Az utak üzenete: a jótettet tovább kell adni

Ahogy magáról mondja, őslakos csepeli, aki 25 éves korában, 18 ezer forinttal és két közgazdászdiplomával a zsebében kerekedett fel, hogy elinduljon Angliába munkát vállalni. Kezdetben bébi­szitterkedett és takarított, végül a BBC csapatát erősítette. Nyolc évet dolgozott egy olyan legendás munkahelyen, amelyről mások csak álmodnak, ahol egyre komolyabb feladatokat bíztak rá, végül pedig az ország legnagyobb, tízmilliós nézettségű élő show-inak a létesítménygazdálkodási menedzsere lett.

Ám egy napon Kovács Zsuzsi gondolt egyet, és a csúcsszakma helyett inkább elindult világot látni. Hirtelen ötlettől vezérelve határozta el, hogy tervek nélkül nekivág egy Föld körüli hátizsákos utazásnak. Ma már utazókörökben a legtöbben úgy ismerik: Female Yeti. Nőstény jeti.

– Én mindent egy kávé felett döntök el – mondja mosolyogva. – Az amerikai kontinens legmagasabb csúcsának megmászását is így határoztam el. Miért is mentem világgá? Azzal kezdődik, mint a legtöbbünké: szorgosan követtem egész életemben a társadalmi elvárásokat, diploma, álomkarrier, jó fizetés, külföld. Aztán amikor valóban ott voltam a csúcson, egyszerűen nem láttam, merre tovább. Tudtam, hogy nekem nem a karrier és a pénz kergetése a végcél, és nem is az, hogy egész évben a kéthetes szabadságomra várjak. A végső lökést az adta meg, amikor a BBC-nél is elkezdődtek a leépítések.

Elvesztettem a barátaimat, munkatársaimat, megváltoztak a körülmények, nem voltak többé show-k, hírességek, drámák, szuper csapatmunka. Mindig is szerettem szívem-lelkem beleadni abba, amibe fogtam, de akkor a munkámban már semmilyen lelkesedés nem hajtott. Kerestem a választ, merre tovább, aztán egy nap jött a megvilágosodás: útra indulok.

Még másfél év alatt annyi pénzt tett félre, amennyi a szabad élethez egy darabig elég lehetett. Vett egy repülőjegyet Nepálba, onnan pedig tervek nélkül utazott majdnem két évig a Föld körül. Egész Délkelet-Ázsiát bejárta, majd Észak-Amerikába, később Peruba és az Andokba is eljutott, meg sem állt Patagóniáig, és ha már ott volt, megjárta a Tűzföldet is. Ahogy mondja, valójában nem az maradt meg benne, amiket látott, hanem a különleges helyeken átélt érzések.

– Folyton új dolgokat tapasztaltam, amelyek az életemet és hitrendszeremet gyökeresen megváltoztatták. Engem pedig, bízom benne, jobb emberré formáltak. Rájöttem, a civilizáció helyett a természet sokkal jobban érdekel; az utolsó négy hónapomat Patagóniában már teljesen nomád körülmények között töltöttem. A több millió hektárnyi dús, érintetlen vadon egyszerűen lenyűgözött. Amikor reggel felkeltem, kinyitottam a sátramat, odamentem a kristálytiszta tóhoz vagy patakhoz, hogy vizet gyűjtsek a rituális kávézásomhoz, és hátradőlve, a forró poharat kezemben szorongatva átadtam magam ennek a végtelen szabadságnak, a természettel való egybefonódás érzésének. Visszamentem tavaly három hónapra, és a sors iróniája, hogy a világjárvány kitörése pont ott ért, így újabb három hónapot töltöttem – igaz, karanténban – ezen az elképesztő vidéken.

Sokáig teljesen terv nélkül vándorolt: hol mások ajánlására választott úti célt, hol az olcsó repjegy vonzotta. Peruban egy hostelban dolgozott, Vietnamban pedig angolt tanított – így nem fogyott el a pénze, tudta folytatni az életvitelszerű utazást. Lépten-nyomon kalandokba keveredett.

– Mivel akkor már hónapok óta úton voltam, soványnak, megviseltnek tűntem, mindenki azt hitte, hogy a hatalmas hátizsákot cipelve csakis hajléktalan lehetek. De nem érdekelte őket, ha stoppoltam, felvettek, még ételt is felajánlottak a névtelen jótevőim, amit én mindig kedvesen elutasítottam. Nemcsak azért, mert legtöbbször szegények akartak segíteni, hanem azért is, mert zabon meg kukoricadarán boldogan megéltem.

Semmilyen luxus nem hiányzott, a gasztronómia hiányosságaiért a természet csodája pótolt. Az argentin pampás, poros-szeles vidéken egyszer egy öregember vett fel az autójába. Igaz, csak a falu egyik végéből a másikba ment, de útközben letért, mondván, be kell szaladnia a boltba. A kulcsot benn hagyta, a motor alapjáraton zúgott. Teljesen megbízott bennem, az ismeretlenben. Kis idő múlva kijött, és kérdés nélkül odaadott egy szendvicset meg egy liter vizet. Hálából mindenképp akartam valamit adni cserébe, de erre azt felelte: a jótettet nem vissza, hanem tovább kell adni. Azóta is az ő története a legszív­me­len­getőbb.

Az utazás sok mindenre megtanította. Például arra, hogy semmi nem jár nekünk az életben. A csapból folyó víz, az áram és a kényelmes ágy a világ nagy részén nem is olyan magától értetődő dolgok. Azt korábban is tudta, hogy csak magára számíthat, de a világ túlsó felén szembesült is ezzel nap mint nap.

– Megerősödtem. Az út alatt nincs idő túlgondolni semmit. Ha bármi probléma adódik, azonnal a megoldáson kell dolgozni, és erre az agy automatikusan rááll. Nekem például sokkal jobbak lettek a megérzéseim: Vietnamban kétszer is megtámadtak, de mindkét alkalommal előre megéreztem a veszélyt, így volt időm felkészülni.

Bár a legtöbb országra, vidékre szívesen emlékszik, a Himalája és Patagónia szerelmese lett; az ázsiai hegység alaptáborába már csoportokat is kísér. De vajon mire készüljön az, aki vele akar tartani a hegyekbe?

– Élete egyik legmeghatározóbb élményére számíthat mindenki, az biztos. Engem teljesen megváltoztatott az első találkozásom a nyolcezres heggyel. Tél közepén, karácsonykor csöppentem az Everest-alaptáborba, pedig az eredeti tervem az volt, hogy bikiniben töltöm az ünnepet a thaiföldi tengerparton. Az extrém kihívás, amivel az oxigénhiányos környezetben találkozik az ember, szó szerint függővé tesz. Itt csakis az életben maradásra koncentrálsz, a levegővételre, a lépésekre. A világ leegyszerűsödik körülötted, minden egyes lépésnél önmagaddal és a félelmeiddel nézel szembe.

Amikor blognevet kerestem, egyértelmű volt, hogy a Himalájával és a hegyekkel kapcsolatos lesz: így indult a Female Yeti oldal a közösségi médiában, hisz ez a titokzatos lény is a Himalájában él.

Kovács Zsuzsi most élete egyik legnagyobb megmérettetésére készül: a nepáli Manaslura, a világ nyolcadik legmagasabb hegyére. Már javában tart a felkészülés, célja az augusztusi indulás. Bár az utazás nagyban függ a járványhelyzettől és a szponzoroktól is, elszántságát semmi sem törheti meg.