Graffiti, a vizuális izgatószer – Rongálás vagy művészet?

- Borzalmas így elrondítani a várost! Aki csinálta, azzal takaríttatnám le az összes firkálmányt – mondja egy 60 év körüli nő. A főváros X. kerületében, a Pongrácz és a Mexikói út környékén állunk. Értelmetlen krikszkrakszok, kusza fekete és szürke vonalak a falakon.

– Minden külváros ilyen, bárhová mész a világban – veszi át a szót a férje. – Nehéz elolvasni, de például ott van egy „Jézus” felirat. Nekem azzal nincs bajom. Még el is gondolkoztat egy picit, biztosan hívő ember, aki ezt írja oda. Vannak helyek, ahol színes képeket, figurákat festenek a falra, szerintem annak már van értelme. Vidámabb lesz tőle az ember – próbál érvelni a „falfirkálók” mellett, de a feleségét nem győzi meg.

– Akkor sem a falon van a helye – summázza az a véleményét.

Huligánok. Vandálok. Börtönben a helyük. A '80-as, '90-es években leginkább ezekkel a jelzőkkel illette az utca embere a graffitizőket. A háromdimenziós, sokszor nehezen kisilabizálható betűket általában bandákba verődő fiatalok alkották, hol öncélúan, máskor figyelemfelhívás vagy megbotránkoztatás céljából.

A graffiti kezdettől fogva üldözendő cselekménynek számított világszerte, létezésének is ez az „üldözés” ad értelmet. Pontosabban az illegalitás és az anonimitás, hogy oda kell fújni, ahova nem szabad. Nem véletlen az angol „art crime” megnevezés, s talán ez írja le legpontosabban, hogy mi is a graffiti lényege: a művészet és a bűnözés határvidékén való tartózkodás.

Ki gondolná, hogy az egész graffitikultúra egy aláírással kezdődött New Yorkban? A TAKI 183 egy New York-i gyalogosfutár szignója volt, amit szerteszét hagyott maga után a városban a falakon, amerre csak járt. Meg is jelent róla egy cikk a New York Timesban 1971-ben, majd fiatalok ezrei kezdték utánozni. Ebből a spontán mozgalomból nőtte ki magát a graffiti önálló művészeti ággá.

A '70-es években a graffiti szinte kizárólag New York-i jelenség maradt, korai művelői szignóikat a metró vagonjain hagyták, mert így egy-egy művük az egész várost beutazhatta.

Magyarországon a rendszerváltást követően kezdett elterjedni, először csak külvárosi gyárépületeken, aztán fokozatosan húzódott be a városba és annak falaira, mert „jó” volt több évtized után szembemenni az elvárt állampolgári magatartással. A helyi önkormányzatok rendeletein és gyakorlatán múlt és múlik, hogy hol, milyen mértékben uralják az épületek falait a különböző feliratok, rajzok.

Gyarmati Andrea Graffitik, firkák a Budai Várban és környékén című, 2006-ban készített tanulmányában a graffiti szociológiai vonatkozásairól is megtudhatunk néhány jellemzőt. A graffitirajzolók általában 6-8 fős bandákba tömörülnek, e bandák gyakran harcban állnak egymással a területekért. Közös bennük a rasszizmus minden fajtájának elutasítása, ennek oka a graffiti afro-amerikai eredetében keresendő. A tagok életkora alacsony, a bandák összetétele pedig gyakran változik.

A graffitifestők sajátos szubkultúrát alkotnak, amelynek ugyanúgy vannak szabályai, mint a „hivatalos” kultúrának. Megvannak az értékei, hierarchiái, minőségei, céljai, még ha az eszköz (maga a graffitifújás), amit ehhez választottak, nem is teljesen elfogadható.

A graffiti társadalmi problémává akkor válik, ha műemlékeken, szobrokon, vonatokon, metrókon is megjelenik. Nemcsak mert esztétikailag bántó a látványuk, hanem főleg a rongálással okozott kár miatt. Vannak „hagyományosan” tabunak számító helyek, ahova magára valamit adó graffitis nem rajzol. Ilyenek a templomok, a temetők, a műemlékek.

A magyar TakerOne is feliratokkal kezdte graffitis pályafutását, ma már szinte világszerte ismerik a nevét. Hamar hátat fordított a betűknek, húsz éve fotórealisztikus képekhez adja a nevét. Keze nyoma ott van Új-Zélandon, New Yorkban, Los Angelesben, Spanyolországban, Ukrajnában, Izraelben, Erdőtelken és Budapest több pontján.

Kézügyessége mindig volt, de kiállításra még az általános iskolában sem nagyon vitték a rajzait.

– A város tele volt graffitivel, de annyira nem érdekelt, hogy észre se vettem – meséli a 34 éves TakerOne, aki a fővárosban, Angyalföldön nőtt föl. Nyolcosztályos gimnáziumban tanult, sokáig nem tudta, mi érdekli igazán, a szülei pedig engedték, hadd bontogassa a szárnyait. Amikor graffitizni kezdett, azt mondták, majd kinövi. Nem így lett, a végleges elköteleződés az utcaművészet (street art) iránt akkor történt, amikor egy éjszakán át ült a számítógép előtt, és egy német graffitiscsoport munkáját csodálta. Világsztárok voltak, fotórealisztikus alkotásokat csináltak.

