogyan tehetjük túl magunkat ezen a nyomorúságos helyzeten, a nehézségeken?

– Az én tanácsom szerény és egyszerű. Visszafogottabb életet kell élnünk. Le kell mondanunk a csillogó reklámok által felsrófolt, túl magas igényekről. Azt is javasolnám persze – különösen most, a nagyböjtben –, amit Ferenc pápa mondott egy alkalommal: kapcsoljuk ki a televíziót és kapcsoljuk be a családot, vagyis legyen több időnk egymásra, a nélkülözhetetlen emberi kapcsolatokra!

Azt pedig mindenképpen tanácsolnám, hogy mindenki a maga helyén és a maga eszközeivel, lelkiismeretesen végezze el az állapotbeli kötelességeit. Igen, végezze el. Nem elég folyton csak nyafogni, panaszkodni meg állandóan a sötétséget szidni. A sötétségben világosságot kell gyújtani.

(Cikkünk nyomtatott formában a február 26-i lapszámban olvasható majd.)