Berethalom, az elhagyott falu

Berethalom központjában a hatalmas zászlórúdra felhúzott trikolór, a piros-sárga-kék színű román zászló lobog. Napjainkra sajnos csak mutatóban maradt néhány idős szász és magyar ember az 1200 lakosú faluban. Az UNESCO Világörökség részét képező erődtemplom körül elterülő település portái a szász építészeti hagyományokat örökítették át, az erdélyi németek távoztával azonban Berethalom is lakosságot cserélt.

Miközben Demeter János református gondnokra, a helyi magyar közösség mindenesére várok, körbejárom a település határában 1775-ben talált donáriumnak állított emlékművet. A bronzból készült IV. századi Krisztus-monogramot a román történészek egy részének a tanai alapján elhelyezett fémtábla úgy mutatja be, mintha a lelet az erdélyi románság két évezredes ittlétének kőkemény bizonyítéka volna, holott más források a donáriumot egy ariánus gót közösség tagjának tulajdonítják.

Berethalomban nehéz szász emberekkel találkozni, mert szinte az egész közösség kitelepedett. Hosszas kutakodás után ráakadok egy idevalósi tanárnőre, aki pár évtizedig a környéken tanított német nyelvet és irodalmat, majd a rokonsággal kitelepedett Németországba. Egy idő után meggondolta magát, és visszatért szülőföldjére.

A vírusjárvány miatt nem sikerül személyesen találkoznunk, de a telefonon folytatott beszélgetésünk is elakad. Hangjában érzem a fájdalmat és a tanácstalanságot: mit mondhatna egy olyan faluról, amely már csak fényképeken és a Németországban élő idős szászok emlékezetében őrzi a hangyaszorgalommal megáldott egykori közösség múltját.

A szász oktatás a rendszerváltás után szűnt meg, az iskolában már csak román nyelvű tanítás folyik. Magyar oktatás Demeter János gyerekkorában volt utoljára, és az is pár évig.

– Amikor a háború után, a '40-es években elkezdtem az első osztályt, német és román nyelvű oktatás folyt: a szüleim román tagozatra írattak, mert a szász tanító nem örült annak, hogy az osztályában más nemzetiségű gyerekekkel is kell foglalkozzon. Mivel 12 magyar gyerek gyűlt össze, sikerült elérni, hogy második osztálytól egy medgyesi magyar tanító néni járjon ki hozzánk Berethalomra. De a „magyar tagozatnak” negyedik osztályra vége szakadt: a helyi pártbizottság nyomására felfüggesztették a magyar nyelvű oktatást, és én román nyelven fejeztem be a hét osztályt” – magyarázza a falu ötvenes évekbeli történetét a 80 éves férfi, aki a magyar mellett anyanyelvi szinten beszéli a románt és a szász nyelvet is.

A háromnyelvűség az idősebb szászok számára is természetes volt. A románok és a magyarok a két világháború között szegődtek el dolgozni a szász portákra, sokuk itt ragadt a faluban. Később akadt szász–magyar házasság is. Demeter János szerint amelyik szász család itthon maradt, az főleg annak tudható be, hogy a magyar házastárs ragaszkodott Erdélyhez.

Mára az a furcsa helyzet állt elő, hogy Berethalomban több a magyar, mint a szász. A református gondnok 26 magyarról tud: 16 idős ember él itt helyben, a többiek Németországban dolgoznak, és aligha térnek haza. „Miért is tennék?” – kérdez vissza Demeter, miközben két karját széttárja a hiányzó munkahelyeket és az utóbbi 10 évben felfele ívelő falusi turizmus gyors összeomlását ecsetelve.

Vendéglátóm jellegzetes berethalmi házát a szászoktól szerezte, és az évek során sikerült mind az öt gyerekének hasonló lakást vásárolnia. „Évtizedekig az állami szőlőgazdaság pincészetében dolgoztam szász munkatársakkal. Amikor a rendszerváltás után elkezdtek tömegesen kitelepedni Németországba, megkérdezték, nem akarom-e megvásárolni a házaikat. Adták részletre is, a porták olcsók voltak, így éltem a lehetőséggel” – meséli. Az öt Demeter gyerekből egy telepedett le Németországba, a többiek itt élnek a környéken. Apjuk biztatására hárman Székelyudvarhelyen végezték magyar nyelven a középiskolát, így Szászföldön is könnyebben megmaradhatnak magyarnak.

Elindulunk egy szász családhoz: ők azon kevesek közé tartoznak, akik nem telepedtek ki Németországba. „Az én házam az én váram” típusú jellegzetes szász házak között haladva, Demeter János mindeniknek ismeri a történetét. Honnan kit hurcoltak el a második világháború végén szovjet fogságba büntetésből, amiért a felmenői szászok voltak. Fiatal lányként szomszédasszonya is megjárta a szibériai poklot, de ő szerencsésen hazatért.

A falu német fiataljait több év kényszermunkára hurcolták el, de a szülőkre sem várt jobb sors, mert a háború utáni földreformmal nemcsak termőföldjeiket, hanem lakóházaikat is kisajátították. A kommunista hatalom románokat és cigányokat költöztetett a szászok helyébe. Az otthonaikból száműzött családok az istállóban, a pincében vagy valamelyik kisebb gazdasági épületben maradhattak, ki hogyan tudott megegyezni az új gazdával.

