Szörnyű történetek szerzőnői

Agatha Christie úgy gondolta, minél védettebb környezetben élünk, annál nagyobb szükségünk van a borzongásra. Az első világégés éveiben gyógyszertári asszisztensként dolgozott, és alaposan elsajátította a méregkeverés művészetét is. Így később egészen szakszerűen írta le a mérgezéses bűntényeket.

Az ő életében is voltak azonban olyan korszakok, amikor egy átlagos háziasszony életét élte, s legszívesebben a konyhában sütögette a heringet. Amikor kitört a második világháború, akkor is békésen készítette a salátáját, és a vész hírére sem hagyta abba.

Sokat utazott mindkét férjével, az elsővel, a fess katonatiszttel, és a másodikkal, a nála 15 esztendővel fiatalabb régésszel is. Agatha Christie egzotikus tájakat járt be, mindent alaposan megfigyelt, akár Miss Marple, akit részben a saját nagymamájáról mintázott. Az él­­mények pedig gyakran visszaköszöntek a detektívregényeiben.

A könyveiben a legvadabb kalandoktól sem riadt vissza, de mindjárt félénk lett, ha nyilvános szereplésre került sor. Egyszer például alig engedték be egy műve díszbemutatójára, ugyanis szégyenlősségében nem vallotta be, hogy ő a szerző.

A családja, az egyetlen lánya és unokája mindennél fontosabb volt számára, róluk is a maga módján gondoskodott: könyvei jogdíjait ajándékozta nekik. Hogy legyen vésztartalékja, egy-két krimit elrejtett az íróasztalfiókba, hogy azok csak a halála után jelenjenek meg, s így a családtagjainak hajtsák a hasznot. A krimi királynője megjegyezte: csak azért, hogy ne búslakodjanak annyira a temetésén.

A féltékenység kínozza a Rebecca című regény főszereplőjét, és a szerző, Daphne Du Maurier a magánéletében is átélhette ezt a keserves érzést. Igaz, ő nem csupán egy, de több rivális nő visszajáró alakjával hadakozott.

Férje ugyanis, aki a katonai pályán igen sokra vitte és magas rangra jutott a ranglétrán az angol királyi udvarnál, nem csupán az alkohollal vigasztalódott, de más nőkkel is. A neje, Daphne pedig éppen olyan esetlen és elveszett volt, mint népszerű regényének – nálunk A Manderley-ház asszonya címmel jelent meg – bátortalan főhősnője.

„Az éjszaka álmomban megint Manderleyben jártam” – így kezdődik a történet. Hitchcock filmre vitte a lélektani krimit.

Valami azonban mégis sikerült az írónőnek: kibérelhette azt az elárvult, kísértetiesnek tűnő kastélyt, ami megihlette. Évtizedekig élt benne a családjával, és nem panaszkodott arra, hogy szellemek járnának éjjel a falak között. Sőt az írónő házasságának sem titokzatos gyilkosság vetett véget, hanem a férje „hétköznapi” alkoholizmusa.

Felvetődik persze az is, miért érzik szükségét egyes hölgyek, hogy vérfagyasztó históriákat vessenek papírra? Joanne Kathleen Rowling, aki vagyont szerzett a Harry Potter sorozat szerzőjeként, megengedhetné magának, hogy ne üssön le már egyetlen billentyűt sem.

Ennek dacára krimiszerzőként teszi próbára magát, méghozzá álnéven. Ő bizonyára a kihívást keresi ebben a cseppet sem könnyű műfajban, ezért keltette életre főszereplőjét, a londoni magándetektívet.

Darja Dancova orosz írónő pedig így fogalmazta meg, miért élvezi, hogy képzeletben a sötét oldalon jár: „Az életemből teljességgel ­hiányzó bűnügyeket élem át a történeteimben. Szükségem van az adrenalinra, ezért ahelyett, hogy gumikötéllel ugrálnék fejjel lefelé, krimiket írok.”