A laikusban ott motoszkál a szó, hogy biztosan őstehetségek. Különben hogyan lehetne olyan képeket festeni hatalmas felületekre, mintha fényképek lennének?

– Nem szeretem a tehetség szót. Leértékeli azt az erőfeszítést, amit beleteszünk. Húsz év kemény munka van abban, amit elértem – mondja TakerOne, aki ma már csak legálisan fest.

– A graffitizés és az utcaművészet akkor büntetendő, ha nem megengedett helyen csinálják. Lehet bármilyen szemet gyönyörködtető műalkotás egy falon, ha az engedély nélkül került oka, akkor jogosan lehet azt mondani, hogy el kell takarítani. A falfirkákkal képtelenség felvenni a harcot, este lemossák, másnap újra ott vannak. New Yorkban már hozzátartozik az utcaképhez, és több európai nagyvárosban ugyanez a helyzet. Igaz, az USA-ban a bandakultúra része a graffiti, ami Európában nem jellemző. A bandák a felségterületük jelölésére használják a falfirkát, a klasszikus graffitis szubkultúra egymásnak szól, az átlagember véleménye érdektelen.

- Mindenkinek egyedi stílusa van, én is sokáig tudtam, hogy például Győrben vagy az ország más területén milyen csapat „dolgozik”. Aztán az utcaművészetben elérkezett az az időszak, amikor már nemcsak egymásnak, hanem az utca emberének is festettek egyes graffitisek. Teljesen értelmetlen a kérdés, hogy rongálásról vagy művészetről beszélünk-e. Lehet ez is, az is – vélekedik TakerOne, aki informatikusként kereste a kenyerét, és mostanában fogalmazódik meg benne, hogy jó lenne, ha meg tudna élni az utcaművészetből. Mert a street art „vizuális izgatószer”, egy szép falfestmény gyönyörködtet és elgondolkodtat, mellesleg öltözteti a csupasz falakat.

TakerOne munkái 2006-ban kaptak először médiavisszhangot, amikor a budapesti Szent Imre kórház szülészeti osztályának folyosójára festett. Jöttek az újabb és újabb ötletek a különböző falfelületekre, azt gondolta, ha elég ügyes, beindulhat a karrierje. Nem így történt, maradtak a legálfalak, vagyis azok a falfelületek, amelyeken szabadon „garázdálkodhatnak” a graffitisek.

TakerOne a budapesti HÉV vonalán lévő Filatorigát legálfalra festette meg Bud Spencert a világszerte ismert színművész halála másnapján. Nem csak a sajtót járta be a híre, a színész unokái ezt a képet állították be Facebook-borítófotójuknak. Az óbudai falrészlet zarándokhellyé vált, több mint egy évig nem nyúltak hozzá, ami kiemelkedően hosszú idő egy graffiti életében. Mert előbb-utóbb az ismert rajzokra is ráfestenek. Az íratlan szabály az volna, hogy olyanra menj rá, aminél jobbat tudsz festeni. De hogy mi a jobb, annak megítélése igencsak szubjektív.

– Öt évvel ezelőtt elindultam Új-Zélandra, mondhatjuk úgy is, szerencsét próbálni. Megálltam New Yorkban, ahol rögtön kaptam egy lehetőséget, hatalmas falfelületre festettem madarakat. Még indulás előtt kapcsolatba léptem azokkal, akik segítenek legális felületeket szerezni ahhoz, hogy oda festhessünk. A következő állomás Los Angeles volt, a Venice Beachen van egy legálfal, megcsináltam Taylor Swift énekesnő élethű arcképét. Új-Zélandon már a szállás fejében festettem a motel tűzfalára egy lányt kutyával, és Sir Edmund Hillary hegymászót is megörökítettem, szerintem a festmény a mai napig ott is van.

- Egyre több pozitív visszajelzést kapok arról, hogy az arra járókat melegséggel töltik el a munkáim, szeretnek ránézni. Ez motivál. Többször jártam Spanyolországban, van például egy 400 lelkes település, ahol évente street art fesztivált rendeznek, 10-15 művész érkezik a világ minden részéről és a lakóházak falára festenek. Okosan csinálják, jelentős turisztikai látványosság lett a település.

Tavaly TakerOne az erdőtelki betongyár négy hatalmas acélsilójára, mintegy 200 négyzetméteres felületre festett egy barátságos mókust a természetvédelem jegyében. A fotókon látszik, ahogyan egy hatalmas daru kosarában áll, onnan szórja a festéket, alig egy hét alatt elkészült a „képpel”.

Két éve a Városmajor parkjába festett egy óriási tukánt, miközben lángol körülötte a dél-amerikai Amazonas őserdő. Az üzenete egyértelmű.

