Tündéri képzelgés Pesten

Enyedi Ildikó egykori tanítványa, Horvát Lili számos fesztiválon fődíjat nyert, Oscar-díjra nevezett, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje látszólag egyszerű, közhelyes történetet mesél el. Szerelem születik, méghozzá első látásra, ami arra készteti az Amerikában élő magyar orvosnőt, hogy visszatérjen Budapestre, és találkozzon az ismeretlenül is imádott férfival. A férfi azonban nem jön.

A „hercegnőt” a „lovag” meg sem ismeri, mintha az egész kapcsolat csak egy képzelgés, egy félreértés, egy álom vagy egyfajta személyiségzavaros vesszőfutás vol­na. Mindehhez különös kontrasztokat képez a szürke budapesti miliő.

A vergődő életek rajza, a spirálfüzetben vezetett névjegyzékben ügyetlenül matató, demens portás bácsi, a lerongyolt lakását kiadni kénytelen, elvált alkoholista (akit Peer Krisztián költő alakít, igen meggyőzően) vagy a kiégett orvosprofesszor, aki nem érti, hogy a főhős, Márta miért hagyta ott Amerikát.

De mindez csak a háttér, mindez nem számít, mert ahogy peregnek a filmkockák, egyre inkább magukkal ragadnak bennünket az érzelmek. És ezek minden szerelemnél szinte ugyanazok. A fellángolás után jön az elviselhetetlen hiányérzet, a vágy, az egymásra találás, a féltékenység, a düh és a félelem attól, hogy mindezt elveszítjük, és nincs tovább.

Horvát Lili lassú, a lélegzésünk ritmusát követő jelenetekkel vezet végig minket ezeken a stációkon, miközben a képek néha festőiek, néha pedig szinte dokumentaristák. Például amikor Márta az üres albérletében a padlón ül, olyan, mint egy balett-táncos Egon Schiele rajzairól; amikor agyműtétet végez, úgy érezzük, mintha tényleg ő fogná a szikét.

A főszereplők, Stork Natasa (képünkön) és Bodó Viktor nem pusztán eljátsszák a szerepeiket, hanem jelen vannak, benne élnek a történetben. A film fényképezése, amely a Mindenki című Oscar-díjas alkotást is jegyző Maly Róbert munkáját dicséri, szintén folyamatosan a sallangmentes ábrázolás és a fényfestés határán mozog, illeszkedve a történethez.

Horvát Lili filmjében mindvégig nem világos, hogy éppen a valóság vagy a képzelgés síkján mozgunk. Mert a szerelembe sokszor sok mindent beleképzelünk. Vetítünk, akár a moziban.