Téli sportok minden szinten

A szánkózás hajdan úri passziónak számított, például a vadászatok része volt. A kutatók szerint ugyan már a IX. században siklottak a vikingek szánkón, de az első pályákat csak az 1800-as évek végén építették. Mégpedig azért, mert a svájci szállodások megunták, hogy a fiatalok összevissza csúszkálnak az utcákon és baleseteket okoznak.

E sportág hamar népszerűvé vált, így 1883-ban már megmérkőztek az ifjak. A legelső magyar bajnoki szánkázó-, szke­leton- és bobversenyeket Tátra­lomnicon tartották 1910 februárjában. Hazánkban ekkor még az újdonság erejével hatott e sport, de olyan pazar szánkópályát alakítottak ki, amely párját ritkította a kontinensen. A golf hazai meghonosításában is érdemeket szerzett Tátralomnici Tátra Club rendezvényére bárók és grófok neveztek, de akadt néhány orvos is a mezőnyben, sőt a hölgyek is megmérkőztek.

A budapestiek ekkoriban a svábhegyi pályán ródlizhattak és bobozhattak, sokan pedig alig várták, hogy befagyjon a Duna vagy a Városliget tava.

A korcsolyázás „a hó, fagy da­czára is a természet ölére siető, ujjongó egészség sportja” – állapította meg egy lelkes újságíró 120 éve. „A higgadt korcsolyázó első dolgának tartja, hogy meggyőződjék, vajon megbírja-e, elég vastag-e már a jég” – szögezi le egy józan tollforgató 1900-ban.

A biztonság után a második legfontosabb kérdés volt, hogy a siklani vágyó mit öltsön magára. Kezdetben kemény posztóból varrt, szűkre szabott ruházatot javasoltak, akár jégeralsóval, az ­ideális korcsolyacipő pedig borjúbőrből készült. Később, amikor az úri körökben a korcsolyázás divatba jött, inkább számított társasági eseménynek, mint sportnak. A sajtó megrótta a hölgyeket, hogy olyan elegáns ruhákban lejtenek, mintha bálterembe készülnének.

Vérben forgó szemekkel

A lapok 1907-ben közreadták, hogy Hohenlohe Kraft Keresztély porosz herceg – akinek Somogy szívében is volt vadászkastélya – a Magas-Tátrában bölényvadászatra invitálta főrangú vendégeit. A fenségek Tátralomnicról két és fél óra szánkázás után verőfényes időben érték el a hercegi kastélyt. Akkoriban szokásos módon másfél méteres hó borította a vadászterületet. A bölényhajtás sikere kétséges volt, mert a tollforgató szerint e nagyvadak szokása, hogy „vérben forgó szemekkel a hajtóknak rohannak, vagy ha úgy tetszik, nem is mozdulnak ki a helyükből”. Másnap az volt a terv, hogy kőszáli kecskét ejthet el Henrietta főhercegnő. A fiatal magyar vadászok zerge módjára kúsztak a sziklákon, hogy a puskacső elé tereljék a kiszemelt kecskebakot. Utána hódolhattak a sportoknak: feljegyezték például, hogy az ifjú főherceg, Albrecht vidáman sízett a hómezőkön.

A városligeti tavon másfél évszázada nyílt meg Európa legnagyobb területű szabadtéri jégpályája, és néhány évre rá gyorskorcsolyában rangos versenyeket is tartottak ott. Lehetett hófúvás vagy hideg szél, a tükörsima műjégen kavargott a tömeg. A Budapesti Korcsolyázó Egylet 1869-ben alakult, rá négy évtizedre létrejött a sportág szövetsége, mi több, 1909-ben világ- és Európa-bajnokságot rendeztünk.

A kavargó forgatagból kitűntek a sportladyk, műkorcsolyázó amazonok, kezdve a világbajnok Kron­ber­ger Lilivel, majd jött Imrédy Magda és Szilassy Nadinka, utóbbiak a két világháború közt akrobatikus ugrásokkal lepték meg a nézőket. 1945 decemberében az is jelezte, hogy az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba, hogy kinyitott a műjég, s a gyakorlott műkorcsolyázók, mint például Erdős Klára, remegő lábakkal léptek újra a tükörsima felületre.

Megesett, hogy a melegfront keresztülhúzta a jeges örömökre várók számításait. „A műkorcsolyázó-világbajnoki verseny programját is szétrombolta a vasárnapi déli szél és a tizenkét fokos meleg. Már fél tizenkettőkor egymásután érkeztek az autóbuszok, az autók a Műjégpálya elé, és a villamosok is ontották a nézőket a Városligetbe. A bejáratoknál azonban az udvarias rendezőség azzal fogadta őket, hogy a döntőbírák a pályát a világbajnoki verseny megtartására alkalmatlannak találták” – tudósított a sajtó 1935 feb­ruárjában.

A közönség tavaszias, enyhe időben és napsütésben sétálgatott a ligetben, remélve: délutánra a pálya gépei képesek fagyot varázsolni.

Olykor a magyar síbajnokság mezőnye is csalódottan vette tudomásul, hogy csúfosan fest a pálya. „Meglehetősen nyomott hangulatban gyülekeztek síelőink szombaton délután a Normafa úti startnál. Nem csoda, hiszen háromfokos meleg s tűző napsugarak olvasztották az út havát” – írta a tudósító 1924 ja­nuárjában, visszasírva az előző napok hófúvásait.