Ha street artról és graffitiről beszélünk, megkerülhetetlen Banksy neve, akinek a tiszteletére 2012-ben a fővárosi Műcsarnokban rendeztek kiállítást. A brit graffitiművész, politikai aktivista és festő személyazonossága máig ismeretlen, munkáival csaknem 30 éve jelent meg a falakon. Szatirikus utcai művészete a fekete humort keveri a graffitivel, a stencilezés technikájával dolgozik. Politikai és társadalmi mondanivalójú kommentárjai a világ számos városának utcáit, falait, hídjait díszítik.

Banksy arról ismert, hogy lenézi a kormányt, amiért a graffitizést vandalizmusnak címkézi, csak azért, mert az nem hoz a hatalom számára profitot. Banksy nem ad el műveiről fényképet, de a művészeti aukciók másképpen vélekednek a munkáiról. A londoni Sotheby’s aukciósház 2007-ben három munkáját adta el, több mint 102 ezer fontot (44 millió forintot) fizettek a Bombing Middle England című munkájáért, amelyen három alak bombákkal bowlingozik. Két másik graffitije 37 200 és 31 200 fontért kelt el. Egy következő aukción a festéket könnyező, zöld Mona Lisa-stenciljét 57 600 fontért adták el.

Ezek után meglepő, hogy ugyanebben az évben a londoni közlekedési vállalat átfestette Banksy ikonikus képét – azon olyan jelenetet „írt át” Quentin Tarantino Ponyvaregényéből, amelyen Samuel L. Jacksont és John Travoltát fegyverek helyett banánnal a kezükben ábrázolta. Bár a kép nagyon népszerű volt, a vállalat úgy nyilatkozott, hogy a graffiti „a gondatlanság és a társadalmi hanyatlás általános atmoszféráját teremti meg, ami erőszakra ösztönzi az embereket”.

Mindez nem szegi kedvét Banksynak, vászonra fest képeket, a Queen Elzabeth sorozata több botrányt keltett, sokan a posztmodern művészet jeles képviselőjének tartják, nemrég 12 millió dollárért (3 milliárd 600 ezer forintért) kelt el az a képe, amelyen a brit parlamentbe majmokat ültetett.

A falfirka a magyar törvények szerint „festékszóróval, filctollal vagy bármilyen más felületképző anyaggal létrehozott képi, grafikus vagy szöveges felületbevonat, amely nem a vagyontárgy rendeltetésszerű használatához szükséges”. Alapesetben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, de ha a firkálással okozott kár nagyobb, mint 200 ezer forint, vagy ha műemléket, szobrot, templomot, sírt rongálnak meg, akkor a maximális büntetés három évig terjedő szabadságvesztés.

TakerOne, talán sok utcaművészhez hasonlóan, azt szeretné, hogy az emberek álljanak meg a festményei előtt és beszéljenek róla.

– Olyan alkotásokat szeretnék létrehozni, amelyek nagy hatást gyakorolnak az emberekre. Szépítem az épített környezetünket, hogy színesebbé tegyem a mindennapokat a szürke városainkban.

És az az igazság, ha az egyre inkább terjedő minőségi rajzokat megfigyeljük a tűzfalakon – igaza is van.

A PÁPA IHLETTE Róma több házfalán is felbukkant már Ferenc pápa graffitiken. Két éve egy új utcai falfestmény színesíti a palettát: a kiskorúak védelme érdekében. Az olasz street art művész, Tvboy alkotását a kiskorúak ellen elkövetett – a katolikus egyházat is érintő – bántalmazási botrányok ihlették. A Rómában, a Piazza Navona közelében található Vicolo degli Osti utcában készült graffiti Ferenc pápát ábrázolja, nyakában egy kisgyerekkel, aki a következő feliratot fújja a falra: „Elég a bántalmazásokból” (Stop abuse). A szicíliai származású művész – polgári nevén Salvatore Benintende – graffitijével kapcsolatosan a következő bejegyzést tette közzé Facebook-oldalán: a kép azt a vágyat fejezi ki, hogy szülessen végre megoldás erre a kényes és fájdalmas problémára. Az egyházi személyek által elkövetett szexuális visszaélések sokáig tabunak számítottak – teszi hozzá a művész –, és Ferenc pápa nyíltan kezdett foglalkozni e problémával a Vatikánon belül és kívül. Híressé vált többek között Mauro Pallotta 2014-ben készített Superpope-graffitije is a római Borgo Pio negyedben, ahol szuperhősként jelent meg a Szentatya repülő alakja egy ház falán. De ábrázolták már Vespa motoron ülve is. Ez utóbbi fekete-fehér graffiti azért is rejtélyes, mert az aláírása a híres street art művészre, Banksyra utal. Nem tudni, hogy az alkotás eredeti-e vagy hamisítvány. Egyébként Max Foster brit újságíró megalkotta a „Banksy-hatás” kifejezést, azt illusztrálva ezzel, hogy más utcai művészek milyen sikeresek lettek Banksy sikerének köszönhetően. Nemrégiben egy 18 éves, képzőművésznek tanuló szicíliai fiú szülőhelyén egy romos ház falára festette meg a pápát: az úton haladó autókból éppen rálátni, előtte a mezőn pedig birkák legelésznek. V. A.