„Öt évig tartott a pokol, amíg egy újabb rendelet meg nem szüntette, és a megalázott szászok visszakaphatták lakásaikat. Tragédiájukat gyerekként éltem át: voltak szász játszótársaim, akik elmesélték, mi történt a családjukkal. Sok gyerek, akiknek szüleit a Szovjetunióba hurcolták el, a faluban létrehozott árvaházba került” – idézi fel a negyvenes és ötvenes évek kommunista terrorját Demeter János.

Oltyán Erna és László szintén nyugdíjas korú emberek. Erna asszony szász, az összes rokona kinn él Németországban. Négy gyerekük közül kettő kivándorolt, és akik szüleikhez hasonlóan vegyes házasságban élnek, itthon maradtak.

Románul, magyarul meg németül folyik a beszélgetés, de Erna asszony keveset tud magyarul. A helyi óvodában dolgozott, amíg meg nem szűnt a német csoport.

1989 előtt senki nem hitte, hogy ilyen gyorsan kiürül majd a falu. A Ceaușescu-rendszerben a szászok 20 százalékának sikerült kivándorolnia Berethalomból és a környékbeli szász településekről. Várólista volt: a kommunista elöljárók csak azok távozását engedélyezték, akik után a német állam kifizette a „fejkvótát”.

Oltyán László szerint a szászok tömeges kivándorlását az értelmiség távozása gyorsította fel: „Mire az egyszerű emberek észbe kaptak, a környékbeli német iskolákból kivándoroltak a tanárok, üresen maradtak az evangélikus parókiák, a teljes német értelmiség áttelepedett Németországba. Valószínűleg ez volt a rendszer érdeke. Amikor az itthon maradottak látták, hogy akikre felnéztek, faképnél hagyták őket, senki nem akart Erdélyben maradni. Ezzel is magyarázható, hogy a rendszerváltás után pár év alatt teljesen kiürült Berethalomból a szász lakosság” – érvel az egykori szőlészeti vállalattól nyugdíjazott Oltyán László.

A környék legnagyobb pincészetének mára hűlt helye van, a több száz hektár szőlő is elpusztult. Oltyán számára mégis szülőföldje az igazi. Többször megfordultak Németországban a felesége rokonságánál, de mindig hazavágyott. Erna asszony inkább azért, mert a férje nem érezné jól magát külföldön. A fiatalok közül azonban már kevesen gondolkodnak így. Az immár 95 százalékban románok és cigányok által lakott településen a többségi nemzet tagjai is Németországban próbálnak szerencsét alkalmi munkásként, főleg a mezőgazdaságban.

Ha Berethalmon jár az ember, meg kell látogatnia az erődtemplomot is. Szerettem volna a vártemplomban havonta egyszer szolgáló Ulf Ziegler fiatal evangélikus lelkésszel is találkozni, de a tucatnyi szórványgyülekezetét és azok rengeteg gondját-baját felvállaló pap Nagyszebenben intézte hivatali ügyeit. Készséggel segített azonban telefonon, így a műemléképület-együttesben a szebb időket megérő turistaidények idegenvezetőjeként mellém szegődött Gherman Andrea, aki több évig a helyi vendéglátásban dolgozott. A magyar gyökerekkel is rendelkező 28 éves fiatalasszonnyal bebarangoljuk a vártemplom udvarát és a templomot.

A XV. és a XVI. században jelentősen átépített Szent Mária-templom nyugati homlokzatán jól látható II. Ulászló magyar király és Szapolyai János erdélyi vajda címere. A templomudvart körbefutó belső falgyűrű a négy toronnyal és a bástyával az impozáns gótikus templomot fogja körül. Az 1977-es földrengés – amelyet Dél-Erdély több településén észleltek – a berethalmi mű­emlékegyüttest is megrongálta. Azóta több javításon esett át, de soha nem volt elegendő pénz egy átfogó munkálat elvégzésére.

A turizmus és a pénzügyi források szempontjából 2020 nagyon gyenge év volt. Az elmúlt 10 esztendőben Berethalom annyira felkapottá vált a külföldi turisták körében, hogy nyáron olyan nap is akadt, amikor a falu központjában több tucat busz parkolt. A polgármesteri hivatal nagy késéssel ugyan, de igyekszik felzárkóztatni az infrastruktúrát: ottjártamkor több híd is épült, a mellékutcákat aszfaltozták. Berethalom azonban nem csak turistaként vonzza a vendégeket. Az utóbbi években Kárpátokon túli román családok, de nyugat-európaiak is vásároltak itt telkeket, házakat, amelyeket eredeti formájukban igyekeznek felújítani.

A sok érdekesség mellett a vártemplom épületegyüttesében a legtöbb turista arra a „házassági fogdára” kíváncsi, ami állítólag 300 éven keresztül visszatartotta a házastársakat a válástól. Az egyszobás épületbe bezárt „összeférhetetleneknek” nemcsak az ágyukat, hanem egy szál evőeszközüket is meg kellett egymással osztaniuk. A feljegyzések szerint három évszázad alatt az egyszerű trükknek köszönhetően csupán egyetlen válás történt Berethalmon.

És azt már a templomkertben megtekinthető fényképkiállítás mutatja, hogyan is éltek még pár évtizede a szász családok, hogyan ünnepeltek, mulattak, milyen néphagyományaik voltak. Egy 900 éves történet emlékkockái pár tucat kiállítási pannón. Az épített örökségen kívül nagyjából ennyi maradt a dél-erdélyi Királyföld leghíresebb falujából, Berethalomból.